KAL-007
 
Címkép: Szuhoj Su-15TM, 17-es oldalszám, pilóta: G. N. Osipovitch. Forrás: NetSearch
 
KAL-007 lelövése
 

1983, augusztus 31.
 
KAL-007
 
Boeing 747-230B
Gyári sorszám: 186
Boeing gyártási szám: 20559
Hajtómű: Pratt&Whitney JT9D-7A
 
Első repülése: 1972 március 17.
Regisztrációs száma D-ABYH
Korean Airlines megveszi: 1979
Új jelzése: HL7442
 
A riasztás után, elfogáskor a szovjet vadász részéről nem történt meg a KAL B-747 pilótafülke mellé való jobb oldali szabályos felzárkózás, a vadászpilóta néhány gyors túlfutástól eltekintve szinte végig a gép mögött/alatt maradt. Lent azt feltételezték, hogy a korábban észlelt katonai 707-est fogták el, vagyis egy RC-135 rádióelektrotechnikai kémrepülőgépet üldöznek. A hivatalos szovjet/orosz álláspont szerint volt figyelmeztető lövés (egy MiG-23-as is a közelben volt), illetve rádión keresztül próbálták hívni a gépet. A szovjet oldalon a probléma az volt, hogy egy földi radar meghibásodása miatt nem tudták folyamatosan követni a "behatolót", az eltévedt 007-es pedig szinte 'folytatólagosan' az RC-135 irányát követte. A szovjetek végig azt hitték, hogy a katonai gépről van szó, bár felmerült annak lehetősége, hogy egy utasszálítót üldöznek, de a kétségeket félresöpörték. A szovjet légvédelem ideges reakciója annak is köszönhető, hogy azon az éjszakán egy RT–2PM Topol interkontinentális ballisztikus rakéta próbaindítását is tervezték, amivel viszont megsértették a SALT II szerződést.
 
A feltételezések szerint a tehetetlenségi navigációs rendszer (INS) rossz beállítása volt az eltérés oka. Az INS-t nem a gép álló helyzetében pörgették föl, hanem már gurulás közben, így a hosszú repülés alatt a gép sebességéhez hozzáadódott a gurulás sebessége. A gép egyre jobban eltért nyugati irányban, átrepült a szigorúan titkos katonai létesítményekkel teli Kamcsatka-félsziget felett, ahol az eltérés már 300 km volt. Az z Ohotszki-tenger felett is elrepültek. Végül a Szahalin-sziget déli része felett fogták el a szovjet vadászgépek.
 
Suhoj Su 15 TM, G. N. Osipovitch, 1983, augusztus 31. Osipovitch gépe a 17-es oldalszámú volt
 
Gennadie Osipovich, "Izvestiya", 1991:

"...Véleményem szerint a behatolás megtervezett volt. Ők (KAL 007) gyorsan csökkentették a sebességüket. 400 km/h-val repültek. Az én sebességem több volt ennél. Nem tudtam lassabban menni. Meg kellett volna előznöm Őket, ha nem akarok átesni. Már a Sakhalin szigetek felett repültünk, közeledett az a pont, ahonnan a célpont már megszökhetett volna..."

 
 
 
12:50:12 A gép megkapja az anchorage-i felszállási engedélyt

KAL 007: "Korean 007, szöuli 310-es magassághoz kér engedélyt"

12:50:18 Anchorage torony: "Korean Air 007 heavy, engedélyt kap Szöul felé az indulásra, felszállás az Anchorage nyolcas indulás irányába, utána útvonalengedély szerint emelkedjen 310-es magasságra [31 000 láb, 9400 m]; indulási frekvencia 118,6; a squawk [gépazonosító transzponder-kód] 6072.

12:50:34 KAL 007: "Korean 007 engedélyt kapott Szöul felé; Anchorage nyolcas indulás, 310-es magasságra emelkedés, 1186 6072"
12:50:43 Anchorage torony: "Korean 007 heavy, a visszaolvasás stimmel"
12:58:33 KAL 007: "Korean 007 készen áll a felszállásra"
12:58:36 Anchorage torony: "Korean 007 heavy vettem; indulási frekvencia 118,3 lesz, ugyanaz, mint a toronynál; engedélyt kap a felszállásra, 32-es kifutópálya".
13:01:12 Torony: "Korean 007 heavy, itt Anchorage indulás. Látjuk a radaron - emelkedjen 310-es magasságra és forduljon balra 220 fokra"
13:01:22 KAL 007: "220-at vettem, 310-re emelkedést vettem"
13:03:07 A pilóta 220 fokra állítja az robotpilótát és bekapcsolja.
13:03:30 A pilóta valószínűleg itt választotta ki az INS navigációs módot.
13:27:50 A gép elhagyja az anchorage-i polgári radar hatótávolságát

Torony: "Korean Air 007, a radaros szolgáltatás már nem elérhető. Lépjen kapcsolatba a központtal a 125,2-n, jó reggelt kívánok"

13:27:53 KAL 007: "Itt a KAL007 a kettő öt kettőn, jó reggelt"
13:28:01 A KAL 007 eléri a 31 000 láb / 9400 m magasságot: "Anchorage központ, itt a Korean Air 007, jó reggelt. 310 felé haladva most léptük át a 300-at"
13:28:06 Torony: "Korean Air 007 vettem, jelentkezzen ha elérte Bethelt"
13:28:11 KAL 007: "Jelentkezem Bethelnél, vettem"
13:30 A KAL 007 a Cairn-hegységnél 9 km-re tért el az útvonalától.
13:50 A KAL 007 Bethelnél 20 km-re tért el az útvonalától.
13:50:09 A KAL 007 jelenti, hogy elérte Bethelt: "Anchorage, itt a Korean Air 007"
13:50:12 Torony: "Korean Air 007, hallgatom"
13:50:14 KAL 007: "007-es Bethelnél 49-en, 310-es magasságon. NABIE becslés: 1430 219,0 mínusz 49295, 25-ös átló" (A King Salamon katonai radar szerint a KAL 007 ekkor már 20 km-re tért el az útvonalától)
13:50:28 Torony: "Korean Air 007 vettem, jelentkezzen Anchorage-nél 1278-on, ha elérte NABIE-t"
13:50:33 KAL 007: "1278, vettem"
13:50:42 Torony: "Hallgatom"
13:50:43 A KAL 015, amely a KAL 007 után 15 perccel szállt fel és szintén a Romeo 20-as útvonalon repül, URH-n jelenti a 007-es pozícióját a NABIE felett az anchorage-i irányításnak, mivel a 007-es ekkor már túl messze van az URH használatához: "A Korean Air 007 azt mondja, hogy elérte NABIE-t, 1430 TJ"
15:51 A KAL 007 a Kamcsatkai-félsziget felett belépett a szovjet légtérbe.
17:45 A KAL 007 az Ohotszki-tenger felett kilépett a szovjet légtérből és ismét nemzetközi légtérben haladt.
17:49 Soldkov százados: "Két pilótát küldtünk fel, a parancsnok a parancsnokságon van, nem tudjuk, hogy most mi történik, egyenesen a [Szahalin-]sziget felé tart, a Terpijenyje[-öböl] felé, ez nekem nagyon gyanús, az ellenség nem lehet ennyire hülye, lehet hogy ez a mienk?"

17:53 Az első dokumentált lelövési parancs.

Anatolij Kornyukov tábornok, a Szahalin-szigeten található Szokol légitámaszpont parancsnoka szól Valerij Kamenszkij tábornoknak, a távol-keleti katonai körzet parancsnokának: "...egyszerűen semmisítsük meg, meg akkor is, ha semleges vizek felett repül? Az a parancs, hogy semleges vizek felett semmisítsük meg? Hát, jó."

17:54:26 A fedélzeti hangrögzítő (az egyik "fekete doboz") a repülés utolsó fél óráját rögzíti, és folyamatosan felülírja a korábbi eseményeket. A KAL 007 hangrögzítő szalagja és adatrögzítő szalagja a 18:26:02-kor bekövetkezett rakétarobbanás után 1 perc 44 másodperccel leáll, bár a gép utána még több, mint 10 percig repül. Itt kezdődik a KAL 007 utolsó fél órájának hangfelvétele:

17:54:26 Pilótafülke: "A közelmúltban volt valamilyen hosszabb repülése?"
17:54:28 Pilótafülke: "Néha volt"
17:54:30 Pilótafülke: "Jól hangzik. Ha jól tudom, akkor Park főpilóta néha repül hosszabb távon, de Lee főpilóta..."
18:00 A földi irányítás parancsot kap arra, hogyan vezesse a vadászgépeket a koreai utasszállító felé

Kornyukov: "Közelítse meg, hozza Oszipovicsot a megfelelő távolságra. Ne támadja meg a célt hátulról, ne támadja meg a farok felől, tartson oldalra."

Kozlov [vadászgép-irányítás, Szokol légitámaszpont]: "Értettem, végrehajtom."

Kornyukov: "Ne felejtse, a célnak gépágyúi vannak hátul"

Kozlov: "Vettem, végrehajtom. A vadászgép számára gyorsabb, amikor a cél belép a száz kilométeres azonosítási zónába."

Kozlov: "Értem"

18:04-05 Az útjáról letért KAL 007 és az útján haladó KAL 015 összehasonlítják a szélsebességet és irányt. A KAL 015 hátszélben repül, a KAL 007 pedig ellenszélben.

KAL 015: "Öh, mi itt váratlanul erős hátszelet kaptunk. Ott mennyi a szél és merről?"

KAL 007: "206. Kérdezze meg tőle, hogy hány csomó?..."

KAL 007: "Ah! Hogy ott mennyi van! Nekünk még mindig szembeszelünk van, 215 fokon 15 csomó."

KAL 015: "Tényleg? Az útvonalengedély szerint a szél 360 fokról kb. 15 csomó."

KAL 007: "Hát, lehet hogy most így van."

18:05:53 A 805-ös hívójelű Oszipovics őrnagy a Szu-15-ösében elfogta a KAL 007-et:

"240 fok felé haladok"

18:05:56 Oszipovics: "Megfigyelés."
18:08 Kozlov (Szokol légibázis bevetési irányítója): "Látja a célt"

Kornyukov: "Látja? Hány kondenzcsík jön ki belőle?"

Kozlov: "Mondja még egyszer, Kornyukov: hány kondenzcsík látható? Ha négy, akkor az egy RC-135 lesz."

18:11:30 KAL 007 pilótafülke: "Hallottam, hogy van pénzváltó az ön repterén."

"A reptéri pénzváltó? Milyen valutáról van szó?"

"Dollárt kellene koreai pénzre váltani."

"A belföldi épületben is van egy, a belföldiben is van."

18:11 Tyitovnyin légiirányító: "Látja a célt, 805?"
18:11 Oszipovics: "Vizuálisan is látom és a képernyőn is".
18:11 Tyitovnyin alezredes: "Rendben, jelentsen ha a rakéta befogta a célt".
18:12 Kornukov: "Geraszimenko!"

Geraszimenko alezredes (41. vadászezred parancsnoksága): "Igen"

Kornyukov: "Mit nem értett meg? Azt mondtam, hogy 4 kilométerre, 4-5 kilométerre közelítse meg, azonosítsa a célt. Megértette, hogy fegyverhaszálatra fog sor kerülni, és maga továbbra is 10 kilométeren tartja a pilótát. Továbbítsa neki a parancsot!"

18:12 A Wakkanai-i radaron először látszik a KAL 007.
18:13:05 Oszipovics: "Látom. Befogtam a célt."
18:13 Kornyukov tábornok: "Csajka" (a távol-keleti katonai körzet légvédelmi erőinek hívójele).

Tyitovnyin: "Igen elvtársam. Látja a gépet a radarképernyőn, látja a radaron. Befogta a célt, befogta a célt."

18:13:26 Oszipovics: "A cél nem válaszol a felhívásra."
18:13 Tyitovnyin: 805, a cél haladási iránya 240 fok?
18:13:35 Oszipovics: "Megerősítem, a cél 240 fokos irányba halad."
18:13 Tyitovnyin: Vettem, élesítse a fegyvereit!
18:13 Oszipovics: Bekapcsoltam
18:14 Kornyukov tábornok Kamenszkij tábornoknak: "Kamenszkij tábornok elvtárs, jó reggelt! Helyzetjelentés: a 60-65-ös cél a Terpenyije-öböl felett halad [Szahalin-sziget keleti partja] 240 fokos irányban, 30 kilométerre az államhatártól. A szokoli vadászgép 6 kilométerre van. A célt befogta, a fegyvereket parancsra élesítette. A cél nem válaszol az azonosítási felhívásokra. A célt vizuálisan nem lehet azonosítani, mert még sötét van, de a célt befogta."

Kamenszkij tábornok: "Ki kell deríteni, lehet ez valami civil gép, vagy Isten tudja kicsoda."

Kornyukov: "Milyen civil? Átrepült Kamcsatka felett! Azonosítás nélkül jött be az óceán felől. Kiadom a tűzparancsot, ha átlépi az államhatárt."

18:14:59 A KAL 007 kapcsolatba lépett a tokiói légiforgalmi irányítással, hogy engedélyt kérjen 35 000 lábra / 10 500 méterre emelkedni.
18:14:59 KAL 007: "Tokió rádió, itt a Korean Air 007"
18:15 Tyitovnyin: "Majsztrenko ezredes elvtárs, itt Tyitovnyin."

Majsztrenko ezredes (operatív ügyeleti tiszt, harcirányítási központ): "Igen".

Tyitovnyin: "A parancsnok azt parancsolta, hogy a célt meg kell semmisíteni, ha megsértette az államhatárt."

Majsztrenko: "...Lehet, hogy utasszállító. Minden megfelelő lépést meg kell tenni az azonosításra."

Tyitovnyin: "Azonosítás folyamatban van, de a pilóta nem lát. Sötét van. Még most is sötét van."

Majsztrenko: "Jól van, rendben. A feladat megfelelő. Ha nincsen kivilágítva, akkor nem lehet utasszállító gép."

18:15:03 Tokió rádió: "Korean Air 007, itt Tokió"
18:15:07 KAL 007: "Korean Air 007 engedélyt kér 350-re emelkedésre"
18:15:13 Tokió rádió: "Engedélyt kér 350-re?"
18:15:15 KAL 007: "Megerősítem, most 330-on vagyunk, itt Korean Air 007"
18:15:19 Tokió rádió: "Értem, várjon a válaszra!"
18:15:21 KAL 007: "Vettem"
18:15:21 Pilótafülke: "Istenem, ez a rádió nagyon rossz!"
18:15:52 Hallható morzeadás kezdete
18:17:44 KAL 007: "Korean Air 007, irányított rádióhívás"
18:20:11 Tokió rádió: "Korean Air 007. Tokió torony engedélyezi, hogy a Korean Air 007 350-re emelkedjen"
18:20:21 KAL 007: "Vettem, Korean Air 007 most megkezdi az emelkedést 350-re."
18:20:28 Tokió rádió: "Tokió nyugtázza."
18:21:35 Oszipovics: "Igen, megközelítem a célt. Közelebb megyek."
18:21:35 Oszipovics: "A cél navigációs fénye villog. 2 kilométerre megközelítettem a célt."
18:21:40 Oszipovics: "A cél 10 000 méteren van."
18:21:55 Oszipovics: "Mi a parancsom?"
18:22:02 Az emelkedés közben a KAL 007 lelassult, az üldöző vadászgép ezért mellé került, de nem hajtotta végre a szabályos felzárkózást..

Oszipovics: "A cél lelassított."

18:22:17 Oszipovics: "Megkerülöm, már a cél előtt vagyok."
18:22:17 Tyitovnyin: "805, gyorsítson"
18:22:23 Oszipovics: "Növeltem a sebességemet"
18:22:23 Tyitovnyin: "A cél is felgyorsított?"
18:22:29 Oszipovics: "Nem, lassít."
18:22:29 Tyitovnyin: "805, tüzeljen a célra!"
18:22:42 Oszipovics: "Hamarabb kellett volna. Hogy tudom üldözni? Már a cél mellett vagyok."
18:22:42 Tyitovnyin: "Vettem, ha lehet, kerüljön támadási helyzetbe!"
18:22:55 Oszipovics: "Most le kell maradnom a céltól."
18:21-22 Kornyukov: "Geraszimenko, hagyják abba a parancsnokságon a szórakozást, mi ez a zaj? Megismétlem a bevetési feladatot: rakátaindítás a 60-65-ös célra."

Geraszimenko: "Értettem"

Kornyukov: "Végrehajtani és hozza ide Taraszovot. Vegye irányítása alá a szmirnyihi MiG-23-ast, 163-as hívójel, a 163-as hívójel a cél mögött van. Semmisítsék meg a célt!"

Geraszimenko: "A feladatot megkaptam. 60-65-ös célt rakétatűzzel megsemmisíteni, szmirnyihi vadászgépet irányítani."

Kornyukov: "Hajtsa végre a feladatot, a célt megsemmisíteni!"

18:22:55 Kornyukov tábornok: "Hogy az a [káromkodás], mennyi ideig tart ennek támadási helyzetbe kerülni, máris a semleges légtérben lesz? Utánégetőt bekapcsolni. Hozzák be a MiG-23-ast is... Amíg maguk itt pazarolják az időt a cél kirepül."

Tyitovnyin: "805, gépágyúval próbálja meg a cél megsemmisítését!"

18:22:56 A Boeing jelenti a légiirányításnak, hogy elérte az új magasságot

KAL 007: "Tokió rádió, itt Korean Air 007, elértük a 350-es szintet".

18:23:37 Oszipovics: "Lemaradok, megpróbálom a rakétát."
18:23:37 Tyitovnyin: "Vettem."
18:23:49 MiG-23 (163): "Tizenkét kilométerre a céltól. Mindkét gépet látom."
18:23:37 Tyitovnyin: "805, cél megközelítése és megsemmisítése."
18:24:22 Oszipovics: "Vettem, a célt befogtam."
18:24:22 Tyitovnyin: "805, megközelítette a célt?"
18:25:11 Oszipovics: "Közeledem a célhoz, befogtam a célt, távolság 8 kilométer."
18:25:11 Tyitovnyin: "Utánégetőt, utánégetőt, 805!"
18:25:16 Oszipovics: "Már bekapcsoltam."
18:25:16 Tyitovnyin: "Tűz!"
18:25:46 Oszipovics: "Z.G." (alacsony üzemanyagszintet jelző lámpa)
18:26:02 A KAL-007 pilótafülkéjében valószínűleg robbanás hangjahallatszik.
18:26:06 Főpilóta: "Mi történt?"
18:26:08 Másodpilóta: "Mit?"
18:26:10 Főpilóta: "Gázkart vissza."
18:26:11 Másodpilóta: "Hajtóművek rendben."
18:26:14 Főpilóta: "Futóművek."
18:26:15 A KAL-007 pilótafülkéjében magassági figyelmeztető hang
18:26:17 Főpilóta:"Futóművek."
18:26:18 A KAL-007 pilótafülkéjében magassági eltérésre figyelmeztető hang
18:26:20 Oszipovics: "Végrehajtottam az indítást."
18:26 Kornyukov: "Nos, mit hallanak ott"

Geraszimenko: "Elindította a rakétát"

Kornyukov: "Nem értettem"

Geraszimenko: "Elindította a rakétát"

Kornyukov: "Elindította a rakétát, akkor kövesse a célt, kövesse a célt, a maguk gépét vonják vissza a támadásból és vigyék oda a MiG-23-at."

18:26:21 A KAL-007 pilótafülkéjében robotpilóta kikapcsolásra figyelmeztető hang
18:26:22 Főpilóta: "A magasság egyre nő, a magasság egyre nő, a fékszárnyak kint vannak." [A repülési adatrögzítő szerint a fékszárnyak nem nyíltak ki]
18:26:22 Oszipovics őrnagy tévesen azt jelenti, hogy a Boeing megsemmisült

Oszipovics: "A cél megsemmisült."

18:26:22 Tyitovnyin: "A támadást beszüntetni, térjen ki jobbra, 360 fok irányba."
18:26:26 Másodpilóta: "Mi van? Mi van?"
18:26:27 Oszipovics: "Támadást beszüntetem."
18:26:27 A KAL-007 pilótafülke: [érthetetlen]
18:26:29 Főpilóta: "Nézzen utána."
18:26:33 Főpilóta: "Nem tudok lejjebb süllyedni."
18:26:33 MiG-23: "Mi a parancsom?"
18:26:34 KAL-007 Utastéri hangosbeszélő: "Figyelem, vészsüllyedés"
18:26:38 KAL-007 Utastéri hangosbeszélő: "Figyelem, vészsüllyedés"
18:26:38 KAL-007 Személyzet: "Nő a magasság."
18:26:40 KAL-007 Személyzet: "Ez így nem megy, ez így nem megy."
18:26:41 Személyzet: "Kézi vezérléssel."
18:26:42 KAL-007 Személyzet: "Nem lehet kézivel."
18:26:42 KAL-007 Utastéri hangosbeszélő: "Figyelem, vészsüllyedés"
18:26:43 KAL-007 Pilótafülke: [robotpilóta kikapcsolására figyelmeztető hang] A digitális repülési adatrögzítő szalagok ICAO általi feldolgozásából kiderül, hogy a robotpilótát ekkor kikapcsolták és megkezdődött a gép kézi irányítása. A KAL 007 megkezdi a süllyedést.

18:26:45 Másodpilóta: "A hajtóművek rendben vannak, kapitány"
18:26:46 KAL-007 utastéri hangosbeszélő: "Oltsák el a cigarettájukat. Ez vészsüllyedés!"
18:26:47 MiG-23: "A szárnytartály fénye kigyulladt. Üzemanyag-különbség 600 liter."
18:26:48 KAL-007 Pilótafülke: [érthetetlen]
18:26:49 KAL-007 Utastéri hangosbeszélő: "Oltsák el a cigarettájukat. Ez vészsüllyedés!"
18:26:50 Főpilóta: "Ez most akkor erőkompresszió?"
18:26:51 Fedélzeti mérnök: "Az?"
18:26:52 KAL-007 utastéri hangosbeszélő: "Oltsák el a cigarettájukat. Ez vészsüllyedés!"
18:26:52 Fedélzeti mérnök: "Mindkettő mindegyike."
18:26:53 Oszipovics: "Maradék üzemanyag 1600"
18:26:54 Főpilóta: "Az?"
18:26:55 KAL-007 Utastéri hangosbeszélő: "Helyezze a maszkot az orrára és a szájára és rögzítse a szalagot."
18:26:57 Másodpilóta: "Tokió rádió, itt a Korean Air 007."
18:26:59 A szovjet parancsnokságnak feltűnik, hogy a cél nem semmisült meg.

Novoszelckij alezredes: "Nos, hát akkor mi is történik most, mi a gond, ki vezette célra, ha befogta a célt, miért nem lőtte le?"

18:27:01 Utastéri hangosbeszélő: "Helyezze a maszkot az orrára és a szájára és rögzítse a szalagot."
18:27:01 Oszipovics: "Végrehajtom a parancsot. Mennyi a távolság a repülőtérig?"
18:27:02 Tokió rádió: "Korean Air 007, itt Tokió."
18:27:04 "Az adás közben jól hallható légzés arra utal, hogy a beszélő oxigénmaszkot viselt"

Másodpilóta: "Vettem, itt a Korean Air 007...öh, akadt egy..."

18:27:05 Oszipovics: "Vettem"
18:27:08 Utastéri hangosbeszélő: "Helyezze a maszkot az orrára és a szájára és rögzítse a szalagot."
18:27:08 MiG-23: "Milyen irányba?"
18:27:09 KAL-007 Fedélzeti mérnök: "Összes kompresszió."
18:27:10 Főpilóta: "Gyors kabinnyomás-csökkenés, süllyedés ezerre."
18:27:15 KAL-007 Utastéri hangosbeszélő: "Figyelem, vészsüllyedés."
18:27:20 A digitális repülési adatrögzítő szalagjai alapján az ICAO grafikonja azt mutatja, hogy egy süllyedési fázis és egy 10 másodperces "orral felfelé" tartó repülés után a KAL 007 tartja a magasságát a rakétarobbanás előtti 35 000 lábas magasságon. A hossziránti gyorsulás visszatért a rakétarobbanás előtti nullás értékre, a légsebesség visszatért a robbanás előtti értékre. A függőleges tengely körüli szitáló mozgás a robbanáskor kezdődött, majd a szalag végéig tartó 1 perc 44 másodperces idő alatt egyre csökkenő mértéket mutatott.

18:27:20 Fedélzeti mérnök: "Ezt most... be kell állítani."
18:27:21 Tokió rádió: "Korean Air 007, ellenőrizze a rádiót a 10048-on."
18:27:23 Utastéri hangosbeszélő: "Figyelem, vészsüllyedés."
18:27:23 Fedélzeti mérnök: "Sebesség."
18:27:26 Fedélzeti mérnök: "Pillanat, pillanat, pillanat, most."
18:27:27 Utastéri hangosbeszélő: "Oltsák el a cigarettájukat. Ez vészsüllyedés!"
18:27:29 MiG-23: "Végrehajtom a bal fordulót 180 fokra. Magasság 7500 méter."
18:27:30 Utastéri hangosbeszélő: "Oltsák el a cigarettájukat. Ez vészsüllyedés!"
18:27:33 Utastéri hangosbeszélő: "Oltsák el a cigarettájukat. Ez vészsüllyedés!"
18:27:38 Utastéri hangosbeszélő: "Helyezze a maszkot az orrára és a szájára és rögzítse a szalagot."
18:27:43 Utastéri hangosbeszélő: "Helyezze a maszkot az orrára és a szájára és rögzítse..."
18:27:46 Vége a KAL-007 fedélzeti hangrögzítésnek
18:27:53 MiG-23: "150 fokra, értettem."
18:27:53 Kornyukov: "Oszipovics látta a rakéták robbanását? Halló?"

Geraszimenko: "Két rakétát lőtt ki."

Kornyukov: "Kérdezze meg, kérdezze meg tőle maga, a hármas csatornán, és kérdezze meg Oszipovicsot, hogy látott vagy nem látott robbanást?"

Geraszimenko: "Azonnal"

Geraszimenko" "805, egy vagy két rakétát indított?"

18:28:05 Oszipovics: "Mindkettőt kilőttem"
18:28:08 Tokió rádió - KAL 007: (Irányított rádióhívás a KAL 007 számára)
18:28:20 MiG-23: "Vettem, 150 fok, 7500"
18:28:26 Tokió rádió-KAL 007: (Irányított rádióhívás a KAL 007 számára)
18:28:29 MiG-23: "Végrehajtom a 210 fokra való fordulást"
18:28:35 MiG-23: "Végrehajtottam"
18:28:40 Tokió rádió-KAL 007: (Irányított rádióhívás a KAL 007 számára)
18:28:51 MiG-23: "Vettem, 210 fok, 8000 méter"
18:28:52 Geraszimenko: "A cél északra fordult."

Kornyukov: "A cél északra fordult?"

Geraszimenko: "Igen"

Kornyukov: "Küldje oda a MiG-23-ast és semmisítse meg!"

18:28:52 Tokió rádió-KAL 007: Korean Air 007, itt Tokió
18:29:12 Tokió rádió-KAL 007: Korean Air 007, itt Tokió
18:29:12 Kornyukov: Na, értem, de nem értem az eredményt, miért repül a cél? Rakétákat lőttek ki rá. Miért repül a cél? [káromkodás] Na mi van?" Na, én kérdezem, adja parancsba az irányítónak, mi magukkal a baj? Elfelejtették hogyan kell beszélni?

Geraszimenko: Én adtam a parancsot a vezérkari főnöknek, a vezérkari főnök az irányítónak, és az irányító pedig...

Kornyukov (18:30): Na és mennyi idő kell ahhoz, hogy ez az információ körbe érjen, most akkor nem lehet megkérdezni, hogy mi lett a rakétaindítás eredménye, vagy mit nem lehet ezen érteni?

18:29:13 A szovjet pilóták sikertelenül kutatnak a KAL 007 roncsa után
18:29:13 MiG-23 pilóta (a célról): "Nem, nem látom."
18:29:20 Tokió rádió-KAL 007: (Irányított rádióhívás a KAL 007 számára)
18:29:21 MiG-23 "Értem, 360 fokra fordulok."
18:29:50 MiG-23 "Végrehajtom a fordulót 360 fokra."
18:30:00 Tokió rádió-KAL 007: (Irányított rádióhívás a KAL 007 számára)
18:30 A KAL 007-et legutoljára a Wakkanai-i radar 5000 méteres magasságban látta
18:30-34/35 A KAL 007 még majdnem öt percen át tartja az 5000 méteres magasságot, amíg el nem éri a Moneron-szigetet.
18:30:42 Tokió rádió-KAL 007: (Irányított rádióhívás a KAL 007 számára)
18:31:04-28 Tokió rádió-KAL 015: Értettem. Megpróbálná elérni a Korean Air 007-et és... ööö, továbbítani nekünk az ő pozícióját?

KAL 015: Értettem, kérem várjon

KAL 015-KAL 007: 007, itt KAL 015

18:32-33 Kornyukov: Magasság, mi a vadászunk magassága és mi a cél magassága?... Gyorsan, a cél magasságát és a vadászgép magasságát!... Miért nem mondanak semmit se?... Geraszimenko!

Geraszimenko: Kérdezem...

Kornyukov: Gyerünk gyerekek, ez egy igazi célpont. Halló, Masztak, Masztak, Masztak, Masztak [hívójel]

18:33:05 KAL 015-Tokió rádió: Tokió, itt a Korean Air 015
18:33:00 - 18:34:00 között A KAL 007-et egy szovjet radar 5000 méteres magasságon látta, a Moneron-sziget feletti spirális süllyedés kezdetekor.

Geraszimenko: "A cél magassága 5000."

Kornyukov: "Máris 5000"

Geraszimenko: "Igen, balra kanyarodik, most jobbra, úgy néz ki, süllyed."

18:33:08 - 18:35:06 között Tokió rádió- KAL 015: Korean Air 015, hallgatom

KAL 015-Tokió rádió: Nem tudtam kapcsolatba lépni a Korean Air 007-tel

Tokió rádió-KAL 015: Öh, használjon URH-t, vétel

KAL 015-Tokió rádió: Öh... értettem

KAL 015-KAL 007: Korean Air 007, itt a 015, Korean Air 007, itt a 015

KAL 015-Tokió rádió: Tokió, a Korean Air 015 nem tudott kapcsolatba lépni.

18:34 Kornyukov: "Semmisítsék meg, használják a MiG-23-t, azt mondtam semmisítsék meg!"

18:34 Geraszimenko: "Értettem, megsemmisíteni."

18:34 Kornyukov: "Na, hol az a vadászgép, milyen messze van a céltól?"

18:34 Geraszimenko: "Tábornok elvtárs, nem látják a célt."

18:34 Kornyukov: "Nem látják a célt?"

18:35 A KAL 007-et követi a szovjet radar miközben az spirálban 5000 méter alá süllyed a Moneron-sziget felett.

18:35:54 121-es hívójel: "Nem, nem látom"

18:36 Kornyukov: "...tudják a távolságot, tudják hol van a cél, Moneron felett..."

18:38:37 MiG-23: "Nem látok itt semmit se, most néztem."

18:38 Tyitovnyin: "Tábornok elvtárs, Moneron körzetében elvesztették a célt."

18:38 Novoszeleckij: "Moneron térségében?"

18:38 Tyitovnyin: "A pilóták nem látják, se az egyik, se a másik. A rádiósok azt jelentették, hogy kilövés után a cél Moneron felett jobbfordulóba kezdett."

18:38 Novoszeleckij: "Aha."

18:38 Tyitovnyin: "Süllyed. És Moneron felett nyomát vesztették."

18:38 A KAL 007 eltűnik a radarenyőkről, nagyjából 12 perccel a támadás után. A Komszomolszk-na-Amurje radarállomás személyzete jelentette, hogy 1000 méteres magasság alatt eltűnt a KAL 007, mivel ennél kisebb magasságon a radar már nem képes a célkövetésre.

18:38:37 Az első szovjet pilóta megismétli: "Nem látok itt semmit, most néztem."
18:39 Novoszeleckij: Szóval ez a feladat. Azt mondják, hogy újra megsértette az államhatárt?

Tyitovnyin: Nos, hát most Moneron körzetében van, a mi területünk felett.

Novoszeleckij: Kapják el, kapják el! Gyerünk, küldjék oda a MiG-23-at.

Tyitovnyin: Értettem. A MiG-23 a környéken van, 5000-re süllyed. A parancsa: észlelés után megsemmisítés.

18:40:11 MiG-23: "Nem tudom meghatározni a felhőalapot. A felhők alattam vannak, én 2000 méteren vagyok."
18:41 Kornyukov: Na, akkor most mi a helyzet. A MiG-23 jelentett valamit, látja a célt vagy nem? Hozza le 4000-re, nézzen szemmel és radarral.
18:41:17 Tokió rádió-KAL 007: (Irányított rádióhívás a KAL 007 számára)
18:41:55 Tokió rádió utolsó kapcsolatfelvételi kísérlete

Tokió rádió-KAL 007: Korean Air 007, itt Tokió rádió, ha hall engem, rádión álljon át a 127,6-ra, 127,6

18:45 Azonosítatlan beszélők: "Mondja még egyszer, "Nem hallom tisztán", "Ő adta a parancsot, halló, halló, halló", "Igen, igen", "Iván Mojszejevics adta a parancsot. Tretyak.", "Vettem, vettem", "Az ő parancsára történt a fegyverhasználat." [Iván Mojszejevics Tretyak a távolkeleti katonai körzet parancsnoka]

18:47 Novoszeleckij alezredes, a szmirnyihi légibázison állomásozó 41. vadászgépezred parancsnokának utasítására a KGB határőrség hajói és a dél-szahalini Komutovo légitámaszpont mentőhelikopterei elindulnak.

Novoszeleckij: "Készítse elő az összes helikopterjét, mentőhelikoptereket."

Tyitovnyin: "Mentőhelikoptereket?"

Novoszeleckij: "Igen, és valószínűleg egy flottát is kell majd küldeni oda, ahol a célt elvesztettük."

Tyitovnyin: "Értettem. Ezt a maguk kutatási-mentési egysége csinálja? A parancsot a CSAJKA hívóneven [távol-keleti katonai körzet légvédelmi erői] adja ki, ezredes elvtárs, mert Komutovo nem hozzánk tartozik, ahogy Novoalekszandrovszkij sem. Itt nincs semmink."

Novoszeleckij: "Rendben"

Tyitovnyin: "Novoalekszandrovszkijt készenlétbe kell hozni, és Komutovót is. A KGB és a határőrség Komutovón van."

18:53 Kornyukov: "Mi történt, nem semmisítették meg?"
18:53 Oszipovics: "A cél eltűnt, de valahogy lassan süllyedt... vagy meghibásodott, vagy megsérült, Moneron körzetében eltűnt, most senki se látja. Úgy tűnik, hogy sikerült semlegesíteni."
18:53 Kornyukov: "Értettem, nagyon jó, majd mi folytatjuk."
18:53 Oszipovics: "Aha, értettem"
18:55 A Moneron közelében tartózkodó összes polgári hajót a Tretyak tábornok alá tartozó Sztrogov tábornok parancsára egyenesen Moneronhoz parancsolnak.

Sztrogov: "Maga [káromkodás], bezáratom egy őrbódéba. Miért nem veszi fel a telefont?

Tyitovnyin: "Tábornok elvtárs, itt mindenki nagyon elfoglalt"

Sztrogov: "Nincs maguknak ott semmi, amivel elfoglaltak legyenek... Még hogy elfoglalt. Miféle baromság ez? És Kornyukov meg hol van?

Tyitovnyin: "Kornyukov itt van."

Sztrogov: "Adja neki a telefont!"

Tyitovnyin: "Egy pillanat tábornok elvtárs, éppen Kamenszkijnek jelent." [távol-keleti katonai körzet légvédelmi erőinek parancsnoka]

Sztrogov: "Na akkor most ezt kell csinálni. Hívja fel ezeket a [káromkodás], ezeket a matrózokat, mi a [káromkodás]?"

Tyitovnyin: "Határőröket?"

Sztrogov: "He?"

Tyitovnyin: "Határőröket?"

Sztrogov: "Hát, azokat a civil matrózokat"

Tyitovnyin: "Értettem"

Sztrogov: "A határőröket. Milyen hajóink vannak a Moneron-sziget mellett? Ha civil hajók, azonnal küldje oda őket"

Tyyitovnin: "Értettem, tábornok elvtárs"

18:56 A japánok megkezdik a kutatást és mentést

18:56-kor, harminc perccel azután, hogy a KAL 007-est a NOKKA rádiónavigációs pont felé várták, és miután számos kapcsolatfelvételi próbálkozás sem járt sikerrel, a tokiói légiirányítási központ tájékoztatott több légiirányítási szolgálatot és katonai egységet arról, hogy a KAL 007-et nem tudja elérni, és segítséget kért a kommunikációs kereséshez.

 

 
 
A teljes rádióforgalmazás angolul:

- 007 = KAL007 (or KE007)

- 015 = KAL015 (or KE015)

- C = Captain of KAL007, Chun Byung In, with 10.600 flying hours (6.618 on Boeing 747)

- FO = First Officer of KAL007, Son Dong Hui, with 9.000 flying hours (3.441 on Boeing 747)

- FE = Flight Engineer of KAL007, Kim Eui Doing, with 4.0000 flying hours (2.614 on Boeing 747)

- CA = Cabin Attendant of KAL007

- CAM-1 = First Officer of KAL007

- CAM-2 = 3rd Crewmember of KAL007

- CAM-3 = Cockpit Area Microphone of KAL007

- CAM-4 = Captain of KAL007

- TOKYO ATC = as heard on CVR of KAL007

- GCI = Titovnin, flight controler in the Fighter Division Combat Control Center on Sakhalin

- 805 = Su-15TM flown by Maj. Genadiy Osipovich, pilot from 41st Figther Regiment PVO

- 121 = Su-15TM flown by Tarasov, Osipovich's wingman, pilot of 41st Fighter Regiment PVO

- 163 = MiG-23 scrambled to support Osipovich and Tarasov

- Kornukov = Gen. A. Kornukov, CO Sokol AB, on Sakhalin (in 1998 appointed Russian Air Force CO, a position on which he served until 2002)

- Gerasmienko = Lt.Col. Gerasimenko, acting CO 41st Fighter Regiment PVO

- Novoseletskiy - Lt.Col. Novoseletsky, acting Chief-of-Staff, Fighter Division, Smirnykh AB

Times are given in GMT, for easier coordination of the three transcripts.

17:54:26 007 CAM-3: Have you had a long flight recently?

17:54:28 007 CAM-3: From time to time.

17:54:30 007 CAM-3: Sounds good, as far as I know Chief Pilot Park has a long flight occasionally, but Chief Pilot Lee has ...

17:55:03 007 CAM-3: ...

17:55:44 007 CAM-3: Ah [yawn]

17:58:35 007 CAM-3: Ah [yawn]

17:58:41 007 FO CAM-3: Having a dull time please write down a comment now.

17:58:47 007 C CAM-3: Yes ... give it to me.

17:58:49 007 FO CAM-3: If you don't write it I might not pass the document check.

17:58:58 007 CAM-3: Please write down seperatly I have already done it three times but write down two here. One landing is Narita the other is Anchorage ...

17:59:13 007 FO CAM-3: No I cannot do that.

17:59:15 007 C CAM-3: Why? You can do that.

17:59:18 007 FO CAM-3: The instructor will not write here so I will have to write it all myself.

17:59:26 007 C CAM-3: I am not an instructor too.

17:59:27 007 FO CAM-3: No if you are not an instructor, you can do it anyway.

17:59:33 007 C CAM-3: Don't you have anything else to sign?

17:59:38 007 FO CAM-3: Please sign here.

17:59:52 007 FO CAM-3: I heard that last time Chief Pilot Lee Sang Tuk checked nine persons seven failed the document check.

18:00:00 007 CAM-3: [NOISE - COCKPIT DOOR?]

18:00:08 007 FE CAM-3: Let's reduce ...

18:00:11 007 CA CAM-3: Captain sir, would you like to have a meal?

18:00:13 007 C CAM-3: What?

18:00:15 007 C CAM-3: Meal? Is it already time to eat?

18:00:26 007 CAM-3: Do you want to eat now?

18:00:29 007 CAM-3: Let's eat later.

18:00:36 007 PA CAM-2: GOOD MORNING LADIES AND GENTLEMEN, WE WILL BE LANDING AT SEOUL KIMPO INTERNATIONAL AIRPORT IN ABOUT THREE HOURS. LOCAL TIME IN SEOUL RIGHT NOW IS THREE AM BEFORE LANDING WE WILL BE SERVING BEVERAGES AND BREAKFAST. THANK YOU.

18:00:38 007 C CAM-3 Well, if you say it too many times, it becomes a lie.

18:00:41 007 C CAM-3 Well, if you say too many times the good things, it becomes bad. Doesn't it?

18:00:57 007 PA CAM-2 (Cabin announcement in Japanese, see English announcement at 18.00.36).

18:01:03 007 CAM-3: ...The person must live this way ...

18:01:08 007 CAM-3: [NOISE - COCKPIT DOOR?]

18:01:56 007 FO CAM-3: ... Why is it still dark?

18:01:59 007 FE CAM-3: It is still a long way to go.

18:02:02 007 FO CAM-3: Isn't it time for sunrise yet?

18:02:39 007 C CAM-3: ... after doing ... check

18:02:45 007 FO CAM-3: This is who writes ... I won't write.

18:02:47 007 C CAM-3: Do it yourself.

18:02:50 007 FO CAM-3: Please write.

18:02:51 007 C CAM-3: Write it yourself.

18:02:52 007 FO CAM-3: How can I write it down myself?

18:02:55 007 C CAM-3: I don't care if you do it or not.

18:02:58 007 FO CAM-3: If I write it myself, in my own handwriting, I will fail the document check because ...

18:03:14 015 VHF CAM-1,2,3: ZERO ZERO SEVEN

18:03:19 007 VHF 3 CAM-1,2,3: GO AHEAD.

18:03:21 015 VHF CAM-1,2,3: What are you doing?

18:03:24 007 VHF 3 CAM-1,2,3: What?

18:03:26 015 VHF CAM-1,2,3,4: I said what are you doing?

18:03:30 007 VHF 3 CAM-1,2,3,4: We are ... we have a pleasant chat because Mr Kim here is giving us a little fun.

18:03:38 015 VHF CAM-1,2,3,4: (Laughter) Well, after arrival in Seoul ... it is better for you to study all those things.

18:03:45 007 VHF 3 C CAM-1,2,3,4: Study what? There is nothing to be studied ... By the way, what a good season, it's autumn. I hope I could take a day off and for autumn leaves viewing...

18:03:53 015 VHF CAM-1,2,3,4: Make a schedule. Make a schedule.

18:03:56 007 VHF 3 CAM-1,2,3,4: Why don't you take some time off and go to Sorak Mountain?

18:04:04 007 CAM-3: Why... do you do that?

18:04:05 015 VHF CAM-1,2,3,4: Are you about three minutes ahead of us?

18:04:06 007 CAM-3: Yes.

18:04:10 007 VHF 3 CAM-1,2,3,4: AH AH.

18:04:20 007 VHF 3 CAM-1,2,3,4: NOKKA ESTIMATE is ONE EIGHT TWO...er...TWO FIVE OVER.

18:04:30 015 VHF CAM-1,2,3,4: AH AH TWO FIVE we estimate ONE EIGHT TWO NINE, ONE EIGHT TWO NINE.

18:04:35 007 VHF 3 CAM-1,2,3,4: One minute late one minute FOUR minutes faster it's TWO FIVE.

18:04:41 007 VHF 3 CAM-1,2,3,4: It will be very complicated to go through customs. if you want to go faster, go faster if you want to go slower, go slower. That's the complication.

18:04:55 015 VHF CAM-1,2,3,4: Um Um We are now having an unexpected strong tailwind?

18:04:59 007 VHF 3 CAM-1,2,3,4: How much do you get there? How much and which direction?

18:05:02 007 VHF 3 CAM-1,2,3,4: TWO ZERO SIX.

18:05:04 007 CAM-1,2,3,4: Ask him how many knots?

18:05:05 805: 805, on course 240.

18:05:06 015 VHF CAM-1,2,3,4: THIRTY-FIVE KNOTS.

18.05:07 007 VHF CAM-1,2,3,4: Um which direction, which direction?

18:05:12 015 VHF CAM-1,2,3,4: ZERO FOUR ZERO, ZERO FOUR ZERO.

18:05:15 007 VHF CAM-1,2,3,4: Thirty degrees? Thirty knots?

18:05:18 015 VHF CAM-1,2,3,4: Thirty, um, forty degrees direction THIRTY FIVE KNOTS.

18:05:23 007 VHF CAM-1,2,4: Ah! You got so much! We still got headwind. Headwind two hundred fifteen degrees FIFTEEN KNOTS.

18:05:32 015 VHF CAM-1,2,3,4: Is it so? But according to FLIGHT PLAN wind direction THREE SIX ZERO FIFTEEN KNOTS approximately...?

18:05:40 007 VHF CAM-1,2,3,4: We it may be like this...

18:05:47 007 CAM-3: (noise - yawn)

18:05:51 007 CAM-3: (noise - yawn)

18:05:52 007 CAM-3: The reasaon why to do this...

18:05:55 007 CAM-3: Is he ahead of us?

18:05:56 805: I'm watching.

18:05:57 007 CAM-3: Is he ahead of us?

18:05:58 007 CAM-3: ...

18:06:00 805: Understood. I'm flying behind him.

18:06:06 007 CAM-3: ...

18:06:32 007 CAM-3: [NOISE - COCKPIT DOOR?]

18:07:28 007 CAM-3: Let him go faster. ZERO ONE FIVE same TWO NINE at NOKKA as us. Let him go faster.

18:07:43 007 CAM-3: Why are they in such a hurry?

18:07:46 007 CAM-3: They have tailwind.

18:07:47 007 CAM-3: What?

18:07:48 007 CAM-3: They have tailwind THIRTY-FIVE KNOTS.

18:07:49 007 CAM-3: Oh...oh...?

18:07:50 805: 3.000 remaining. [fuel status]

18:07:52 007 CAM-3: ...

18:08:00 805: Left - sure. Not right.

18:08:06 805: New course 260.

18:08:10 805: On course 260...understood.

18:08:31 805: I should turn off the system?

18:08:32 007 CAM-3: [NOISE - COCKPIT DOOR?]

18:08:33 GCI: (-)

18:08:?? 805: Understood.

18:08:36 015 VHF CAM-1,2,3,4: ZERO ZERO SEVEN?

18:08:37 007 VHF 3 CAM-1,2,3,4: Go ahead.

18:08:42 015 VHF CAM-1,2,3,4: Can you go up to flight level THREE FIVE ZERO?

18:08:46 007 VHF 3 CAM-1,2,3,4: Sure we can

18:08:48 015 VHF CAM-1,2,3,4: OK we will REQUEST THREE SEVEN ZERO.

18:08:51 007 VHF 3 CAM-1,2,3,4: OK!

18:08:57 015 HF CAM-1,2,3: TOKYO RADIO KOREAN AIR ZERO ONE FIVE.

18:09:00 805: Yes, it turned around... The target is 80, to my left.

18:09:04 TOKYO ATC HF CAM-1,2,3: STATION CALLING TOKYO GO AHEAD.

18:09:06 015 HF CAM-1,2,3,4: AH ROGER KOREAN AIR ZERO ONE FIVE NOW MAINTAINS THREE FIVE ZERO REQUEST FLIGHT LEVEL THREE SEVEN ZERO OVER.

18:09:14 TOKYO ATC HF CAM-1,2,3,4: TOKYO ROGER STAND BY CALL YOU BACK.

18:09:17 015 HF CAM-1,2,3,4: ROGER STANDING BY.

18:09:35 805: New course 240.

18:10:16 805: Taking course 220.

18:10:35 805: But, my course is 220!

18:10:51 805: Understood. Target is flying with anti-collision lights on.

18:11:20 805: 8.000...

18:11:25 805: I have a visual contact and monitor it on the display.

18:11:27 007 CAM-3 I have heard that there is currency exchange at your airport.

18:11:30 007 CAM-3: In the airport currency exchange? What kind of money?

18:11:33 007 CAM-3: Dollar to Korean money.

18:11:36 007 CAM-3: ... (unreadble)

18:11:39 007 CAM-3: That s in the domestic building too, domestic building too.

18:11:40 007 CAM-3: Domestic. Where?

18:11:41 007 CAM-3: That is Cho-Hung Bank in the domestic building.

18:11:43 007 CAM-3: Can I exchange in Cho-Hung Bank?

18:11:44 007 CAM-3: Sure. There used to be no place in the domestic building.

18:11:49 007 CAM-3: If you go to Cho-Hung Bank in the domestic building ... What kind of money do you wish to exchange? Dollar to Korean money is all right, is all right?

18:11:55 007 CAM-3: Yes.

18:11:57 007 CAM-3: That is in the domestic building also.

18:11:59 007 CAM-3: It could be open nine o'clock in the morning. It could be ten o' clock in the morning...

18:12:01 007 CAM-3: It might be nine thirty...

18:12:15 805: Understood.

18:13:05 805: I see it. I locked-on on the target.

18:13:26 805: Target is not responding.

18:13:28 007 CAM-3: ... (unreadable)

18:13:35 805: Confirm. Target's course is 250 degrees.

18:13:40 805: Is on.

18:14:10 805: Understood. In the moment it's the first one.

18:14:30 007 CAM-1 [SELCAL] 20:25 18:14:35 015 HF CAM-1,2,3: .... KOREAN AIR ZERO ONE FIVE SELCA GO AHEAD

18:14:34 805: Understood. The speed is correct. I need no afterburners.

18:14:39 TOKYO ATC HF CAM-1,2,3: KOREAN AIR ZERO ONE FIVE. CLEARANCE TOKYO ATC CLEARS KOREAN AIR ZERO ONE FIVE CLIMB AND MAINTAIN FLIGHT LEVEL THREE SEVEN ZERO REPORT REACHING.

18:14:41 805: 2.700 remaining.

18:14:50 015 HF CAM-1,2,3: ... CLEARS ... CLIMB AH THREE SEVEN ZERO NOW LEAVING THREE FIVE ZERO FOR REPORT REACHING.

18:14:57 TOKYO ATC HF CAM-1,2,3,4: TOKYO...

18:14:59 007 HF 1 CAM-1,2,3,4: TOKYO RADIO KOREAN AIR ZERO ZERO SEVEN...

18:15:03 TOKYO ATC HF CAM-1,2,3,4: KOREAN AIR ZERO ZERO SEVEN TOKYO...

18:15:07 007 HF 1 CAM-1,2,3,4: KOREN AIR ZERO ZERO SEVEN REQUESTING CLIMB THREE FIVE ZERO...

18:15:13 TOKYO HF ATC CAM-1,2,3,4: REQUESTING THREE FIVE ZERO?

18:15:15 007 HF 1 CAM-1,2,3,4: THAT IS AFFIRMATIVE NOW MAINTAIN AT THREE THREE ZERO KOREAN AIR ZERO ZERO SEVEN

18:15:19 TOKYO ATC HF CAM-1,2,3,4: ROGER STAND BY CAL YOU BACK.

18:15:21 007 HF 1 CAM-1,2,3,4: ROGER.

18:15:21 007 CAM-1,2,3,4: Oh my God! This RADIO is very bad

18:15:52 007 CAM-4: [Audible morse transmission starts]

18:17:44 015 HF CAM-1,2,4: TOKYO RADIO KOREAN AIR ZERO ONE FIVE REACHING ER THREE SEVEN ZERO...

18:17:49 TOKYO ATC HF CAM-1,2,4: KOREAN AIR ZERO ONE FIVE TOKYO ROGER...

18:18:06 007 CAM-1,2,3,4: [Morse transmission audible, marked increase in volume of morse transmissions]

18:18:34 805: The anti-collision lights are on. The anti-collision lights are on.

18:18:56 163: Understood. I'm at 7 and half. Course 230.

18:19:02 805: I'm closing on target.

18:19:06 007 CAM-3: ... (unreadable)

18:19:08 805: There is enough time.

18:19:20 007 CAM-3: ... (unreadable)

18.19:26 007 CAM-3 ... (unreadable)

18.19:40 007 CAM-3 ... (unreadable)

18:19:44 163: I'm flying behind the target at a distance of 25. [kilometres]

18.20:02 TOKYO ATC HF CAM-1,2,3,4: [Selcal]

18:20:08 805: Nonsence! That means my ZG is already locked on!

18:20:08 TOKYO ATC: Korean Air ZERO ZERO SEVEN SELCAL.

18.20:11 TOKYO ATC HF CAM-1,2,3,4: KOREAN AIR ZERO ZERO SEVEN CLEARANCE TOKYO ATC CLEARS KOREAN AIR ZERO ZERO SEVEN CLMIB AND MAINTAIN FLIGHT LEVEL THREE FIVE ZERO.

18.20:21 007 HF 1 CAM-1,2,3,4: AH ROGER KOREAN AIR ZERO ZERO SEVEN CLIMB AND MAINTAIN AT THREE FIVE ZERO LEAVING THREE THREE ZERO AT THIS TIME.

18.20:28 TOKYO ATC HF CAM-1,2,3,4 TOKYO ROGER.

18.21:48 007 CAM-3: [Sound: altitude alert]

18:21:?? Kornukov: Gerasimenko, cut the horseplay at the command post, what is that noise there? I repeat the combat task: fire the missiles, fire on target 60-65 [KAL 007] destroy target 60-65.

18:22:?? Gerasimenko: Wilco.

18:22:?? Kornukov: Comply and get Tarasov here. Take control of the MiG-23 from Smyrnykh, call sign 163, call sign 163, he is behind the target at the moment. Destroy the target!

18:22:?? Gerasimenko: Task received. Destroy target 60-65 with missile fire, accept control of fighter from Smyrnykh.

18:22:?? Kornukov: Carry out the task, destroy [it]!

18:22:02 805: The target is decreasing speed.

18:22:17 805: I am going around it. I’m already moving in front of the target.

18:22:17 GCI: Increase speed, 805.

18:22:23 805: I have increased speed.

18:22:25 GCI: Has the target increased speed? Yes?

18:22:29 805: No, it is decreasing speed.

18:22:30 GCI: 805, open fire on target.

18:22:42 805: It should have been earlier. [You should have said that earlier.] How can I chase it? I’m already abeam of the target.

18:22:47 GCI: Roger, if possible, take up a position for attack. (-)

18:22:55 805: Not much in the moment. Now I have to fall back a bit from the target.

18.22:55 007 CAM-4: [Keyed microphone]

18.22:56 007 HF 1 CAM-1,2,3,4: TOKYO RADIO KOREAN AIR ZERO ZERO SEVEN REACHING LEVEL THREE FIVE ZERO.

18.23:00 TOKYO ATC HF CAM-1,2,3,4: KOREAN AIR ZERO ZERO SEVEN TOKYO ROGER.

18:23:?? Kornukov: Oh, [obscenities] how long does it take him to get into attack position? He is already getting out into neutral waters! Engage afterburner immediately! Bring in the MiG-23 as well... While you are wasting time it will fly right out.

18:23:00 GCI: (-)

18:23:05 805: Repeat!

18:23:05 GCI: 805, try to destroy the target with cannons.

18:23:37 805: I am dropping back. Now I will try a rocket. [missile]

18:23:39 GCI: Roger.

18:23:49 163: Twelve [kilometers] to the target. I see both! [805 and KAL007]

18:23:51 GCI: 805, approach target and destroy target.

18:24:22 805: Roger, I am in lock-on.

18:24:25 GCI: 805, are you closing on the target?

18:25:11 805: I am closing on the target, am in lock-on. Distance to target is eight kilometers.

18:25:15 GCI: Afterburner.

18:25:?? GCI: AFTERBURNER, 805!

18:25:16 805: I have already switched it on.

18:25:?? GCI: Launch!

18:25:46 805: ZG!

18:25:55 DYNASTY 312 HF CAM-4: TOKYO RADIO, DYNASTY THREE ONE TWO ON FIVE SIX.

18:26:00 TOKYO ATC HF CAM-4: DYNASTY THREE ONE TWO TOKYO.

18:26:02 007 CAM-3: [Sound of explosion? (hangrobbanás) ]

18:26:03 DYNASTY 312 HF CAM-4: Dynasty three one two position Payon one eight two five level three three zero estimate Shemya one nine three five remainder ... remaining one two six decimal zero minus five zero ... one zero diagonal four zero go ahead.

18:26:06 007 CAM-3: What's happened?

18:26:08 007 CAM-3: What?

18:26:10 007 CAM-3: Retard throttles!

18:26:11 007 CAM-3: Engines normal.

18:26:14 007 CAM-3: Landing gear.

18:26:15 007 CAM-3: [Sound: cabin altitude warning]

18:26:17 007 CAM-3: Landing gear! [Noise of possible selection]

18.26:18 007 CAM-3: [Sound: altitude deviation warning]

18:26:20 805: I have executed the launch [I fired!]

18:26:21 805 CAM-3: [Sound: autopilot disconnect warning]

18:26:22 805: The target is destroyed.

18:26:22 007 CAM-3: Altitude is going up.

18:26:23 007 CAM-3 [Sound: cabin call]

18:26:24 GCI: Break off attack to the right, heading 360!

18:26:24 007 CAM-3: Altitude is going up.

18:26:25 007 CAM-3: Speed brake is coming out.

18:26:26 007 CAM-3 What? What?

18:26:27 805: I am breaking off attack.

18:26:27 007 CAM-4: (unreadable)

18:26:29 007 CAM-3: CHECK it out.

18.26:30 007 CAM-2,3: [Sound: PA chime for automatic cabin announcment]

18.26:30 TOKYO ATC HF CAM-4: DYNASTY THREE ONE TWO ... CONTACT ANCHORAGE.

18:26:33 007 CAM-3 [Sound: cabin call]

18:26:33 007 CAM-3: I am not able to drop altitude now unable.

18:26:34 007 CAM-2: Attention emergency descent.

18:26:35 DYNASTY 312 HF CAM-4: THANK YOU OUT.

18:26:38 007 CAM-2: Attention emergency descent.

18:26:38 007 CAM-3: Altitude is going up.

18:26:40 007 CAM-3: This is not working. This is not working.

18:26:41 007 CAM-3: Manually.

18:26:42 007 CAM-3: Cannot do MANUALLY.

18:26:42 007 CAM-2: Attention emergency descent. {in Japanese}

18:26:43 007 CAM-3: [Sound: Autopilot disconnect warning] Not working manually also.

18:26:45 007 CAM-3: ENGINES are normal Sir.

18:26:46 007 CAM-2: Put out your cigarette. This is an emergency descent.

18:26:48 007 CAM-3: ... (unreadable)

18:26:49 007 CAM-2: PUT OUT YOUR CIGARETTE. THIS IS AN EMERGENCY DESCENT.

18:26:50 007 CAM-3: Is it POWER COMPRESSION?

18:26:51 007 CAM-3: Is that right?

18:26:52 007 CAM-2,3: Put out your cigarette. This is an emergency descent. {in Japanese}

18:26:52 007 CAM-3: ... all of both ... *

18:26:54 007 C CAM-3: Is that right?

18:26:55 007 CAM-2: Put the mask over your nose and mouth and adjust the headband.

18:26:57 007 HF 1 F/D CAM-1,3,4: TOKYO RADIO KOREAN AIR ZERO ZERO SEVEN.

18:26:?? Kornukov: Do you see the target on the screen?

18:26:?? Gerasimenko: We can see [it] for the moment.

18:26:?? Kornukov: Did he fire both missiles or one?

18:26:?? Gerasimenko: Both missiles....

18:26:?? Kornukov: Bring in the MiG-23!

18:27:01 007 CAM-2: PUT THE MASK OVER YOUR NOSE AND MOUTH AND ADJUST THE HEADBAND.

18:27:02 TOKYO ATC HF CAM-1,3,4: TOKYO RADIO KOREAN AIR ZERO ZERO SEVEN.

18:27:04 007 HF 1 FO CAM-1,3,4: ROGER KOREAN AIR ZERO ZERO SEVEN ... (unreadable) AH WE (ARE EXPERIENCING) ...

18:27:08 007 CAM-2: Put the mask over your nose and mouth and adjust the headband. {in Japanese}

18:27:09 007 C CAM-3: ALL COMPRESSION.

18:27:10 007 HF 1 FO CAM-1: RAPID DECOMPRESSION DESCEND TO ONE ZERO THOUSAND.

18:27:15 007 CAM-2: Attention emergency descend.

18:27:19 007 CAM-2: ATTENTION EMERGENCY DESCEND.

18:27:20 007 CAM-3: Now ... * ... we have to set this.

18:27:21 TOKYO ATC HF CAM-1,3,4: KOREAN AIR ZERO ZERO SEVEN unreadble unreadable RADIO CHECK ON ONE ZERO ZERO FOUR EIGHT.

18:27:23 007 CAM-2: Attention emergency descent {in Japanese}.

18:27:23 007 CAM-3: Speed.

18:27:26 007 CAM-3: Stand by Stand by Stand by Stand by set.

18:27:27 007 CAM-2 Put out your cigarette. This is an emergency descent.

18:27:30 007 CAM-2: PUT OUT YOUR CIGARETTE. THIS IS AN EMERGENCY DESCENT.

18:27:33 007 CAM-2: Put out your cigarette. This is an emergency descent. {in Japanese}

18:27:38 007 CAM-2: Put the mask over your nose and mouth and adjust the headband.

18:27:43 007 CAM-2: Put the mask over your nose and mouth and adjust ...

18:27:46 - END OF RECORDING

18:27:?? Kornukov: Gerasimenko!?!

18:27:?? Gerasimenko: Yes?

18:27:?? Kornukov: This is the task... Bring the MiG-23 to destroy the target!

18:27:?? Gerasimenko: Yes, Sir.

18:27:?? Kornukov: Gerasimenko!?!

18:27:?? Gerasimenko: 163 has been ordered to engage afterburner. We are bringing him to attack position.

18:27:?? Kornukov: Roger. Did Osipovic see the missiles explode? ... Helo?

18:27:?? Gerasimenko: He fired two missiles.

18:27:?? Kornukov: Ask him, ask him yourself, get on channel 3 and ask Osipovic, did he or did he not see the explosions.

18:27:?? Gerasimenko: Right away.

18:27:?? Gerasimenko: 805, did you launch one missile or both?

18:27:?? 805: I launched both.

18:28:?? Novoseletsky: Titovnin, well, what is happening?

18:28:?? GCI: Nothing in the moment.

18:28:?? Novoseletsky: Well, what is happening, what is the matter, who guided him, he locked on, why didn't he shoot it down?

18:28:?? GCI: They fired. They fired. We are now waiting for result, Comrade Colonel.

18:28:?? Gerasimenko: The target turned to the north.

18:28:?? Kornukov: The target turned to the north?

18:28:?? Gerasimenko: Affirmative.

18:28:?? Kornukov: Bring the 23 in to destroy it!

18:28:?? Gerasimenko: Comrade right turn.

18:28:?? Kornukov: Well, I understand... I do not understand the result. Why is the target flying...? Missiles were fired. Why is the target flying...? [obscenities] Well, what is happening....?

18:28:?? Gerasimenko: Yes.

18:28:?? Kornukov: Well, I am asking, give the order to the Controller, what is wrong with you there? Have you lost your tongues?

18:28:?? Gerasimenko: Comrade General, I gave the order to the Chief of Staff, the Chief of Staff to the Controller, and the Controller is giving the order to...

18:30:?? Kornukov: Well, how long does it take for this information to get through...? Well, what, [you] cannot ask the results of firing the missiles, where, what, did [he] not understand or what?

18:27:?? Gerasimenko: Turning left, right, apparently... it's descending.

18:34:?? Kornukov: Destroy it, use the 23 to destroy it, I said!

18:34:?? Gerasimenko: Roger, destroy it.

18:34:?? KAL007 disappears from Soviet radar scopes while at 16.400ft/5.000m; V-PVO interceptors have no visual contact nor radar contact with it any more.

18:34:?? Kornukov: Well, where is the fighter, how far from the target?

18:34:?? Gerasimenko: Comrade General, they cannot see the target.

18:34:?? Kornukov: They cannot see the target?

18:34:??-18:36:?? Asking station by station Gen. Kornukov gets response that nobody is tracking KAL007 any more, until it is re-detected over the Island of Moneron again.

18:36:?? Kornukov: Oh, [obscenities]!! Well, you know the range where the Target is, it is over Moneron!

18:38:?? GCI: They lost the target, Comrade Colonel, in the area of Moneron.

18:38:?? Novoseletsky: In the area of Moneron?

18:38:?? GCI: The pilots do not see it, neither the one nor the other. The radio forces have reported. RTF has reported that after the launch, the target entered a right turn over Moneron.

18:38:?? Novoseletsky: Uh-huh.

18:38:?? GCI: Descending. And lost over Moneron…

18:38:?? Novoseletsky: So, the task. They say it has violated the State border again now?

18:38:?? GCI: Well, it is the area of Moneron, of course, over our territory.

18:38:?? Novoseletsky: Get it! Get it! Go ahead bring in the MiG 23.

18:38:?? GCI: Roger. The MiG-23 is in that area. It is descending to 5.000 [meters]. The order has been given. Destroy upon detection.

18:38:?? KAL007 apparently ditches on the sea-surface near the island of Moneron at around this time - full 12 minutes after being hit by two R-98/AA-3 Anab missiles fired by 805.

18:47:?? Novoseletsky: You don't have the sunrise there yet?

18:47:?? GCI: No, it will be in about 30 minutes.

18:47:?? Novoseletsky: Prepare whatever helicopters are there. Rescue helicopters.

18:47:?? GCI: Rescue helicopters?

18:47:?? Novoseletsky: Yes! And there will probably be a task set for the area where the target was lost.

18:47:?? GCI: Roger. Is this to be done through your SAR?

18:47:?? Novoseletsky: Eh?

18:47:?? GCI: Assign the task to Chaika through your SAR, Comrade Colonel, Khomutovo does not come under us and neither does Novoaleksandrovska. We have nothing there.

18:47:?? Novoseletsky: Very well.

18:47:?? GCI: Novoaleksandrovska must be brought to readiness and Khomutovo. The border guards and KGB are at Khomutovo.

18:54:?? Strogov: Hell... Hello, Titovnin... You s[obscenities]!!! I'll lock you up in the guard house. Why don't you pick up the phone?

18:54:?? GCI: Comrade General, everyone was busy here.

18:54:?? Strogov: You have nothing there to be busy with. Busy!?! What kind of nonsense is that? So, where is Kornukov?

18:54:?? GCI: Kornukov is here.

18:54:?? Strogov: Put him on the phone!

18:54:?? GCI: One minute. He is reporting to Kamenski, Comrade General.

18:55:?? Strogov: So, what you need to do now... Contact these... [obscenities], these sailors, these, what do you....[obscenities]?

18:55:?? GCI: Border guards?

18:55:?? Strogov: Huh?

18:55:?? GCI: Border guards?

18:55:?? Strogov: Well, the civilian sailors.

18:55:?? GCI: Understood.

18:55:?? The border guards. What ships do we have near Moneron Island, if they are civilians, send there immediately!

18:55:?? GCI: Understood, Comrade General.

 
 

© Légibázis 3NR Since 1998
 
Háttérkép: Háttérkép: Szuhoj Su-15TM, 17-es oldalszám, pilóta: G. N. Osipovitch.