Fokker T.VIII
 
A Finn légierőnek exportált Fokker T.VIII W/C (T.VIII W) a Luftwaffe kötelékében | Wikipedia
 
Fokker T.VIII
FOKKER
 
A Fokker T.VIII egy kétmotoros torpedóvető és felderítő hidroplán volt. 1938 folyamán megrendelést adtak ki öt Fokker T.VIII repülőgépére. Június 1-jére mind az öt elkészült. Néhány kezdeti probléma ellenére a Holland Haditengerészet nagyrészt elégedett volt a típus teljesítményével, és további rendelés érkezett egy 26 repülőgépből álló tételre.
1940 tavaszán elkészült a továbbfejlesztett T.VIII W/M modell első példánya. Ebben az időpontban a Fokker gyártósoráról olyan sietve szállították le a repülőgépeket, hogy a festék még meg sem száradt.
A T.VIII első sorozata bakelit bordákkal és rétegelt lemezzel burkolt szárnyakkal készült és vászonnal borított acélvázas farokkal; a később épített T.VIII W/M változatnál mind a farok, mind a szárny könnyűfém ötvözetből készült. Az orrrészen, ahol a repülőgép megfigyelője volt, jó kilátást biztosító nagy plexi ablakokkal, előtte pedig a bombacélzó panel volt a padlón.
A Hollandia elleni német invázióra számítva a katonai vezetők már 1940 májusa előtt elrendelték a T.VIII-asok széttelepítését. Közvetlenül az 1940-es német inváziót követően Néhány felderítő küldetést végrehajtottak, de az akciókat a német légi fölényre való tekintettel hamarosan felfüggesztették. Kilenc repülőgépet helyeztek át franciaországi bázisokra.

 

  Alkalmazás
A háború kitörésekor a típus a holland felségvizeken járőrözött, azzal a szándékkal, hogy megvédjék a holland semlegességet.
1939. szeptember 13-án egy T.VIII-ast megtámadott egy német Dornier Do 18 típusú hidroplánA Fokker vízreszálláskor megsemmisült, a személyzetet pedig elfogták a németek. Ez az incidens a holland repülőgépek jelöléseinek megváltozásához vezetett a piros, fehér és kék körökről narancssárga háromszögre, így a holland repülőgépek könnyebben megkülönböztethetők brit vagy francia megfelelőiktől.
A Holland kabinet két tagját is ilyen géppel mentették ki és vitték angliába. Azok a repülőgépek, amelyek eljutottak Nagy-Britanniába, a Coastal Command 320-as (Holland) RAF századában szolgáltak. Az egység számos konvojkíséretet és tengeralattjáró-elhárító őrjáratot hajtott végre. Felderítette és megtámadta a német portyázó erőket. Kémműveleteknél összekötő repülőgépként repült. Végül a pótalkatrészek hiánya miatt ezek a repülőgépek használhatatlanná váltak, és kivonták őket; holland legénységet más típusokra osztották be.

 

  A szökés
Minervahavenben 1941. május 6-án négy ember – Govert Steen hadnagy és Evert Willem Boomsma tizedes, valamint a Fokker technikusa, Wijbert Lindeman és a volt holland hadsereg hadnagya, Jan Beelaerts van Blokland – kiúszott a TD+CL Fokkerhez és felszálltak. Steen vadászpilóta volt és még soha nem repült ezzel a típussal, de sikerült Angliába repülni, elkerülni a brit légelhárító tüzet, és leszállni a kenti Broadstairsben. Steen csatlakozott a 129. RAF századhoz, 79 bevetést repült, majd 1942. június 5-én lelőtték és meghalt.

 

Fokker T.VIII, Brit Holland légierő, RAF 320. század, Costal Comand, Pembroke Dock, 1940

 

Fokker T.VIII, háromnézeti rajz

 

Fokker T.VIII angol felségjellel.

 

Ez T.VIII 1940.05.10-én megsemmisült, Rozenburg partjainál találták meg. Egysége: Luftwaffe, GVT 2., LAH Rombeek.

 

Fokker T.VIII Német felségjellel.D1+MH AufkIGr. (see) 126

 
Források:
Wikipedia
Back to Normandy
Ask Historians - Reddit
 
 
© Légibázis Since 1998