AIRACOBRA
 

 

Bell P39
   
         
   
         
   
         
     
         
     
Yves Rupied kapitány gépe, aki a GC III/6 „Roussillon” szd. parancsnoka volt. Le Vallon, 1944 ősze.
         
Bell P63
   
         
Bell P63 UTI
         
         
Bell TP-39F
1941-ben 229 db P-39F készült, néhány ezek közül kétüléses gyakorlógép változatban. Ez volt a TP-39. Fegyverzete nem volt.
   
         
Bell TP-39 UTI
 
   
         
Bell P-39 Q-20
   
         

 

Bell L-39
1946 elején, a Légügyi Hivatal pályázatot írt ki egy nagy sebességű sugárhajtású vadászgépre. A Bell L-39 a P63-as alapján mindössze 10 hét alatt készült el.
   
         
     
         

 

Bell P-39, P-63 fotók
   
         
   
         
   
         
   
    Allison V710    
   
         

A Bell Aircraft Corporation üzemében 1936-ban született meg az ötlet egy orrfutóművel ellátott, “középmotoros” vadászrepülőgépről, ami az XP-39-es típusjelölést kapta. A középmotoros konstrukció az erőforrás elhelyezésére utal, mivel az amerikai mérnökök az 1200 lóerős Allison aggregátot az akkori trendektől eltérően, teljesen szokatlan módon a pilótafülke mögé építették be. Később bebizonyosodott, hogy ez a motorelhelyezési megoldás nem a legsikeresebb, mivel egy támadáskor szinte majdnem biztos volt, hogy találat éri az erőforrást, vagy annak a hűtőrendszerét.

További érdekesség még, hogy a gép hasonló elvek alapján született, mint a harckocsigyilkos A-10 Thundrebolt II. Vagyis adott volt egy csöves fegyver, jelen esetünkben egy 2,27 méter hosszú 97 kilogrammos Oldsmobile T9 névre hallgató 37 milliméteres gépágyú, amit a mérnökök a levegőbe szerettek volna juttatni. Természetesen további fegyverek is gazdagítottáka P-39 Aircobra arzenálját, mivel a T9 mellé kettő darab 12,7 milliméteres Browning géppuska vagy négy darab 7,62-es géppuska került beépítésre.

Sajnos azonban ez a konstrukció nem lett olyan sikeres mint az évtizedekkel később készűlt A-10 varacskosdisznó. Ennek oka pedig a géptörzs kialakításából adódó csekély méretű üzemanyagtartályoknál, illetve a kompresszor nélküli aggregátnál keresendő. Előbbi kis hatótávolságot eredményezett, míg az utóbbi a nagy magasságban történő hadviselés egyik kerékkötőjévé vált. Ez a két probléma pedig egyértelműen megpecsételte a gép sorsát.

Mivel az európai hadszintér igényelte a nagy magasságokban is megfelelő motorteljesítmény tartalékkal rendelkező repülőt és a nagyobb hatótávolságot, ezért az amerikaiak új piacot kerestek az ebben a műfajban szolídabb képességekkel rendelkező repülőgépük számára. Ezért a legyártott 9584 darab Aircobrából 4924 került szovjet egységekhez a Lend-Lease programnak köszönhetően.

A szovjet pilóták pedig rövid időn belül megkedvelték a típust, ezt az is jelzi, hogy a vörös vadászerők legtöbb légigyőzelmet (számszerint 59-et) elért pilótája, Alexander Pokrivskin is ilyen géppel repült. A P-39 sikerét ebben a régióban az európai harcmodortól eltérő kisebb magasságban vívott légicsaták, illetve a T9 gépágyúnak köszönhető harckocsik elleni bevethetősége alapozta meg.

A felmerült problémák ellenére a P-39 Aircobra a második világháború után is állományban maradt. Oly annyira, hogy az 50-es évek elején még Dél-Koreában is hajtott végre bevetéseket.

FŐBB MŰSZAKI ADATAI:

  • Hajtómű: 1 db. Allison V-1710-85 folyadékhűtéses V-12-es, 1200 LE (895 kW)
  • Fesztávolság: 10.4 m
  • Hossz: 9.2 m
  • Magasság: 3.8 m
  • Szerkezeti tömeg: 2425 kg
  • Felszállótömeg: 3800 kg
  • Személyzet: 1 fő
  • Legnagyobb sebesség: 605 km/h (3350 méteren)
  • Szolgálati csúcsmagasság: 10700 m
  • Hatótávolság: 1770 km Ledobható üzemanyagtartályokkal:2360 km
  • Fegyverzet:1 db 37 mm-es gépágyú, 2 db 12.7 mm-es Browning géppuska vagy 4 db 7.62 mm-es géppuska vagy 1 db max. 226 kg-os bomba