A-12 'Black Shield' küldetések
 
Címkép: A Kadena Air Base Gate-2 bejárata 1967 májusában. A Black Shield pilóták is itt mentek be. | Forrás: Kadena Air Base Facebook
A-12 'Black Shield'
küldetések
Ez a cikk az A-12 program titkos tanulmányából készült, amelyet először a Központi Hírszerző Ügynökség titkosított belső kiadványa, a Studies in Intelligence 1970-71. téli számában tettek közzé.
A dokumentum titkosságát a '90-es évek elején feloldották.
Air and Space Forces 1995-ös, a CAI.gov - Readingroom BLACK SHIELD MISSION, és az Airwing media cikkeinek összefésülése és fordítása.
 
 A hadművelet
Az ázsiai bevetés részletes tervezése 1965-ben kezdődött. 1967-ben kapták meg Johnson elnök jóváhagyását. A műveletet Japán fő szigeteitől délre lévő okinawai Kadena AB-ről kellett végrehajtani. 1967 május 22-én a 131-es számú A-12-es hat óra hat perc alatt megállás nélkül repült az Egyesült Államok kontinentális részéből Kadenába. A 127-es számú repülőgép május 24-én indult, és öt óra ötvenöt perccel később érkezett meg. A harmadik, a 129-es számú, a tervek szerint május 26-án indult el, de Wake Island környékén a pilóta az inerciális navigációs és kommunikációs rendszer hibáját észlelte. Kényszerleszállást hajtott végre Wake-nél, ahol egy előre kijelölt vészhelyzeti mentőcsapat biztosította a repülőgépet. A Kadenába tartó gép másnap érkezett meg a bázisra.
Hugh Slater ezredes 1967. május 29-én nyilvánította üzemképesnek a kadenai Black Shield egységet. Black Shield ezután engedélyt kapott a következő napra tervezett első műveleti küldetésére. Az összes műveleti küldetést a CIA washingtoni főhadiszállása tervezte, irányította és ellenőrizte.
Az A-12 üzemeltetése és karbantartása Kadenánál a riasztási értesítéssel kezdődött. Kiválasztottak egy elsődleges repülőgépet és pilótát, valamint egy tartalék repülőgépet és pilótát. A repülőgépeket alaposan átvizsgálták és szervizelték, minden rendszert ellenőriztek, a kamerákat pedig betöltötték a gépbe. A pilóták a repülés napját megelőző kora este részletes útleírást kaptak. A repülés reggelén egy újabb eligazításra került sor, amelyen tájékoztatást kaptak a repülőgép és rendszerei állapotáról, az utolsó időjárás-előrejelzésekről, a vonatkozó információkról, valamint a repülési terv változásairól. Két órával a felszállás előtt meghozták a 'go/not go' döntést. Ekkor az elsődleges pilóta orvosi vizsgálaton esett át, beöltözött, és elvitték a repülőgépéhez. Ha hiba lépne fel az elsődleges gépen, a tartalék egy órával később indulhat.
Az Észak-Vietnam feletti Black Shield küldetés tipikus útvonalprofilja az Okinawától délre történő felszállás utáni tankolást, a tervezett útvonal-fényképezést Észak-Vietnam felett, a thaiföldi térségben történő második légi utántöltést és Kadenába való visszatérést tartalmazta. Az A-12-es fordulási sugara nyolcvanhat mérföldes volt, azonban tudták, hogy egyes küldetési profiloknál kénytelen lehet behatolni a kínai légtérbe.
Miután az A-12 visszarepült Kadenába, a kamerafilmet eltávolították a repülőgépről, bedobozolták, és speciális repülőgéppel a feldolgozó létesítményekbe küldték. 1967 nyarának végén a japán légierő központja dolgozta fel a filmet, hogy a felderítési adatokat az amerikai parancsnokok kezébe adják huszonnégy órán belül.
A Black Shield hadművelet keretében huszonkilenc műveleti küldetést hajtottak végre. Húszat repültek Észak-Vietnam felett, kettőt elsősorban Kambodzsa, hármat pedig Észak-Korea felett. A kamerák kielégítően működtek, jó-kiváló képek készültek.
Az első küldetés Észak-Korea felett 1968. január 26-án egy feszült időszakban történt, mindössze három nappal az amerikai haditengerészet Pueblo hajójának Észak-koreai megtámadása után. A Black Shield célja annak felderítése volt, hogy az észak-koreaiak készülnek-e nagyszabású ellenséges lépésre. A repüléseket a kínaiak követték, de rakétát nem lőttek ki a gépre. A külügyminisztérium vonakodott jóváhagyni egy újabb missziót Észak-Korea felett, mert tartott attól, hogy komoly következményekkel járna, ha a repülőgép ellenséges területen zuhanna le. Paul Bacalis tábornok ezután tájékoztatta Dean Rusk külügyminisztert a küldetés részleteiről, és biztosította, hogy a repülőgép maximum hét percen keresztül halad el Észak-Korea felett. Bacalis tábornok kifejtette, hogy ha meghibásodás történik repülés közben, a repülőgép akkor sem Észak-Koreában vagy Kínában szállna le.
A június 4-én eltűnt a 129-es számú repülőgép a 'Black Shield' küldetések végét okozta. Ezután már csak a pilóták jártasságához nélkülözhetetlen, illetve a kiemelten fontos események következtében szükséges felderítőrepülések maradhattak, de néhány nappal később a döntést megváltoztatták, és az Okinawán maradt két A-12 véglegesen visszatért az Egyesült Államokba, ahol raktárba kerültek.
Források: Air and Space Forces 1995, CAI.gov - Readingroom

 
 Rakétaindítások, radarbefogások
Két küldetés kivételével, minden többi esetben ellenséges radarkövetést jelentettek, az A-12 jelenlétének rövid visszaverődésétől a kiterjedt és pontos követésig. Felszín-levegő rakétákat indítottak három küldetésben, sikertelenül.
Szeptember 17-én az egyik SAM üteg követte az A-12-est radarjával, de nem járt sikerrel.
Egy októberi A-12-es repülés során egy észak-vietnami SAM-üteg egyetlen rakétát lőtt ki – ez volt az első alkalom, amikor rakétát lőttek ki a Black Shield A-12-eseire. A küldetés fényképei dokumentálták a rakétafüstöt a SAM kilövési helye felett, magát a rakétát és annak kondenzcsíkját. Úgy tűnt, hogy az A-12 elektronikus ellenintézkedési berendezései jól teljesítettek a rakéta ellen.
Egy másik októberi repülésen Dennis Sullivan pilóta radarkövetést észlelt első áthaladásakor Észak-Vietnam felett. Két üteg készült rakéták kilövésére, de egyik sem tette meg. A második áthaladás során azonban legalább hat rakétát lőttek ki Sullivan gépére. A küldetésről készült fényképek mindegyik indítást megerősítették. Sullivan látta a rakéták hajtóműveinek füstjét, és három rakétarobbanás is szemtanúja volt. A repülőgép repülés utáni átvizsgálása során kiderült, hogy egy repesz behatolt a jobb alsó szárnyszakasz területére, és a szárnytartály egyik rögzítőemelének ütközött, de abban kárt nem okozott. A repesz a pilóta által megfigyelt egyik robbanás törmelékének része lehetett.
Források: Air and Space Forces 1995 / CAI.gov - Readingroom / Airwing media

 
  Pilóták, gépek, dátumok, események
    A pilóta neve alatt a küldetés repülőgépének szériaszáma van. Az előtte álló BX a Boxcart-ot jelzi, ami az A-12 hivatalos neve. A szériaszám után a gépszám jön, majd a dátum.

Frank Murray    Dutch 20 hívójel / CIA A-12 pilóta
  • BX-6727 131 1967. október 6.
  • A küldetést 3,19 Mach sebességgel és 24 690 méter magasságban repülte 2:20 órán keresztül. A képminőség jó volt. A küldetést idő előtt megszakították egy hibás olajnyomásjelző miatt.
  • BX-6729 129 1967. október 18.
  • A küldetést Machban (minősített) és 24 690 méter magasságban repülte 4:01 órán keresztül. A képminőség jó volt.
  • BX-6733 127 1967. október 29.
  • A küldetést Machban (minősített) és 25 000 méter magasságban repülte 3:56 órán keresztül. A képminőség jó volt.
  • BX-6853 127 1968. február 19.
  • Az észak-koreai missziót 3,20 Mach sebességgel és 25 450 méter magasságban repülte 3:39 órán keresztül. A képminőség jó volt.

Ken Collins    Dutch 21 hívójel / CIA A-12 pilóta
  • BX-6708 127 1967. július 13.
  • A küldetést 3,15 Mach sebességgel és 25 025 méter magasságban repülte 3:40 órán keresztül. A képminőség jó volt.
  • BX-6710 129 1967. július 20.
  • A küldetést 3,16 Mach sebességgel és 25 130 méter magasságban repülte 4:55 órán keresztül. A képminőség jó volt a homályos probléma ellenére.
  • BX-6723 131 1967. szeptember 17.
  • A küldetést 3,16 Mach sebességgel és 25 130 méter magasságban repülte 4 óra időtartamig. A képminőség kiváló volt.Mission BX5723
  • BX-6725 127 1967. október 4.
  • A küldetést 3,14 Mach sebességgel és 24 690 méter láb magasságban repülte 4:09 órán keresztül. A képminőség kiváló volt. Küldetés BX5725
  • BX-6728 131 1967. október 15.
  • A küldetést 3,19 Mach sebességgel és 24 690 méter magasságban repülte 3:41 órán keresztül. A képminőség jó volt. Küldetés BX5728
  • BX-6851 127 1968. február 16.
  • A küldetést 3,20 Mach sebességgel és 26 090 méter magasságban repülte 3:54 órán keresztül. A képminőség jó volt (jelentős felhőfedettség).

Jack Layton    Dutch 27 hívójel / CIA A-12 pilóta
  • BX-6705 129 1967. június 20.
  • A küldetést 3,17 Mach sebességgel és 24 995 méter magasságban repülte 4:58 órán keresztül. A képminőség kiváló volt.
  • BX-6718 127 1967. augusztus 31.
  • A küldetést 3,20 Mach sebességgel és 24 690 méter magasságban repülte 5:12 órán keresztül. A képminőség jó volt a kamera meghibásodásáig.
  • BX-6738 131 1967. december 10.
  • A Kambodzsa - Laosz küldetést 3,17 Mach sebességgel és 24 690 méter magasságban repülte 3:51 órán keresztül. A képminőség jó volt.
  • BX-6740 131 1967. december 16.
  • A küldetést 3,20 Mach sebességgel és 24 995 méter magasságban repülte 3:56 órán keresztül. A képminőség jó volt.
  • BX-6842 127 1968. január 4.
  • A küldetést 3,20 Mach sebességgel és 25 940 méter magasságban repülte 3:57 órán keresztül. A képminőség jó volt.
  • BX-6858 127 1968. május 6.
  • Az észak-koreai missziót 3,20 Mach sebességgel és 25 940 méter magasságban repülte 3:30 órán keresztül. A képek minősége csak elfogadható volt a köd és a szétszórt felhők miatt…

Dennis Sullivan    Dutch 23 hívójel / CIA A-12 pilóta
  • BX-6709 131 1967. július 19.
  • A küldetést 3,17 Mach sebességgel és 25 000 méter magasságban repülte 4:58 órán keresztül. A képminőség kiváló volt.
  • BX-6732 131 1967. október 28.
  • A küldetést 3,15 Mach sebességgel és 25 450 méter magasságban repülte 3:49 órán keresztül. A képminőség jó volt.
  • BX-6734 129 1967. október 30.
  • A küldetést 3,20 Mach sebességgel és 25 910 méter magasságban repülte 3:44 órán keresztül. A képminőség jó volt.

Jack Weeks    Dutch 29 hívójel / CIA A-12 pilóta
1968. június 4-én Jack Weeks pilóta A-12-ese 60-6932 (#129) funkcionális ellenőrző repülést hajtott végre a hajtómű cseréje miatt. Feladat közben a gép és pilótája eltűnt.
  • BSX-003 131 1967. június 10.
  • A küldetést 3,17 Mach sebességgel és 25 000 méter magasságban repülte 4:58 órán keresztül. A képminőség kiváló volt. BSX-003 küldetés
  • BX-6706 129 1967. június 30.
  • A küldetést 3,17 Mach sebességgel és 25 000 méter magasságban repülte 4:58 órán keresztül. A képminőség kiváló volt.
  • BX-6722 129 1967. szeptember 16.
  • A küldetést 3,15 Mach sebességgel és 24 995 méter magasságban repülte 4:01 órán keresztül. A képminőség jó volt.
  • BX-6843 131 1968. január 5.
  • A küldetést 26 212 méter magasságban repülte 4:09 órán keresztül. A képminőség kielégítő volt (köd és felhőárnyék).
  • BX-6847 131 1968. január 26.
  • Az észak-koreai missziót 3,20 Mach sebességgel és 25 450 méter magasságban repülte, 4 óra időtartamig. A képminőség jó volt.

Mele Vojvodich    Dutch 30 hívójel / CIA A-12 pilóta
  • BSX-001 131 1967. május 31.
  • Észak-Vietnam. A küldetést 3,2 Mach sebességgel és 24 390 méter magasságban repülte 3:55 órán keresztül. A képminőség jó és kiváló volt. Ez volt az első 'Black Shield' küldetés. Japán fő szigeteitől délre lévő okinavai Kadena AB kifutópályán várakozott az engedélyre. A heves esőzés ellenére a pilóta engedélyt kapott a felszállásra, és a repülőgép felszállt. Néhány órával később, mintegy 1500 mérfölddel arrébb gyors, és hatalmas hurkot repült Észak-Vietnam légterén keresztül, majd mintha ott sem lett volna, hazatért.
  • BX-6716 131 1967. augusztus 21.
  • A küldetést 3,17 Mach sebességgel és 25 000 méter magasságban repülte 4:58 órán keresztül. A képminőség kiváló volt.
  • BX-6737 131 1967. december 8.
  • A Cambodia & Laos Mission 3,20 Mach sebességgel és 25 150 méter magasságban repülte 3:59 órán keresztül. A képminőség kiváló volt.
  • BX-6739 127 1967. december 15.
  • A küldetést 3,20 Mach sebességgel és 26 212 méter magasságban repülte 4:09 órán keresztül. A képminőség jó volt.
  • BX-6856 127 1968. március 8.
  • A küldetést 3,20 Mach sebességgel és 26 060 méter magasságban repülte 4:01 órán keresztül. A képminőség jó volt.
Forrás: Air and Space Forces 1995 / CAI.gov - Readingroom / Airwing media
 
Források:
Air and Space Forces 1995
CAI.gov - Readingroom
Airwing media
SR71.US
 
Kapcsolódó cikkek a Légibázis oldalán:
Lockheed A–12
A 60-6932-es Lockheed A-12 eltűnése
SR-71 ismertető
SR-71: a 61-7953 katasztrófája
SR-71 vs. Saab JA-37 Viggen
 
 
© Légibázis Since 1998