| "Ott ültek tőlem alig 10 méterre, egy sövénysor mögött. Láttam, mikor megjöttek, és leültek. Hardner nem vett észre, Euridiké sem. Nem tudtak rólam. Már majdnem felálltam, hogy rájuk köszönjek, mikor meghallottam Euridiké hangját. |
| − … tudom, hogy szeretsz – mondta. − Szeretlek én is, de már nem vagyok szép, nem vagyok fiatal... − nevetve nézett a férfira − ugyan, hisz tele vagyok ráncokkal! Ne dicsérj már, olyan … igaztalannak tűnik. − Szemében pajkosság és több mint 50 év szerelme. − Nekem drágám, elég a tudat, hogy szeretsz, zavarba hozol szavaiddal. − Kezét lágyan a férfi tarkójára tette. − Szeretlek − és puszit nyomott John időtlen arcára. |
| Nem akartam hallgatózni, de a pillanat egyszerűen megtörhetetlen volt, nem mozdultam. John komoly maradt. Euridikére nézett. Láttam, ahogy megcsillan a szeme, talán csak napfény, de én nem hiszem. |
| − Ha rád nézek, nem látok ráncokat. Ha rád nézek … csodát látok − mondta John, és megfogta Euridiké kezét és így ültek tovább ebben az örök pillanatban. Élvezték a nyugalmat, egymás közelségét, a pillanatot, ami csak az övék. Mindketten tudták, hogy amiben részük volt és van, az csak keveseknek adatik, nem azért, mert nem érdemlik meg, hanem mert a sors nem sodorta őket egymás mellé. |
| Megvártam, míg elmennek. Nem lett volna szép megzavarni őket. Akkor és ott csak ők voltak, ketten, egymásnak." |
| Euridiké és Hardner 3026-ban ismerkedtek meg. Hardner tapasztalt és tehetséges elemzőként már fél éve dolgozott a négyes csoportnál. Ekkor ismerte meg Euridikét, aki két évvel volt fiatalabb nála. |
| Euridiké tehetsége és előmenetele sok férfi számára idegesítő volt. Nehezen vette be a gyomruk, hogy kb. mindenben hamarabb ért a csúcsra, mint ők. Ám Hardner nem ehhez a típushoz tartozott. Pontosan tudta, hogy vannak dolgok, amiben ő a jobb és vannak, amiben Euridiké, ezért a többiekkel ellentétben nem ébredtek benne kétségek egyenrangúságát illetően. „Ő is csak egy nő, ráadásul egy nagyon csinos nő, még akkor is, ha évekkel hamarabb érte el az elsőosztályú minősítést, mint mi…” – mondta egyszer haveri körben. – „És akkor mi van? Ettől most érezzük rosszul magunkat? Szerintem nem kéne. Én kedvelem, és nem érdekel milyen pozícióban van.” Hardnert valóban nem érdekelte, ez pedig megnyilvánult abban, hogy szívesen kereste Euridiké társaságát, legyen szó munkáról vagy kikapcsolódásról. Amikor a nő elsőtiszti gyakorlatát töltötte az Orpheus hídján, Hardner is ott dolgozott, így többet tudtak találkozni. Euridikének imponált a férfi közönye pozícióját illetően, tetszett neki, hogy a hídon kívül nőként, nem pedig felettesként tekintett rá, és nem félt ezt kimutatni sem. |
| Lassanként, szinte magától, szerelem szövődött. Szálai aranyból voltak, melyek erejét lelkük és szívük kovácsolta. Lakatjuk kulcsát már a csillagok rejtik és a hűség őrzi. Nincs ennél erősebb és hatalmasabb; olyan ez, mint egy fhée tenyere, melyet feléd nyújt és üres, pedig benne van minden; a világegyetem összes atomja, érzések, barátság, és bármi amit egy fhée adhat, ha kéred. Harder szívében és a lelkében érezte Euridikét... ott, ahol az aranyszálak kovácsolódnak. |
| "Euridiké és John Hardner szerelme sosem kívánt bizonyítást, ám az élet másképp rendelkezett. Orpheus és Euridiké legendája ebben az igaz történetben nem vált valóra. Egészen 3086. december 14-ig. Mert ezen a napon megtörtént az, amitől John Hardner évtizedek óta rettegett…” |
|
