Martin B-10 | Légibázis

Martin B-10

Címkép: Martin B-10B formáció repülés közben egy bemutatón. | Forrás: U.S. Air Force fotó

Martin B-10

Glenn L. Martin Company

A "Repülő Bálna"

1932-1940

Az XB-907 (XB-10 Martin Model 123) és az YB-10 (Martin Model 139)

Első repülése 1932. február 16-án volt. Amikor a Martin Aircraft Company YB-10-esével a kifutópályára gördült behúzható futóműves géppel, a Légi Hadtest rájött, hogy megtalálta, amit keresett. A tesztek folytatódtak és 1932. november 27-én az Egyesült Államok Hadseregének Légi Hadteste elfogadta a Glenn L. Martin gyár 33-140 sorozatszámú YB-10 bombázóját.

Az YB-10 érdemelte ki az 1932-es Collier Trophyt, amelyet az amerikai repülés legkiemelkedőbb teljesítményéért ítéltek oda. A trófeát Franklin Roosevelt elnök személyesen adta át a gyáralapító Glenn Luther Martinnak.

Ez volt az első teljesen fémből készült egyfedelű bombázó, belső bombatérrel, behúzható futóművel, a világ első forgó lövegtornyával és zárt pilótafülkével. Gyorsabban repült, mint az akkori vadászgépek. Az YB-10-es fura orra és buci törzse miatt hamar megkapta a "Bálna" (Whale) becenevet.

Hogy valóban gyors legyen, bizony sok fejtörésébe került a tervezőknek. A gép túlsúlyos volt. Glenn Luther Martin és Peyton M. Magruder vezető tervező szokatlan dolgot művelt. Glennt feldúlta, hogy YB-10 az adatok alapján lassabbnak bizonyul majd, mint a versenytársai, ezért úgy döntött, szabadságot vesz ki, hogy feltöltődjön és újra összpontosítani tudjon. Ám mielőtt elindult, még azt mondta Magrudernek, hogy helyezzék át a bombatartókat a repülőgép szárnya alól a törzs belsejébe, hátha ez jó ötlet lesz... Magruder leült, gondolkodott... és áthelyezte.

Ez a lépés egy sor kulcsfontosságú módosítást inspirált, mivel a Martin mérnökei a bombatartók eltűnésével meghosszíthatták a szárnyakat, erősebb motorokat szerelhettek be, és megnövelték a törzset is. Végül ez, és az orrkiképzés ihlette a „repülő bálna” becenevet, ami azért megtévesztő volt. A B-10 nem volt bálna repülés közben. Ez volt a világ akkori leggyorsabb bombázója, amely szinte minden vadászgépet képes volt megelőzni. Leggyorsabb kortársánál is 36 km/h-val sebesebben repült.

Az YB-10 után csak egyetlen prototípus létezett, a Martin Model 123. Két Wright R-1820-19 motor hajtotta, egyenként 600 lóerővel. Ezt XB-907-nek jelölte az US Army Air Corps, az 1932-es Wright Field-i tesztek után. Javaslatokat tettek módosításokra, és Martin frissítette is a prototípust XB-907A konfigurációra, melyet végül a légi hadtest XB-10-nek nevezett el. A hadsereg ezután 48 sorozatgyártású repülőgépet rendelt.

Az első 14 repülőgépből álló sorozat az YB-10 nevet kapta. Az YB-10 (Martin Model 139) zárt kabintetővel rendelkezett, illetve egy orrtoronnyal. A legénység egy pilótából, a rádiósból és három lövészből állt.

Ezeket a gépeket két léghűtéses, feltöltös, (29,876 literes Wright Cyclone SGR-1820-F2 (R-1820-25) 9 hengeres motor hajtotta, 6,4:1 kompressziós aránnyal. Teljesítménye 750 lóerő volt 1950-es fordulatszámon, tengerszinten. A motorok háromlapátos Hamilton Standard állítható dőlésszögű légcsavarokat forgattak a 16:11-es áttétellel.

1934-ben Henry H. Arnold alezredes egy 10 gépes YB-10 bombázóból álló csoportot vezetett hatnapos térképezési küldetésen az Északi-sarkvidékre. Fairbanks bázisáról Arnold B-10-esei több mint 200 000 négyzetmérföldnyi, még feltérképezetlen területet fényképeztek le, beleértve Oroszország-Északi-sarkkör feletti új légi útvonalakat. De a repülés erődemonstrációt is jelentett a potenciális ellenfeleknek. A küldetés után Arnold „a kor légierő-csodájának” nevezte a gépet.

A B-10B változat

Az első szolgálatba álló változat sorozatgyártású gépe a B-10B volt, amely nagyon hasonlított az YB-10 előszériához. A B-10B változatba épített motorok Wright Cyclone SGR-1820-F3 (R-1820-33) voltak, melyek teljesítménye 700 lóerő 1950-es fordulatszámon és tengerszinten.

A B-10B utazósebessége 311 kilométer/óra, maximális sebessége 343 kilométer/óra volt3048 méteres magasságon.

A gépek B-12, B-13, B-14, A-15 és O-45 jelöléssel szolgáltak. Összesen 348 db. épült.

Az első gép sorsa

A 33-140 oldalszámú első gépet később légi célok vontatására alkalmas B-10M változatra alakították át. A kaliforniai Riverside-i March Fieldben lévő Tow Target különítményhez rendelték. 1942. április 8-án Robert E. Phillips pilótával gurulás közben a gép egy balesetben megsérült, kijavították, néhányszor még repült.

Szolgálatban - Egyesült Államok

A B-10B-k 1935-től a 2. bombázó csoportnál szolgáltak a Langley Fielden, a 9. bombázó csoportnál a Mitchel Fielden, a 19. bombázó csoportnál a March Fielden, a 6. összetett csoportnál a Panama-csatorna övezetében és a 4. összetett csoportnál a Fülöp -szigeteken. A bombázószerepben betöltött hagyományos feladatokon kívül néhány módosított YB-10-es és B-12A part menti járőrözésen egy ideig úszótalpakon is üzemelt.

1936 februárjában a Goodyear Blimp Enterprise léghajóval közösen az amerikai hadsereg légihadteste a 49. bombázó csoport ellátására 13 B-10B-jét használta fel a Tangier-sziget és a Smith-sziget lakóinak ellátására, mivel hajók nem tudták elérni a szigeteket a Chesapeake-öbölben lévő erős jég miatt.

Szolgálatban - Kína

1937. augusztus 25-én, amikor a légi harcok a második kínai-japán háború kezdeti szakaszában felerősödtek, a kínai nacionalista légierő két B-10-es repült Taicangban. A nankingi bázisról repülve sikeresen dobták le bombáikat a japán erõkre Liuhéban. A japán vadászok üldözték a bombázókat, de a Martinokat nem tudták elfogni.

Miközben a Kínai Nemzeti Forradalmi Hadsereg kétségbeesetten küzdött a sanghaji csatában megmaradt pozíciói megőrzéséért, a Kínai Légierő 1937. október 14-én vegyes bombázótípusokkal, köztük három B-10-essel csapást mért a japán állások ellen Sanghajban. Óránként egy bombázót indítottak Nanjingból, hogy október 15-én 03:00-ig folyamatosan támadják a japán állásokat.

1938. május 19-én Teng Yen-bo hadnagy és Hsu Huan-sheng százados két B-10-essel, sikeres éjszakai repülést hajtott végre Japán felett. Bombák helyett azonban 2 000 000 szórólapot dobtak le Nagaszaki, Fukuoka, Kurume, Saga és mások városai felett, figyelmeztetve a japánok lelkiismeretét a "japán invázió és Kína megszállása által elkövetett atrocitásokra". Eközben felderítttették a légibázisokat, kikötőket, hadihajókat és gyárakat.

Szolgálatban - Holland Kelet-India

A Martin 139-et a holland Fokker TV-vel szemben előnyben részesítették, mivel fémszerkezetét robusztusabbnak tartották, mint az acélcsöves és szövetborítású Fokkert. 1936-ban tizenkét Martin 139 WH-1-et rendeltek a Holland Királyi Kelet-indiai Hadsereg légierejének (ML-KNIL), majd 1937 márciusában 26 továbbfejlesztett WH-2-t, amelyek elegendőek voltak egy három osztagból álló csoport felszereléséhez. 1937 decemberében 39 Martin 139 WH-3-at rendeltek, majd 1938 novemberében 40 Martin 139 WH-3A-t. 1939 júliusában további két Martin 139 WH-3A-t kaptak az elveszett repülőgépek pótlására.

A Japánnal vívott háború kitörésekor 1941 decemberében körülbelül 58 Martin (WH-3 és WH-3A) működött hat századdal, és 20 régebbi változat volt tartalékban.

A Maláj-félsziget brit védelmének megerősítésére irányuló erőfeszítések érdekében a holland Kelet-indiai kormány néhány ML-KNIL századot küldött, köztük 22 Martin 139-et a VLG-III-ból, amelyeket három osztagba szerveztek, és 1941. december 9-én érkeztek meg Szingapúrba. A brit légelhárító fegyverek ellenséges repülőgépnek nézték a holland Martinokat, és harcba szálltak velük, amikor Szingapúrhoz közelednek. 1942. január elején a holland Martinok a brit Blenheim bombázókkal együtt felvonultak Malaya nyugati partja felett, hogy megállítsák a japán előrenyomulást. Január 8-án kilenc Martin és négy ausztrál Hudson támadott meg egy japán hidroplánt, amely a Dél-kínai-tenger partján horgonyzott. A következő napon kilenc Martin "elég sikeresen" bombázott több japán hajót, amelyek Kuantanban rakodták ki rakományukat. Két Martint lelőttek a japánok Penang közelében január 1-jén. Négy Martint január 19-én a japán erők elleni támadás során a Muar folyó felett veszítettek el. Január 22-én a Martinokat Jávára vonták vissza.

Szolgálatban - Thaiföld

A Thai Királyi Légierő közepes bombázóerejét eleinte hat B-10-es alkotta. Az 1940-1941 -es francia-thai háború alatt több bombázó küldetéseket hajtottak végre. 1940. december 15-én a laoszi Xieng Khuang, és egy közeli másik repülőterét támadták. Utolsó küldetésük Sisophon ellen volt (a mai Kambodzsa területén) január 28-án.