| |
| Lavocskin La-7 prototípusa, 1944 (|La–5AV) | WW2 |
|
2023.08.20. |
|
| A La–5 bázisán létrehozott repülőgép a legfejlettebb volt és a legutolsó a Lavocskin–Gorbunov–Gudkov-féle (LaGG) vadászrepülőgépek közül, amelyet bevetettek a világháborúban. A háborút követően az 1949-ben megalakult NATO a Fin kódnevet adta az akkor még hadrendben álló típusnak. |
| Kedvező gyárthatóságát és üzembiztosságát beárnyékolta a – többi ilyen repülőgéptípushoz hasonlóan – részben fém-faszerkezetű mivolta. A kültéri tárolásnak köszönhetően a fa (delta lemez = préselt ragasztott bakelitszerű lemez) szerkezeti elemeket folyamatosan karban kellett tartani, hogy a faanyag előírt teherbírásával számolni lehessen. |
 |
| Szemjon Lavocskint utasították, hogy fejlessze tovább a La-5-öst, és majd több stratégiai nyersanyagot használhat. A LaGG–3, LaGG–5 leváltását tűzték ki célul, a La–5-össel párhuzamosan üzemeltetve. A külső lülönbségek közül az egyik a megemelt kabintető, amely jobb kilátást biztosított a pilótának hátrafelé, valamint az olajhűtő radiátort hátra helyezték a szárny mögé, a P–51-hez hasonlóan. Orrsegédszárnya a Bf 109-hez hasonló kialakítású volt. A motorburkolat is módosult kis mértékben. Acélt a fő teherviselő szerkezeti elemeknél alkalmaztak: a motorfelfogató dúc, a szárny főtartói, a kormány- és féklapok, valamint a motortér körüli elemek a tűzesetek elkerülése érdekében. Faanyagú volt a pilótafülke előtti és annak oldalburkoló lemezei, a motordúcok mögötti törzskeretek és hossztartók (gyakorlatilag a teljes törzs a motorteret kivéve), a szárny kereszttartói és a vízszintes vezérsíkok. Futóműve két (mellső) fő- és egy (hátsó) farokfutóból állt, melyek mindegyike a törzsbe húzható, a teljes futóművet burkolatok fedik. A farokfutó aknaajtói a futószárra szerelt rudak segítségével nyílnak-záródnak, a kerék 300×125 mm méretű. Egyes gépeken a hátsó behúzható futót merevként építették be, az aknaajtókat a nyílásra szerelték és gumiszerű, fekete szövettel burkolták a farokfutószár tövét. A főfutók kieresztett állapotát az aknatető felett elhelyezett piros-fehér színű, kiálló kis rúd jelezte a pilótának (melyet a német és magyar pilóták „katonának” neveztek), a főfutókerekek mindkét oldalon dobfékekkel fékezhetőek hidraulikusan. A szárny geometriája elliptikus, a belépőél síkja tört, két főtartós konstrukció. Külső felén orrsegédszárnyat alakítottak ki, amely 11°46'-ben jön ki a vízszintes tengelyhez (húrhosszhoz) viszonyítva. A csűrőket a kilépőélek külső felén helyezték el, 18–18°-ra téríthetőek ki felfelé és lefelé egyaránt. A jobb oldali szárnyfél külső harmadában helyezték el a Pitot-csövet. A főfutó aknái előtt a szárny alsó síkján levegőszűrőket építettek be, a beömlő nyílásokat pedig a belépőél-szárnytőnél alakították ki. A légcsatornák a főfutóaknákon keresztül vezetnek a motor mögött elhelyezett turbófeltöltőbe. A kilépő él belső-alsó szakaszán helyezték el a megosztott fékszárnyat (jelen esetben terpeszlapot), amelynek csak az alsó fele billenthető le, 60°-ig. A vízszintes vezérsíkon elhelyezett magassági kormánylapok Frise-rendszerűek. Felfelé 30°, lefelé 16,5°-ra téríthetőek ki, egyszerre, együtt mozognak. A függőleges vezérsíkon elhelyezett oldalkormány 25–25°-ban téríthető ki, a lábpedállal acélsodronyok kötik össze. Az oldalkormánylapon elhelyezett trimlap 17–17°-ban téríthető ki. A gépágyúk a pilótafülke előtt, az orrtető két oldalán lettek elhelyezve mindkét esetben (SVAK, vagy Berezin). A Berezin-féle gépágyúkból a harmadikat a bal oldalihoz közelebb helyezték el. A pilótafülkében egy PBP–1 típusú célzókészülék volt beépítve, a szélvédő homlokfala lövésbiztos páncélüveg volt. A pilótaülés fejtámlája mögött szintén páncélüveg került beépítésre, e mögött helyezték el a rádiókat, az üvegezett rész alatt, polcokon. Üzemanyagtartályai (3 db) a centroplán részen lettek elhelyezve. Egy a pilótafülke előtt alul (felette az olajtartály), a másik kettő mellette a szárny-törzs csatlakozásainál. A csillagmotor hűtését az Fw 190 A/F/G-khez hasonlóan a légcsavartengelyre szerelt ventillátorlapát-koszorúval oldották meg. A motor által felmelegített levegő oldalanként 1–1 darab, mechanikus működtetésű hűtőzsalun keresztül jutott a szabadba. A típus érdekessége volt, hogy leszállás után mindig elpattant a földtől, ennek okát sohasem sikerült kideríteni. Ebből a tulajdonságából származik a beceneve: Lovacska. |
|
| A prototípus a La–120 típusjelet kapta és 1943 novemberében fel is szállt. A repülési teszteket befejezve már 1944 tavaszától sorozatban gyártották, de a Szovjetunó szövetségesei közül csak a csehszlovákok kaptak belőle, a lengyelek és a francia Normandia-Nyeman repülőezred sem használhatta. A kisebb módosításoknak köszönhetően ez típus lett a legjobb szovjet vadászrepülőgép, amit bevetettek a világháborúban, több rekordot is felállítottak vele. A mozgékony repülőgép egy teljes kört 19–21 másodperc alatt repült le. Több kiváló pilóta, mint Ivan Nyikitovics Kozsedub és Alekszandr Pokriskin is ezt a típust repülte a háború utolsó évében. |
|
- A legtöbb Szovjetunió Hőse kitüntetést kapott vadászpilóta ezzel a típussal fejezte be a háborút.
4. gárda-vadászrepülő-ezred: V. F. Golubjev (ezredparancsnok, Balti-flotta)
10. gárda-vadászrepülő-hadosztály/113. gárda-vadászrepülő-ezred: P. M. Bojkov (fekete sárkányfej az orron, Csehszlovákia, 1945)
14. gárda-vadászrepülő-hadosztály/178. gárda-vadászrepülő-ezred: K. A. Jegsignyejev
303. vadászrepülő-hadosztály/9. gárda-vadászrepülő-ezred: Alekszej Vasziljevics Aleljuhin (nyíllal átdöfött vörös szív a motorburkolaton), Vlagyimir Dmitrijevics Lavrinyenkov, Amet-han Szultan
2. gárda-vadászrepülő-ezred: az ezred egyik százada „Mongolszkij arat” felirattal repüle a gépeit.
32. gárda-vadászrepülő-ezred: V. A. Orehov (Litvánia),
156. vadászrepülő-ezred: Szergej Fjodorovics Dolgusin alezredes (ezredparancsnok)
176. gárda-vadászrepülő-ezred: A. Sz. Kumanyicskin (35 légigyőzelem), Viktor Iljics Alekszandrjuk, Andrej Jakovlevics Baklan, Alekszandr Geraszimovics Baturin, Oleg Sztyepanovics Belikov, Alekszej Pavlovics Blinov, Pavel Mihajlovics Bojkov, Viktor Ivanovics Borodacsjov, Viktor Ioszifovics Davidkov, Pavel Jakovlevics Golovacsjov, Vladimir Alekszandrovics Gromakovszkij, Szergej Mihajlovics Jelizarov, Alekszadr Akimovics Karajev, Ivan Nyikitovics Kozsedub, Alekszandr Fedorovics Vaszko, Vaszilij Alekszandrovics Zajcev. |
|
- La–5AV: a La–7 prototípusa
-
- La–7D: tesztváltozat, a szárnyfelek alá 1-1 darab lüktető sugárhajtóművet szereltek.
-
- La–7R: tesztváltozat, a géptörzs végébe egy folyékony hajtóanyagú RD–1HZ rakétahajtóművet építettek (salétromsav és kerozin). Két gépet építettek át.
-
- La–7SZ: tesztváltozat, a szárnyfelek alá 2 darab ramjet-et szereltek.
-
- La–7TK: egy átépített La–7, amelybe 2 darab TK–3 turbófeltöltőt szereltek a nagymagasságú repülésekhez.
-
- La–7UTI: kétüléses kiképző változat
-
- La–126: a La–9 alapjait képező, teljesen fém építésű prototípus.
|
|
|
