Az IL-400 első repülésekor 1923. augusztus 15-én a repülőgép átesett és lezuhant, mert a súlypontja túl hátul volt. Nem tört össze nagyon, a futóművet visszaszerelték, és repülhetett. A második kísérletnél a repülőgép hosszirányban instabil volt, és hirtelen emelkedni kezdett; a pilóta nem tudta vízszintbe állítani, ezért leállította a hajtóművet. A repülőgép azonnal lelassult és 20 m-ről lezuhant. K.K. Artseulov pilóta enyhe sérülésekkel megúszta.

Megépült egy második prototípus is, az IL-400bis vagy IL-400B néven. Új, vékonyabb, alumínium szárnyat terveztek, valamint a hátsó szárnyat és a függőleges stabilizátort megnagyobbították. A pilótafülkét szélesebbre csinálták és a motoral együtt előrébb is hozták, a hűtőt pedig Lamblin típusúra cserélték. Két szinkronizált 7,62 mm-es PV-1 géppuskát szereltek fel.

Első repülését 1924. július 18-án hajtotta végre, és október 15-én engedélyezték a gyártást I-1 néven.

A sorozatgyártású repülőgépek különböztek egymástól, és mindegyiket tesztelésre használták. Ez azt mutatta, hogy a gép nagyon kezelhetetlen, instabil volt. 1927. június 23-án Mihail Mihajlovics Gromov pilóta kénytelen volt végrehajtani az első szovjet ejtőernyős ugrást egy átesés során. Bár 33 gép létezett, de katonai szolgálatra egy sem került.