| Címkép: IL-102 |
Forrás: NetSearch |
|
|
| Az Il–102 , gyári jelzéssel OESZ–1 szovjet kísérleti sugárhajtású csatarepülőgép, melyet az Iljusin tervezőiroda fejlesztett ki az Il–42 alapján. A repülőgép soha nem került sorozatgyártásra, mivel vetélytársa, a Szu–25 fölülmúlta, így csak két darab prototípus készült belőle. A Szuhoj tervezőiroda a teljesen új repülőgépet, a Szu–25-öt tervezte meg, az Iljusin pedig az 1953-as Il–40 módosított változatával állt elő, melynek az Il–42 típusjelet adták. Ez a gép kétüléses volt, hátulsó távirányítású géppuskatoronnyal felszerelve. A tervezetet elutasította a szovjet légierő, de Iljusin úgy döntött, hogy a tervezőiroda folytatja a fejlesztést. A tervezet új jelölése Il–102 lett. Érdekesség, hogy tervezési koncepció terén némi hasonlóság fedezhető fel az Il-102 és az amerikai YA–9 között, mely az A-10 ellenfele volt, de alulmaradt a versenyben. |
| A prototípus, illetve a statikus terhelési tesztekre szolgáló másik sárkányszerkezet építése 1980 májusában kezdődött. Az volt az elképzelés, hogy a megépített prototípussal elvégzik az alapvető repülési teszteket, majd annak tapasztalatai alapján újabb, már harci alkalmazás tesztelésére alkalmas prototípust építenek. A prototípus építése lassú volt, csak 1982-re készült el. Tekintettel arra, hogy a kormány nem támogatta a programot, az irodának sokszor a szükséges berendezések beszerzése is nehézséget okozott. Például a főkonstruktőr, Novozsilov befolyásának köszönhetően sikerült hajtóműveket és a katapultülést szerezniük, de azt is csak kölcsönbe. |
1982. január 20-án Pavel Kutahov légi főmarsall, a Szovjet Légierő főparancsnoka tekintette meg a prototípust. Az egykori vadászrepülőre jó benyomást tett a gép, és ígéretet tett rá, hogy támogatni fogja a fejlesztési projektet. A végső döntést meghozó védelmi minisztert, Dmitrij Usztyinovot azonban nem sikerült meggyőzni, így a harci képességek tesztjeire szánt előszéria megépítését nem engedélyezték. Usztyinov a Szuhoj T–8 (a későbbi Szu–25) sorozatgyártását részesítette előnyben. Emellett Usztyinov utasította az Iljusin tervezőirodát a megépített prototípus megsemmisítésére, és finoman jelezték Novozsilovnak, hogy harci repülőgépeknek a tervezőiroda saját kezdeményezésére és felelősségére történő fejlesztése nem elfogadható.
Iljusin a repülőgépipari miniszter hallgatólagos támogatásával úgy döntött, hogy folytatják a fejlesztést és elkezdik a gép berepülését. A gépet átnevezték, az új típusjelzés OESZ–1 lett. A gép első felszállására 1982. szeptember 25-én Zsukovszkijban, a Repülési Kutatóintézet (LII) repülőterén került sor Sztanyiszlav Bliznyuk berepülőpilótájával. Nagyjából 250 tesztrepülést hajtottak végre, majd 1984-ben a hajtómű elérte élettartamának végét.
Habár a fejlesztéssel 1984-ben felhagytak, az Il–102 prototípusát az 1992-es Moseroshow légiszalonon bemutatták ahol azt hitték, hogy a gép exportra rendelhető. 2005-ben a prototípust talapzatra helyezve a Gromov Repülési Kutatóintézetnél állították ki. |
 |
 |
|
|
| |
|
|
|
| Az Il–102 alsószárnyas repülőgép 30°-ban hátranyilazott szárnyakkal. Meghajtásáról két Klimov RD–33I gázturbinás sugárhajtómű gondoskodik (a MiG–29 vadászgépekbe szerelt hajtómű utánégető nélküli változata). Az akkoriban már szokatlannak számító hátsó géppuskatorony fegyverzetét a hátsó pilótafülkében ülő lövész kezelte távirányítással. A pilótafülkék, hajtóművek és üzemanyagtartályok páncélozottak voltak, hogy védve legyenek a légvédelmi géppuskák tüzétől. |
| Iljusin típusok a felső listában |
 |
|
|
| Más Szovjet/Orosz repülőgéptípus választása: |
|
|
|
