Az első győzelem 1965-ben volt, amikor egy USAF F-104 Starfighter Philip E. Smith kapitány pilótával, megtámadta az egyik 19-est a Hainan sziget felett. Harc közben a 19-es E. Smith gépe mögé kerülve gépágyútüzzel sorozta meg az amerikait. A 104-es szárnya, és egyik rakétafüggesztő pilonja sérült meg. Ez után a 19-es Smith gépe elé került, a 104-es befogta rakétával, de mielőtt az amerikai lőhetett volna, gépe erőt vesztett, és süllyedni kezdett. Smith kénytelen volt katapultálni, és elfogták, hadifogoly volt 1973 márciusáig.

Kínai, vietnami pilóták több légigyőzelmet is arattak a típussal, pedig nagy hátrányban voltak az amerikai, modernebb F4 Phantomokkal szemben. Ennek oka egyrészt abban kereshető, hogy fordulóharcban több esélye volt jó manőverezhetőségének köszönhetően, másrészt a Phantom korai változata csak függeszthető gépágyúval rendelkezet, ám így teljesítménye erősen csökkent.

Az Észak-Vietnami légierő állítása szerint MiG-19-es összesen nyolc győzelmet aratott amerikai gépek felett, állításuk szerint egy F104 Starfighter, és hét F4 Pahntom II. volt az áldozat. Ehhez képest az amerikaiak mást mondanak:

A MiG-19-et a MiG-15 és a MiG-17 leváltására tervezték. Míg mindkét vadásznál a hangsebesség közelében az irányíthatósággal problémák voltak, a MiG-19-et már hangsebességre tervezték, és nagyobb hatótávolsággal is rendelkezik, mint a MiG-15 és a MiG-17.

Az amerikai légierő szerint ez volt az „első szovjet gyártású vadászgép, amely képes szuperszonikus sebességre szintrepülésben”. A kéthajtómű kétszer annyi tolóerőt produkált, mint a MiG-17. A MiG-19-nek négy függesztési pontja volt, amelyekhez rakétákat vagy üzemanyagtartályokat lehetett csatlakoztatni, bár a négy közül kettő csak az üzemanyagtartályokhoz volt alkalmas.

Három, 30 milliméteres gépágyúja van. Ezek a fegyverek előnyt jelentenének az amerikai gépekkel és bombázókkal szemben a vietnami háború idején, mert akkoriban ők a rakétákraesküdtek és nem használtak fedélzeti fegyvereket. Amerikai tervezők azt feltételezték, hogy 1+ Mach sebességnél klasszikus, második világháborús légiharcok már nem fordulnak elő. Amire a mérnökök és a tervezők nem számítottak, azok a gyors manővereket követő pillanatok, amikor a sebesség alacsonyabb volt. Az ágyúkat hordozó repülőgépek általában 23 milliméteres változatokat hordoztak. A nehéz amerikai F-4-esek (és valóban a legtöbb amerikai vietnami korszak repülőgépe) nem volt ennyire jó manőverező alacsony sebességnél. A légi harcok ezen pontjain a lassabb, de jobban manőverezhető MiG-15, 17 és 19 felülmúlta amerikai ellenfeleit.

A kínaiak voltak az egyik legnagyobb MiG-19 vásárlók. A Szovjetunió nagy mennyiségű technikát adott át a kínaiaknak, amelyre a MiG-19 volt példa. Ám a kinaiak másoltak is. Jó néhány példányt legyártottak a MiG-ből, és verziójukat Shinyang J-6-nak nevezték. A J-6-ot Észak-Koreába is exportálták, ahol még mindig körülbelül 100 darab J-6-os repül.

Szerző: Caleb Larson a National Interest katonai szakírója. Ez a cikk 2020 áprilisában jelent meg.