1982. május 21-én kezdődött a brit partraszállás a Falkland-szigeteken, ez volt a 'Sutton' művelet. Ezen a napon a Fuerza Aérea Argentina (FAA, Argentin Légierő) számos támadást indított a királyi haditengerészet flottája ellen. Aznap délután 14 órakor a 6. vadászcsoport (Grupo 6 De Caza) három Dagger repülőgépből álló osztaga szállt fel az argentin San Julián légibázisról. Hívójelük «Egér» volt.

A Daggerek pilótái:

A felszállás után egy órával Grand Malvina felett fordultak a SanCarlos-szoros felé, hogy megtámadják a brit hajókat. A HMS Invincible (R05) 801-es századának két FRS.1 Sea Harrierje teljesített akkor őrjáratot (CAP).

A Harrierek pilótái:

Bár a britek ismerték a Daggerek által használt folyosókat, késve észlelték őket. Ward őrjáratát küldték az argentin repülőgépek ellen. Wardék elé először egy, a Dagger csoporttól teljesen független Pucara került, és ha már ott volt, hát gépágyúval tüzeltek rá, elkergették, de nem találták el. Ez után már a brit flottát támadni igyekvő Daggerekkel kerültek szembe. Thomas hdgy. a sárga színű sávok alapján azonosította a 6. vadászcsoport gépeit. A három Dagger már a 4000 tonnás F22 HMS Brilliant rakétás fregattot támadta San Carlos közelében. 30 mm-es gépágyúval tüzet nyitottak, megrongálták a harci információs központot, és a fegyverrendszer központját. Egy harci irányító tiszt (FDO) megsebesült. A tiszt a radaron észlelte a három közeledő Daggert, és látta a két Sea Harriert is melyek igyekeztek utolérni és elkapni őket. A találat nem sokkal ez után következett be.

Az argentin beszámoló:

Guillermo Donadille kapitány: »Amikor már leváltunk a hajóról, Senn, aki a bal oldali 3. számú gép pilótája volt, rám szólt a rádióban: 'Figyelem, repülőgép a jobb oldalon!’ Kicsit távolabb nézek és valóban, jobbra megláttam egy repülőgépet, mely felénk tartott. Később kiderült, hogy Senn nem azt a gépet jelezte, hanem egy másikat, ami bár jobbról, de egy kicsit előrébb és másik síkban közeledett, de akkor én azt a gépet nem realizáltam. Szürke volt az ég, kicsit szitált is az eső, szóval, amit én láttam meg arról először az első pillanatban azt gondoltam, hogy egy argentin Skyhawk. Aztán a gép pilótája megláthatta Sennt és megtámadta. Ezt látva már nem volt kétség, hogy Harrier. Rögtön parancsot adtam a póttartályok dobására, mivel azokkal nem voltunk elég gyorsak a védekező manőverekhez és fordulóharchoz. Szembe kellett nézni a Harrierekkel.«

Senn manőverezni kezdett, hogy a támadó felé forduljon, de nem vette észre a másik Harriert, aki mögé került és rakétaindítási helyzetbe hozta magát.

Guillermo Donadille kapitány: »A gépágyú volt az egyetlen fegyver, mellyel szembe szállhattunk velük, és bár a Harrier a Dagger 30 mm-es fegyvereinek lőtávolságán kívül, több mint 700 méterre járt, tüzelni kezdtem a Sennt támadó angolra. Tudtam, hogy a gépágyútűz erősen megvilágítja a törzs alját, reméltem, hogy a brit meglát, és otthagyja Sennt. Valóban meglátott, mert azonnal kifordult Senn mögül, és alacsony magasságba süllyedve igyekezett eltűnni előlem. A lehető legjobb tudásom szerint fordítottam a gépemet arrafelé, ahová az angolnak majd kerülnie kell, közben körülbelül 100 méteren jártunk a tengerszinttől. Lőni kezdtem oda, ahol azt képzeltem, hogy a Harrier lesz és reméltem, hogy eltalálom. És látszólag meg is történt, mert az angol átment a tüzelési sugáron. A partok fölé keveredtünk, olyan alacsonyan, hogy majdnem a földnek mentem, de a Harrier még nálam is alacsonyabban volt, egy ponton azt hittem most odaveri magát, de a dombok között eltűnt. Visszafordultam a tenger felé, és nemsokára megláttam Sennt, aki őrült gyorsan közeledett. Elhúztam mellette, és vigyáznom kellett, nehogy összeütközzünk. Abban a pillanatban egy rakéta robbant mellettem, és katapultálnom kellett.«

Néhány másodperccel később Sennt és Piumát is lelőtték. Mindketten sikeresen katapultáltak, az argentin szárazföldi erők mentették ki mindhármukat és Port Howardba vitték.

A brit beszámoló:

Ward volt az, akire Donadille messziről tüzet nyitott gépágyúval. Az angol erre reagálva levált Senn mögül és a partok felé süllyedve igyekezett eltűnni, de Donadille követte. Ward állítja, hogy nem kapott találatot, nem is tudta, hogy az argentin tüzelt rá. Ward a dombok között rendkívül alacsonyan repülve végül eltűnt. Eközben Steve Thomas hadnagy Piuma Daggere mögé került és Sidewinder rakétát indított rá, amit Piuma egy szűk jobbfordulóval lerázott és megpróbált meglépni.

Steve R. Thomas: »… hihetetlen volt, ahogy berántotta a gépet és elkerülte a Sidewindert!«

Thomas, miközben Piumát üldözte, eltávolodott, ezért visszafordult. Nem sokkal később meglátta Donadille kapitányt, aki a Ward elleni harcból tért vissza. Vesztére, mert Thomas ráfordult és Sidewinder-t indított, ami eltalálta a Dagger szárnyát, felrobbant, de nem szakította szét a gépet. A Dagger ellenőrizhetetlen dugóhúzóba esett és Donadille katapultált, mielőtt gépe a tengerbe zuhant volna. Thomas ezután ismét Piuma ellen fordult, akire korábban már indított rakétát, amit Piuma lerázott. Thomas Sidewindere most eltalálta és Piuma katapultált.

Utolsóként a menekülő Senn hadnagy gépét lőtték le. Őt Ward támadta meg és AIM-9L Sidewindert indított ellene. A rakéta becsapódott, a Dagger kigyulladt, Senn hadnagy pedig katapultált, mielőtt a gép felrobbant a levegőben.

A fenti légiharc leírása a két fél beszámolója alapján állt össze. Ezek nagyjából egyeznek. A harc hevében persze nem feltétlenül látja egyformán a két fél az eseményeket. Ward például nem említette, hogy az őt üldöző Dagger lőtt volna rá. Érdekes, hogy Puerto Argentino radarja öt Sea Harriert észlelt, melyek a Daggerekre támadtak. Egy földi megfigyelő 15 óra környékén (a légiharc idején) a terület felett áthaladó füstölő Harriert jelentett.

Egy argentin oknyomozó - Rubén Oscar Moro - később felvette a kapcsolatot brit forrásokkal, hogy kiderítse valójában mi történt a HMS Brilliant környékén. Neve elhallgatását kérő kapcsolata közölte, hogy Ward gépe igenis találatokat kapott. Amennyiben valóban így volt, annak látszódnia kellett volna Ward gépén, javítani kellett volna, ami azért nehezen eltitkolható. Egyéb tekintetben viszont megerősítette amit Moro addig tudott.

A légiharcok után Wardot és Thomast a HMS Brillant irányítása három A-4Q ellen küldte, de hamar rájöttek, hogy az argentín Skyhawkok túl messze vannak ahhoz, hogy meg tudják támadni őket, ezért a 800. század gépeit küldték ellenük, akik sikeresen elfogták az A-4-eseket.

Ward és Thomas folytatta az őrjáratot (CAP) és Nyugat-Falkland keleti partjai felé fordultak West Howland irányába. Ward rájött, hogy elvesztette a kapcsolatot kísérőjével, nem látta, és nem tudott rádiókapcsolatot sem teremteni vele. A HMS Invincible irányítását hívta, akik közölték, hogy Thomast az argentin légelhárítás lelőtte egy AAA rakétával. Mivel Ward gépében ekkor már kevés üzemanyag volt, visszaindult az Invincible-re. Szürkületben száll le és a fedélzeten rögtön találkozott Thomassal, aki nem sokkal előtte érkezett. Thomas elmesélte, hogy Port Howard felett valóban eltalálták, de a Harrier csak kis mértékben sérült meg, így vissza tudott térni az anyahajóra. A gépet 24 órán belül javították, és újból szolgálatba állt. A nap végén, alkonyatkor a 801-es század személyzete, Ward, Thomas, valamint a többi pilóta együtt értékelte ki a nap eseményeit.

A Sea Harriert „La Muerte Negra” (Fekete Halál) néven keresztelték el az ellenséges pilóták, mert a gépet az extra sötét tengeriszürke színvilág miatt nagyon nehéz volt észrevenni úgy a szárazföldön, mint a tenger felett.

Thomas: »Sokat emlegettük a „La Muerte Negra” nevet, amit az argentin pilóták aggattak a Harrierre. Tetszett nekünk. Később Santiago Rivas (a modern katonai repülés akkori elismert szakértője), felvette velünk a kapcsolatot és rámutatott, hogy az argentin pilóták soha nem hívták a Sea Harriereket „La muerte negra” -nak.«

Rivas majdnem 100 argentin pilótával beszélt és szerinte a becenevet vagy a Sea Harrier pilóták, vagy a brit vezetés találta ki. Azt is elmondta viszont, hogy az argentin radarkezelők, a Sea Harrier-t „moscardones” -nak hívták, és szerinte a kiejtése a rádióban többé kevésbé úgy hangzik, mint a „muerte negra”…