B–24 Liberator | Légibázis

B–24 Liberator

Címkép: B–24 Liberatorok München felett, 1944, június 6. | Forrás: 9&10 News Northern-Michigan

B–24 Liberator

Consolidated Aircraft

A B–24 Liberator a második világháborúban alkalmazott amerikai hadászati nehézbombázó repülőgép volt, melyet a Consolidated Aircraft fejlesztett ki az Amerikai Hadsereg Légiereje számára. A Liberator nevet a brit légierőben kapta.

Tervezése 1939-ben kezdődött el, első bevetésére 1941-ben került sor. Egy ellenálló, minden célra használható gépet akartak. A nagy oldalviszonyú vitorlázórepülőgépszerű lamináris Davis-szárnyprofil miatt nehezebben volt vezethető mint a B–17. Fel- és leszálláshoz Fowler-féle fékszárnnyal rendelkezett. A korai változatok motorjai mechanikus, a későbbiek turbófeltöltővel készültek. Előnye volt a B–17-tel szemben, hogy a szembe támadás elleni védelme jobb volt, mert a G változat 26. példányától megjelent a forgatható orrlövész torony. Ugyancsak előnyösebb volt az osztott oldalkormány motorhiba esetén. Az utolsó nagy számban gyártott sorozat a B–24M volt.

A B-17-es első bevetéseit a második világháború alatt teljesítette. Először a Royal Air Force (Királyi Légierő), majd a USAF (Amerikai Légierő) nyolcadik légierejében került bevetésre a német ipari célok ellen. A háború alatt 32 tengerentúli bombázócsoportot szereltek fel ezzel a géppel. A ledobott bombák mennyisége 650,195 tonna volt, ebből 451,691 tonna európai célokra esett.

Riport::

Egy B-24 liberator München felett - 1944. június 6.

B-24 Típusváltozatok

XB–24

Az Army Air Corps 1939. március 30-án rendelt egyetlen prototípust. Négy Pratt & Whitney R-1830-33 Twin Wasps hajtja, 1200 lóerővel (890 kW) felszálláskor, illetve 1000 lóerővel (750 kW) 4400 méter magasságon. Nyolc 1000 font (450 kg) tömegű bomba, három 0,5 hüvelykes (12,7 mm) és négy

7,62 mm-es géppuska védelmi fegyverzettel. 1939. december 29-én repült először. Később XB-24B-re alakították át.

YB–24

Gyártás előtti prototípusok, 7 gép épült. Fegyverzete: 1 db .50 Colt-Browning M2 géppuska az orrban, két .50 Colt-Browning M2 középen, egy .50 Colt-Browning M2 géppuska a farokban. Motorok: Pratt & Whitney R-1830-33, felszálló teljesítmény 1200 LE. Hamilton Standard Hydromatic háromlapátos

állandó sebességű légcsavarral szerelték. 1941 január és 1941 március között készültek el a Consolidated Aircraft Corporation San Diego-i gyárában. A hét gép közül végül csak egy, a 40-702 sorozatszámú gép maradt az Egyesült Államokban, mert hat gépet az Egyesült Királyságban értékesítettek LB-30A néven. Ezeket a gépeket a British Overseas Airways Corporation-hez (BOAC) irányították az észak-atlanti őrjáratokra. A sorozatszámokat később a B-24D gyártásához használták fel.

B–24

1939. április 27-én rendelték meg, kevesebb mint 30 nappal az XB-24 megrendelése után és a befejezés előtt. A kisebb módosítások közé tartozott a belépőélek nyílásainak megszüntetése és a jégtelenítő rendszer hozzáadása. Összesen: 1 épült, később átalakítva YB-24-re.

B–24A

Az 1939-ben megrendelt B-24A volt az első sorozatgyártású modell. A nagy hatótávolságú repülőgépek iránti igény miatt a B-24A-t minden különösebb teszt nélkül rendelték meg. Az XB-24 aerodinamikai fejlesztései megjelentek az "A" változaton és jobb teljesítményt eredményeztek. Összesen kilenc gép

épült, melyek a Ferrying Commandhoz kerültek.

Liberator B Mk II/LB-30

Az első harcképes B-24. A módosítások között szerepelt egy méternyi orrhosszabbítás, mélyebb hátsó törzs, szélesebb hátsó vezérsík, önzáró üzemanyagtartályok és plusz páncélzat. Brit specifikációk szerint építették brit felszereléssel, hasonló volt a B-24C-hez.

Az első repülőgép kivételével (amely mintaként készült és egy tesztrepülés során elveszett), a gépek saját szárnyon repültek Angliába, de fegyverzet nélkül. A fegyverzetet Angliában szerelték fel a gépekre. Az Egyesült Államok 1941 decemberi háborúba lépésével a szállításokból mintegy 75 gépet visszatartottak az USAAF számára, de ezeknél megtartották az LB-30 jelzést. USA-ban Browning M2 0,50 hüvelykes (13 mm) fegyvereket szereltek fel; egyetlen fegyvert az orrba, mindkét törzslövész-állásba és a hasi toronyba; a farokban pedig egy ikerágyú váltotta fel az oda szánt brit négycsövű 303 hüvelykes (7,70 mm) Browning faroktornyot, a kétágyús Martin torony pedig a Boulton Paul törzsháti tornyot. Tizenötöt küldtek a Csendes-óceán délnyugati részére, köztük néhányat Jávára, hogy segítsenek Holland Kelet-Indiának, három gép Alaszkába, hat pedig a Midway-szigetre került, közvetlenül a júniusi tengeri ütközet után. A gépeken hatan vesztették életüket különböző balesetekben. 1943-ban huszonhármat visszaküldtek az Egyesült Királyságba. Tizenhét gépet később ASV radarral szereltek fel, és a Panama-csatorna övezetében használták. Az összes gyártás: 165.

LB-30B

A B-24A gépek első 9-es sorozata után újabb 20 gép épült, melyeket még a Lend-Lease előtt az Egyesült Királyságban értékesítettek LB-30B néven. A repülőgép ezen változata rövid orral, kerek motorburkolatokkal rendelkezett. Hátsó torony nélkül készült.

B–24C

A B–24A továbbfejlesztett változata, amelyre turbófeltöltővel felszerelt R–1830–41 motorokat szereltek. Hogy megtartsák a feltöltő és az intercooler beömlő-nyílását, a motorburkolat fektetett ellipszis alakúra alakították ki és a két beömlőt a burkolat két oldalán helyezték el.

A faroklövész helyét módosították, új, hidraulikus hajtású Consolidated A–6 típusú toronyot szereltek be, valamint egy Glenn L. Martin Co. tervezte tornyot szereltek a törzs elejére. Összesen kilenc B–24A lett átépítve.

B–24D

Az első nagy sorozatban gyártott változat, 1940 és 1942 között készültek erősebb R–1830–43 turbófeltöltős motorokkal. A gyártás során megváltoztatták a törzs és a farokgéppuskák tornyait. Összesen 2696 darab épült, melyből a 2381-et a Consolidated San Diego-i, 305-öt a Forth Worth-i,

és 10 darabot a Douglas Tusla-i gyára gyártott le. A képen látható B-24D harci küldetéseket repült Észak-Afrikában 1943-1944-ben az 512. bombaosztaggal. 1959 májusában került a múzeumba. Ugyanaz a típus, mint a világhírű "Lady Be Good" B-24D, mely 1943 áprilisában tűnt el egy küldetés során Észak-Afrikából, és a líbiai sivatagban találták meg. 1959 májusában.

B–24E

B-24E-1-FO Liberator 42-7770 volt az első B-24-es nehézbombázó, amely 1942. május 15-én került le a Ford Willow Run futószalagjáról, mindössze 160 nappal azután, hogy az Egyesült Államok belépett a második világháborúba. A Henry Ford THF25680 Ford Motor Co. Willow Run-i gyára volt az E változat

egyedüli gyártója. Az első gépet további 6971 követte, illetve még 1893 összeszerelő készlet, mielőtt a gyártás véget ért, 1945. június 28-án.

XB–24F

Prototípus a felfújható gumicsónakok helyére beépített kísérleti termikus jégtelenítő rendszerrel a NACA tesztjeihez. A szárnyak jégtelenítéshez a kipuffogógázok hőjét használta fel. Csak 1 darab készült, melyet a B-24D-CO (41-11678) gépből fejlesztették és 1942. május 13-án adták át.

B–24G

Egy 1942-ben kötött szerződés alapján legyártott 25 darab B–24D Liberator típusjele B-24G lett..Az orrban egy Sperry Gyroscope Co. által gyártott gömbtorony volt három .50 kaliberes géppuskával. Összesen 25 darab készült el. A képen az USAAF 514. BSqn /376. BGp gépe, Calanscio Homoktenger, 440

mérföldre délkeletre a libiai Soluchtól. Ez volt a 41-24301 sn. számú "Lady Be Good" névre keresztelt gép, mely 1943. április 05-én a líbiai sivatagban zuhant le egy nápolyi kikötő ellen végrehajtott bombatámadásról visszatérve. A bombázóvalószínűleg navigációs problémák miatt átrepült bázisa területén, és mélyen Líbia belsejébe került. 02:00 körül, amikor a 4 hajtómű közül 3 leállt üzemanyaghiány miatt, a személyzet ejtőernyővel elhagyta a gépet. Egyikük meghalt, mert az ejtőernyője nem nyílt ki teljesen, a legénység többi tagja pedig megpróbált eljutni bázisukra, de a sivatagban életüket vesztették. A legénység kiugrása után a Lady be Good még 16 mérföldet repült, mielőtt lezuhant. A legénység egy tagját egy brit sivatagi járőr fedezhette fel 1953-ban, és a helyszínen temették el. Az összetört gépet 1958 novemberében látták meg a levegőből, és 1960-ban találták meg a legénység másik nyolc tagjának holttestét. Az amerikai légierő fotója.

B–24H

A szemből támadó német vadásztaktikára válaszul a "H" altípus orrába Emerson A–15 típusú géppuskatornyot is beépítettek. Körülbelül ötvenféle módosítást végeztek és átalakították a bombakamrát is. A farok-géppuskás nagyobb látószögű ablakokat és a Martin A–3 „nagy kalap”

(high hat) kupolájú tető-géppuskatorony kapott, továbbá az oldallövészek ablakait átlátszó műanyagra cserélték, hogy csökkentséK a tüzelés közbeni vibrációt. A "H" változatból a legtöbb gépet a Willow Run-i gyár gyártotta le, összesen 3100 darabot.

NA és Ford B-24H jelzése: B–24G-1

G-1 a North American és a Ford által épített B–24H gépek típusjele. A legtöbb G-1 a 15. légierőhöz lett leszállítva olaszországi légitámaszpontokra. Összesen 405 darab épült.

B-24J

A "J" nagyon hasonlít a "H" változatra, azonban az Emerson-orrtorony hiánya miatt egy módosított, hidraulikus működtetésű Consolidated A–6 tornyot alkalmaztak. A gép egy fejlettebb, C–1 típusú robotpilótával lett felszerelve és a M–1 típusú bombázóirányzékot kapott. A B–24J gépek a "H" és a

"C–1" vagy "M–1" részegységek összeszerelésével készültek. Ez volt az egyetlen változat, melyet mind az öt gyártó gyártott. Összesen 6678 darab épült.

B-24L

A B-24J túlsúlya miatt a hadsereg könnyebb változatot kért. A B-24L-ben a Sperry gömbtornyot egy padlógyűrűs tartóra cserélték, két .50-es (12,7 mm) géppuskával, az A-6B faroktornyot pedig egy M-6A-val cserélték le. Később a gépeket már farokfegyver nélkül szállították le a gyárból, a depókban

pedig A-6B vagy M-6A toronyot szereltek be, melybe egy kézi, de hidraulikus rásegítésű, 0,50-es iker, vagy egy csak kézi működtetésű iker 0,50-es került beszerelésre még az operatív egységekhez történő szállítás előtt. Bennett DCT kapitány, akit "Pathfinder Bennett" néven ismernek, 1941. május 14-én repült az első őrjáraton, mintegy 14.5 órán keresztül. Az L modell a Willow Run and Consolidated San Diego-i gyárában készült. (Összesen: 1667) Számos B-24L-t szállítottaka Lend-Lease keretében Nagy-Britanniának mark VI és VIII. jelzéssel. Az USA-ban sok B-24L-t alakítottak át C-109-esre repülőbenzin szállítására.

8. légierő, 2. ezred, 389. bombázócsoport, 565. bombázószázadának egyik B-24L gépe legénységével 1945. május 22-én tért vissza az Egyesült Államokba, Bradley Field repterére. Schindler kapitány és legénysége huszonnyolc küldetést repült Európában, mielőtt hazatért. A gépet a "Pokol Tyúkja"-nak keresztelték el.

	B-24L SZÉRIASZÁMOK

	44-41390/41448 --- Consolidated B-24L-1-CO
	44-41449/41548 --- Consolidated B-24L-5-CO
	44-41549/41648 --- Consolidated B-24L-10-CO
	44-41649/41748 --- Consolidated B-24L-15-CO
	44-41749/41806 --- Consolidated B-24L-20-CO

	44-49002/49251 --- Ford B-24L-1-FO
	44-49252/49501 --- Ford B-24L-5-FO
	44-49502/49751 --- Ford B-24L-10-FO
	44-49752/50001 --- Ford B-24L-15-FO
	44-50002/50251 --- Ford B-24L-20-FO

B-24M

Módosított B-24L további súlycsökkentéssel. A B-24M az A-6B fartorony könnyebb változatát használta; törzsközép tüzérállásait nyitva hagyták, és újra bevezették a behúzható Sperry alsó gömbtornyot. A pilótafülkéből való jobb kilátás érdekében a Ford által gyártott repülőgépek

szélvédőjét a 20-as blokktól kezdődően kevesebb kerettel rendelkező változatra cserélték. A B-24M lett a B-24 utolsó sorozatgyártású modellje, és sokat már a gyárból repültek ki a sivatagi tárolótelepekre. Összesen: 2593 épült.

B-24N (XB–24N és YB–24N)

A B-24J újratervezése, egyetlen függőleges vezérsíkkal. Az egyetlen vezérsík a tesztek alatt annyira sikeres volt, hogy az USAF eldöntötte, minden további B-24 így készülhet majd el. Az orrában egy Emerson 128-as gömbtorony volt. Az új Emerson A-15 torony felszerelése 56 változtatást igényelt a

repülőgép vázszerkezetében. Az N sorozathoz a gép teljes orrát átdolgozták. A pilótafülke is alaposan megváltozott. A futóműajtók kifelé nyíltak, nem befelé. Az A-15-ös torony körülbelül 100 kg-mal növelte a gép tömegét, ami jó hatással volt az egyensújra. Korábban a Liberator "nehéz volt a farkán", és kissé felemelt orral repült. A tömegközéppont helyzetének megváltozása vízszintbe állította a gépet. Összesen 5168 B-24N-t rendeltek, de a háború vége a szerződés felmondását eredményezte még a gyártás megkezdése előtt. Továbbfejlesztett A-6B toronyot kapott hátul. Sokkal nagyobb üvegfelület volt a torony oldalán, ami javította a lövész kilátását. Az XB-24N (44-48753) volt a prototípus, és 1944. november 24-én adták át. Az XB-24N mellett hét YB-24N készült el, mielőtt a Liberator gyártása 1945. május 31-én befejeződött a Fordnál vagyis a megrendelt 5168 db Ford gyártmányú B-24N-FO-t már nem gyártották le. A képen az XB-24N prototípust látjuk (sorozatszám: 44-48753), amely egyetlen farkat vezetett be a B-24 ismerős ikerfarok helyett.

	B-24N SZÉRIASZÁMOK

	44-48753 --- Ford XB-24N-FO
	44-52053/52059 --- Ford YB-24N-1-FO

C–87 Liberator Express

Teherszállító változat egy függőleges vezérsíkkal, fegyverzet és üvegezett orr nélkül. A C-87A változat RY-1 néven is szerepelt és VIP személyszállításra lett kialakítva R-1830-45 motorral (az R-1830-43-as helyett). 16 utas fért el benne, hálóhelyekkel rendelkezett

C-87B

Fegyveres védelemmel rendelkező szállítóváltozat, törzsháti toronnyal és alsó ágyúval. Nem került gyártásra.

C-87C

Az amerikai hadsereg légiereje számára gyártott változat, ebből alakult ki a PB4 Y-2 Privateer másnéven a Liberator RY-3RY-3.

A C-87 típusból fejlesztett gépek:

C-109

Lásd: lentebb

RY-2

20 utas szállítására készült öt gép.

AT-22

Navigátorok repülés közbeni kiképzésére készült C-87 szállítóváltozatból. 5 gép épült.

TB-24

Mérnökök repülés közbeni kiképzésére készült C-87 szállítóváltozatból.

TB-24L

Egy TB-24-es, de radarral. Repülés közbeni kiképzésére, C-87 szállítóváltozatból.

RB-24L

B-29-es lövészek kiképzésére fejlesztették ki, egy B-24L-re telepített B-29 védelmi rendszeren.

XB-24P

Módosított B-24D, amelyet a Sperry Gyroscope Company használt a légi tűzvezérlő rendszerek tesztelésére. Összesen egy átalakított B-24D készült.

XB-24Q

A General Electric változata. Egy gép épült a B-24L (sorozatszám: 44-49916) átalakításával radar-vezérlésű farokfegyverzethez. 1946 júliusában gyártották le, és a Boeing B-47 Stratojet-hez végzett kisérleteket. A tesztek befejezése után az XB-24Q-t végül 1948 augusztusában a pennsylvaniai

Olmstead AAF-hez küldték és feltehetően ott selejtezték.

F–7

Fényképező/ felderítő változat B-24H-FO változatból átalakítva. A későbbi F-7A-kat és F-7B-ket általában B-24J-kből, Ms-ekből és L-ekből alakították át. Fűtési rendszereket adtak hozzá, hogy stabilizálják a filmek tárolűási körülményeit, illetve teljesen lezárták a hátsó bombateret.

C–109

Teherszállító és üzemanyagszállító változat (XC-109 tervszámmal). Leginkább Indiából Kínába szállítottak üzemanyagot hogy támogassák a korai B-29-es támadásokat Japán ellen. A C-87 típusból fejlesztették.

PB4 Y-2 Privateer

A PB4Y-2 Privateer típust a C-87C-ből alakították ki. A Privateer törzs hosszabb volt, hogy elférjen egy plusz repülőmérnöki állomás. A PB4Y-2 védelmi fegyverzetét tizenkét 0,50 hüvelykes (12,7 mm) M2 Browning géppuskára növelték hat motorvezérelt toronyban (két háti, két derék, orr és farok). A

ventrális, visszahúzható Sperry gömbtoron kimaradt. Turbófeltöltőket nem kapott a hajtómű, mert a tengeri küldetéseket általában nem nagy magasságban repülték . 1944 végén lépett az Egyesült Államok haditengerészetének szolgálatába, a 118-as és 119-es őrbombázó osztagoknál ( VPB-118 és VPB-119 ). Az első tengerentúli bevetés 1945. január 6-án kezdődött, amikor a VPB-118 harci küldetésre kitelepült aMariana-szigetekre. 1945. március 2-án a VPB-119 "támadó kutató" küldetésekbe kezdett Clark Fieldről, a Fülöp-szigetek átvizsgálását végezte a déli Tonkin-öböltől a kínai partok mentén és Okinawán túl. A haditengerészet 1951-ben PB4Y-2-eseket P4Y-2 Privateer névre keresztelték. A PB4Y-2-ket még használták drónként az 1950-es /1960-as években, PB4Y -2K és P4Y- néven. Ezeket 1962-ben QP-4B névre keresztelték az Egyesült Államok Tri-Service repülőgép-jelölési rendszere közötti új járőrszám-sorozat részeként.

Liberator C. Mk. IX (RY-3)

A Királyi Légierő megjelölése 26 darab RY-3-ra, amelyet Lend-Lease keretében szállítottak. A "C" jelölés a Cargo szó első betűje (szállító). Összesen 39 gépet építettek. A RAF 231-es számú szállító százada és az Egyesült Államok tengerészgyalogsága használta. Egy gépet a 39-ből az RCAF is használt.

A leghíresebb C. Mk. IX a JT973 'Rockclife Ice Wagon' volt, amelyet a háború után téli próbákhoz használtak az RCAF-fel az Experimental & Proving Establishmentben a Nemzeti Kutatási Tanáccsal együttműködve. Jégtelenítőket és érzékelőket is szereltek a légcsavarokra.