SBD Dauntless

SBD Dauntless

Címkép: SBD Dauntless | Forrás: Wikipedia

SBD Dauntless

Douglas

A Douglas SBD Dauntless amerikai haditengerészeti zuhanóbombázó volt a második világháború idején. Az SBD az US Navy legfontosabb zuhanóbombázója volt 1940 nyarától 1943 késő őszéig, amikor legtöbbjét felváltotta a SB2C Helldiver. A repülőgépet az Egyesült Államok hadserege is használta A–24 Banshee jelzéssel. Bár viszonylag lassú volt és kissé régimódinak számított már, amikor hadrendbe állították, de robusztus felépítésű és megbízható gép volt, több japán hajót süllyesztett el, mint bármelyik más repülőgép a második világháború folyamán.

A Dauntless "lassú, de halálos" és nemcsak megállta a helyét, hanem a háború "hős" repülőgéppé vált, különösen a midwayi csatában (1942. június 4-7.), amelynek során négy japán repülőgép-hordozó elsüllyesztése írható a számlájára.

A zuhanóbombázás menete

Egy támadás során az SBD-k egymás után, körülbelül öt másodperces különbséggel a célpont felé fordulnak le. Mindegyik SBD felhúzta az orrát, egyenesbe állt, kinyitotta a merülőszárnyait, és a cél felé kezdett zuhanni. Az SBD-k közel függőlegesen, 70 fokos szögben zuhantak. A pontosság növelése érdekében az SBD nagy, perforált zuhanófékei lelassították a repülőgép süllyedési sebességét körülbelül 400 km/h-ra. Ez lehetővé tette az SBD pilóta számára, hogy kontrollálja a zuhanást, és kompenzálja a célpont által végrehajtott kitérő manővereket.

A pilóta a hajó hosszában próbált támadni, mert a hajó így lényegesen jobb célt adott. A japán hajók hevesen manővereztek, és sok újratámadást kényszerítettek ki. Az SBD-k egy századának pilótái kissé eltérő irányokból támadtak, hogy decentralizálják a légelhárítás tüzét, és hogy vlaki boztosan kedvező szöget kapjon.

Végül kb. 400 méter magasságban a pilóta elengedte a bombát. A biztosítékokat 1/100 másodperces késleltetéssel állították be az érintkezéskor bekövetkező robbanáshoz, vagy 1/250 másodperces késleltetéssel a behatolást követően. A dobás után a pilóta fájdalmas felhúzást hajtott végre hat G-vel. Ezután szinte azonnal lenyomta gépét pár méterrel a hullámok fölé, hogy megpróbálja megúszni a hadihajók légvédelmi tüzét.

Összességében 1941 decembere és 1942 decembere között az SBD-k hat hordozót, egy csatahajót, három cirkálót, egy tengeralattjárót és 14 szállítóhajót süllyesztettek el.

Az SBD első harci bevetése

Az SBD első harci bevetése katasztrófa volt. 1941. december 7-én az Enterprise egy 18 Dauntlessből álló csoportot küldött ki felderítésre. Ford Islanden kellett leszállniuk. A legtöbb SBD-2 típus volt, elöl kettő, hátul pedig egy 30-as kaliberű géppuskával. Amint Oahu felé repültek, a háború kellős közepén találták magukat. A repülőgépek egyharmadát lelőtték – egyet baráti tűzzel. A legénység 36 tagjából nyolcan meghaltak. Bár sokan sokkos állapotban voltak, a gépek, melyek elérték a Ford-szigetet, leszálltak és újrafegyverzést hajtottak végre, majd ismét a japán flotta keresésére indultak.

Saburo Sakai

Amikor az SBD-k repültek, szoros formációban maradtak a ölcsönös védelem érdekében. Azon a napon, amikor a tengerészgyalogosok partraszálltak Guadalcanalon, Japán vezető ásza, Saburo Sakai nyolc SBD-t látott meg Tulagi közelében. Azt hitte, hogy Wildcat vadászok, és hátulról támadta meg őket. Túl későn fedezte fel a hibáját. Az SBD-k hátulsó lövészei telibe szórták a gépét. Elvesztette a szemét, és átmenetileg megbénult a fél teste. Noha legendás 500 mérföldes utat tett meg hazáig megrokkant Zerójával, háborúja lényegében véget ért.

Gyakorlat Pauwela és Maui körzetében. 20 áldozat...

1943. december 7-én az amerikai haditengerészet és az amerikai tengerészgyalogság közös szimulált légi támogatási gyakorlatot tartott. A U.S. Navy SBD-5, BuNo 36045 gépe a VB-10 századból enyhe jobb oldali fordulót kezdett és bombázásra készülve kiengedte a zuhanóféket. Ekkor gépébe ütközött egy második VB-10-es SBD-5, BuNo 36099. Ezen a gépen a pilóta még nem engedte ki a zuhanófékeket. Mindkét repülőgép lezuhant, a 36045-ös egy csoport tengerészgyalogos közé csapódott, felrobbant. 20-an meghaltak és 24-en súlyosan megsebesültek. Mindkét SBD-pilóta ejtőernyővel még időben kiugrott és életben maradt, de mindkét SBD-lövész meghalt, egyikük egy sikertelen életmenő beavatkozás közben. Az ütközést mindkét pilóta rossz ítélőképességének és rossz repülési technikájának tulajdonították.

SBD-1 és SBD-2

Az SBD fejlesztése a Northrop BT–1 zuhanóbombázóból indult ki. A gép tervezését az Ed Heinemann vezette csoport végezte, akik az 1000 LE-s Wright Cyclone hajtóművet szánták a bombázónak. Az új gép gyártását az egy évvel korábban feladott megrendelés alapján 1940 végén kezdték el a US Navy számára SBD–1 típusjelzéssel, a tengerészgyalogság részére megnövelt üzemanyag kapacitással és eltérő fegyverzettel. 57 gép épült. A NAVY részére 1941 elején SBD–2 típusjelzéssel kezdték meg a gépek szállítását.

SBD-3

A következő változat, az SBD–3 1941 elején került a gyártósorra. Ezt megerősített páncélzattal, öntömítő benzintartályokkal és négy gépágyúval látták el. 584 gépet építettek.

SBD-4

Az SBD–4 elektromos hálózatának feszültségét a korábbi 6 voltról 12 voltra emelték és néhány példányt SBD–4P jellel felderítő repülőgéppé alakították át. 780 gépet építettek.

SBD-5

Az SBD–5 típusból készült a legtöbb, ezt kezdetben a Douglas tulsai telepén gyártották Oklahomában. Összesen 2965 darabot építettek. Ezt a változatot már 1200 LE-s motor hajtotta és növelték a lőszer javadalmazást is. Összesen 2400 darabot gyártottak le, ezekből egy néhány darabot a Royal Navy is kapott vizsgálatokra. Az amerikai szolgálaton kívül ezekkel a gépekkel szerelték fel a Royal New Zealand Air Force (Királyi Új-Zélandi Légierő) egy századát is, ezeket azonban hamarosan F4U Corsair-ek váltották fel. A szabad francia erők a németek elleni harcokhoz is kaptak SBD-ket. Néhány példányt Mexikónak küldtek. Az utolsó verzió, az SBD–6típuson további fejlesztéseket hajtottak végre, de gyártását 1944 nyarán leállították. A US Army szintén rendelt az SBD egy változatából, mely a hadseregnél az A–24 Banshee nevet kapta. Ezeken hiányzott a horog a gép farkáról és a farokkerék helyett pneumatikával működtetett csúszót kaptak. Ez a gép először az 1941 őszén rendezett louisianai hadgyakorlaton jelent meg. A hadsereg részére a Banshee három változata készült: az A–24, az A–24A és az A–24B. Ezeket a háború elején vetették be.

SBD-6

Az utolsó verzió az SBD–6 típusváltozat volt, melyen további fejlesztéseket hajtottak végre, köztük 1350 LE-s (1010 kW) motort kapott, de gyártását 1944 nyarán leállították. 450 épült.

A–24 Banshee (US Army) SBD-3

A US Army szintén rendelt az SBD-3 változatából, mely a hadseregnél az A–24 Banshee nevet kapta. Ezeken hiányzott a horog a gép farkáról és a farokkerék helyett pneumatikával működtetett csúszót kaptak. Ez a gép először az 1941 őszén rendezett louisianai hadgyakorlaton jelent meg. A hadsereg részére a Banshee három változata készült: az A–24, az A–24A és az A–24B. Ezeket a háború elején vetették be. Összesen 168 épült.