A cél a "Maxim Gorkij agitációs század" felállítása volt 5 géppel. Feladatuk, hogy bizonyítsák a szovjet tudomány és technologhia fejlettségét, vagyis a "Maxim Gorkij" sokkal több volt akkor, mint egy nagy repülőgép. Sztálin állítása szerint a világ legnagyobb politikai hatalma a kommunizmus megkövetelte hogy egy ilyen technológiailag fejlett repülőgépet a Szovjetúnió készítsen el. Az ANT-20 egy egy repülő emlékműve lett a kommunista munkásoknak, a felvilágosult pártvezetésnek, és a "kommunista tehetségnek".

A gépnek nem csak a gigantikus méretűnek kellett lennie, hanem rendelkeznie kellett óriási teherbíró kapacitással, magas színvonalú kivitelezéssel. Ennek a gépnek kellett lenni a világ legjobban, legmodernebbül berendezett repülőgépének. Minden műszaki megoldás és belső berendezés a legfejlettebb technológiát kellett képviseljen. A TSAGI mérnökök és technikusok feladata sok kihívást tartalmazott. Az előzetes becslések azt mutatták, hogy 59 tonna lesz a gép. 112 méter hosszú, a nyolc motor többe kerülne, mint 5 millió rubel , és több mint 750 ezer munkaórát igényelne a megépítése.

A gép fedélzetén nagy hatóerejű rádióadót, egy kisebb nyomdát, fotográfiai laboratóriumot, mozigépet és könyvtárat is elhelyeztek. A gép szárnyain hat, a gép törzsének tetején rögzített gondolában pedig további két motort helyeztek el.

Mivel a nemzet birtokában akkor nem volt megfelelő létesítmény egy ilyen hatalmas repülőgép elkészítéséhez, a TSAGI külön épületet épített a Maxim Gorkijnak a moszkvai repülőtéren. A párttól a TSAGI 18 hónapot kapott a gép megépítésére. A kész gép 1934 június 19.-én mutatkozott be a nyilvánosságnak.

Mihail Gromov vezette az első repülésen a gépet. Többek között ezt nyilatkozta: "elfogott egy felejthetetlen érzés a béke és a szovjet büszkeség, győzelem a föld , a jég , és a levegő felett, "

Nem meglepő, hogy a gép nyugaton is elragadtatott sajtóvisszhangot kapott. hetekig vezércikként szerpelt nagyobb újságokban is. Külföldi szakértő megfigyelők nem voltak annyira elájulva. Thomas D. White főhadnagy 1934 nyarán Moszkvában különösen kritikus jelentést írt feletteseinek, megjegyezve, hogy ez csupán egy nagyobb kiadása az addigi fémépítésű Tupoljev gépeknek, White szerint ez nem volt egy nagy mérnöki munka. De becsülettel hozzá tette, hogy ez részben érthető a rendelkezésükre álló nagyon rövid idő miatt. Sok visszajelzés érkezett a gyárhoz a silány kivitelezés, és építési technikák miatt. Az alkatrészeket folyamatosan újratervezték és beépítették, különösebb tesztelés nélkül. Annak ellenére, hogy a párt azt állítja, hogy diadalmaskodott a szovjet technika, bebizonyosodott, hogy a gép a folyamatos, szolgálatba állított használatra teljesen alkalmatlan. Az agitációs század parancsnoka arról panaszkodott, hogy hiányzik a rutin, rengeteg mechanikus vagy elektromos meghibásodás történik, nem megfelelőek a javítási feltételek. Az egész szervezést összecsapottnak nevezte (érdekes, hogy miként élte túl... a pártot). Alapvető alkatrészek és az üzemanyaghiány súlyosan akadályozták a század tevékenységét. A gépeket a szabadban kellett tárolni, nem voltak hangárok. A megfelelően képzett személyzet hiánya karbantartási hibákhoz, az pedig balesetekhez vezetett.

Goltsman, a GUGVF vezetője , GosPlan vezére Valentin Zarzar és Glavaviaprom vezetője Pavel Baranov is a kritikusok mellé álltak, életüket kockáztatva ezzel.

1935. május 18-án I. V. Mihejev és I. S. Zsurov pilóták irányításával bemutató repülésen volt Moszkva felett, és egy ANT–14, egy Polikarpov R–5 és egy Polikarpov I–5 vadászrepülő kísérte. Az utóbbit Nyikolaj Blagin vezette, aki egy forduló során az óriásgépnek ütközött. Mindkét repülő lezuhant, a balesetben 45 ember halt meg. Antoine de Saint-Exupéry, az egyetlen külföldi pilóta, akit a gép fedélzetére engedtek, még az előző napon repült, így ő megmenekült. A balesetért Blagint hibáztatták, a gyorsan feltűnő "blaginizmus" kifejezés pedig hosszú időre a kártékony és felelőtlen ügyetlenség szinonimája lett a Szovjetunióban.

A lezuhant gép pótlására épített újabb óriásgép szárnyaira már erősebb motorokat szereltek, ezért a gép teste fölé szerelt további két motort már el lehetett hagyni, ami javította a szerkezet stabilitását. Ez a repülőgép Oroszország és Üzbegisztán közt közlekedett az Aeroflot utasszállító gépeként. Azonban 1942. december 14-én ez is lezuhant, mert a pilóta egy kis időre átengedte a pilótaülést egy utasnak. Harminchat ember lelte halálát ebben a balesetben.

Források: Rozhdenie giganta,” Pravda , 21 June 1934, Kendall Bailes, Palmer - March 14 , 2006