Petljakov Pe-2 és Pe-3:

1941-ben rendszerbe állított kétmotoros szovjet harci repülőgép a Petjakov tervezőirodából. Alsószárnyas, osztott vezérsíkú, vegyes építésű repülőgépet magassági vadásznak tervezték 1939-ben. Ebből alakították ki 1940-re egy vízszintes bombavetésre és zuhanóbombázásra egyaránt alkalmas változatot, amely megőrizte a vadászgép nagy sebességét, és jó manőverező képességét. Számos feladatkörben használták: könnyű- és zuhanóbombázónak, volt felderítő, éjszakai és nappali nehézvadász változata, és gyakorlógépnek is bevált. Teljesítményét és fegyverzetét a háború folyamán állandóan javították. 1942 tavaszától fokozatosan felváltotta az erősebb védelmi fegyverzettel ellátott Pe-2FT típus. A Pe-2 bombázóból összesen 11 426 darab készült. Ez volt a világháború idején használt legjobb és legismertebb szovjet bombázógép típus.

Pe-2 és Pe-2FT: bombázó

Pe-21 elfogó

Pe-2R felderítő

Pe-2U kétüléses kiképző

Pe-3bis vadászfelderítő

Motorok:

Két db Klimov (Hispano-Suiza licensz), 12 hengeres, folyadékhûtésû V-motor az 1943 előtti gépeknél

1100 LE-s M105R vagy RA; 1943 után

2R, 2U, 3bis: 1260 LE-s M-105PF;

Pe-21: 1600 LE-s M-107A

A háború alatt mindvégig gyártották, és a szövetségesek kiváló harci repülôgépeinek egyike volt. Folyamatos korszerûsítésekkel megmaradt a harcászati mûveletek frontvonalában a Keleti Fronton, egészen a németek kapitulációjáig. Vladimir M. Petljakov konstruktôrcsapata tervezte 1938-ban, VI-100-nak elnevezett, nagy magasságú vadászrepülôként. Amikor átalakították nagy magasságú bombázóvá, megtartotta a vadászrepülôgép karcsú törzsét és ez a jellemzô - a hatékony aerodinamikai korszerûsítéssel - még mindig elég gyorssá tette ahhoz, elfogása nehézséget okozzon a német vadászrepülôgépeknek. A vízszintes bombavetés nagy magasságon pontatlannak bizonyult, így zuhanófékekkel egészítették ki a szárnyak alatt, és a Pe-2 1940 augusztusában zuhanó- és csapásmérô bombázóként lépett szolgálatba, háromfôs személyzettel és négy db 7,62 mm-es ShKAS géppuskával, melyekbôl kettô rögzített, elôre tüzelô az orr-rész felett, egy a hátsó, felsô tüzelôállásból irányzott, és egy az alsó, behúzható toronyból periszkópos célzókészülékkel irányzott. 2205 font (1000 kg)-ig terjedô bombaterhet szállított, vagyis az összeset külsôleg, vagy részben a bombakamrában, vagy egy részét a hosszú hátsó gondolában. Az 1941-es Pe-3bis vadászrepülôgépnek manôverezô féklapjai voltak a zuhanófékek helyett, plusz rögzített 20 mm-es ShVAK gépágyúval és 12,7 mm-es géppuskája. 1942 során egy 12,7 mm-es vezérelt géppuskatoronnyal váltották fel a felsô géppuskát, az alsó, hátsó géppuska 12,7 mm-es lett, és két db 7,62 mm-es géppuskával egészítették ki. Plusz páncélzat, öntömítô üzemanyagtartály, hideg kipufogógáz-tisztító, részletes légellenállás-csökkentés és PF-motorok jelentették a további korszerûsítéseket. A végsô változaton M-107 (VK-107) motorok, különbözô nehézfegyverzet és 6615 font (3000 kg)-ig terjedô bombateher volt. Az alap háromüléses, kis magasságú bombázóból - amelyet a nagy magasságú vadászrepülôgépbôl fejlesztettek ki - eredt számos kutatási irány vagy sikertelen fejlesztés. A Pe-2VI volt az egyetlen nagy magasságú vadászgép, amelyhez dr. M. N. Petrov túlnyomásos pilótafülkéjét (az eredeti vadászgéphez tervezték) újraélesztették. Az orr-részbe nehézfegyverzetet szereltek. A VI változatot tervezô csoport egyik vezetôje, Mjasicsev késôbb jelentôs konstrukciókat hozott létre. A másik vadászváltozat - kb. két évvel késôbb, mint a Pe-3bis - a Pe-21 volt, közvetlen befecskendezésû M-107A motorokkal, és sebessége meghaladta a 400 mf/h-t. Az egyéb változatok között szerepelt a Pe-2R, nagy távolságú, kis és nagy magasságú felderítô repülôgép, a bombakamra helyén nagy filmfelvevô-berendezéssel, valamint a Pe-2UT kiképzô, kettôs kormányszerkezettel. 1943-1945-ben a Pe-2R-t felhasználták földi és légi rakétakisérletekre RD-1 salétromsav/kerozin meghajtású motorral, amit a farokrészbe szereltek be; 169 indítást hajtottak végre.

Forrás: Bill Gunston: A Második Világháború Repülôgépei, illetve. RussiaWiki