A Sea Harrier a kiváló harci teljesítményt nyújtott a falklandi háborúban, és Irakban is. A Sea Harrier flottavédelmi vadászgépnek készült és hasonló feladatkört kapott a Jak-38 is. A Jak-38 alapvető stratégiája a támadás és menekülés. Váratlanul lecsap az áldozatára és azonnal igyekszik vissza a hajóra. Ez a korlátozott üzemanyagmennyiségnek volt köszönhető. A Jak-38 nem különösebben jó a közelharcban.

A Harrier végsebessége 1182 km/h, szolgálati magassága 15 500 méter. A Jak-38 sebessége 1280 km/h, szolgálati magassága 11 000 méter.

A Jak-38 két külön hajtóművet használ, mig a Harrier egy hajtóművet, ebből következően a Jak üzemanyagfogyasztása jóval magasabb. Ha földi csapásmérésre alkalmas fegyvereket függesztenek, a Harrier megint jobbnak bizonyul, ilyenkor a Jak teljesítménye erősen visszaesik.

A harrier Blue Fox típusú radart kapott, egyszerre volt használható levegő-levegő és levegő-föld üzemmódban. Modern radar volt, de sok funkció hiányzott. A Jak-38 radarja nagyon egyszerű volt. Mivel a szovjet irányítási procedúra inkább a rávezetést preferálta, a gép radarja a fegyverzethez volt kapcsolva, célzást segítette. A 38-ashoz terveztek egy a Harriernél jobb képességű radart, de e projectet végül törölték.

A Sea Harrier FRS.1 a kiváló AIM-9L Sidewinder rakétával volt szerelve. Az orrban két 30 mm-es gépágyú volt, ami ráadásul a súlyponthelyzetet is optimalizálta. A gép Sea Eagle hajó elleni rakétát is hordozhatott.

A Jak-38 alig több mint a fele harci terhelést kaphatott, mint a Harrier. Elsődleges levegő-levegő fegyverzete a kicsi R-60 (AA-8) infravörös rakéta volt. Két előnye volt az AIM-9-el szemben, sokkal szélesebb tartományban volt képes befogni a célt, illetve szűkebben tudott fordulni, ez különösen végzetes lehet egy légiharcban. Az R-60 fő hátránya a kisebb robbanófej, amiből következően a megsemmisítési zóna is jóval kisebb az AIM-9 zónájánál. A Jak-38 kénytelen a célhoz közelebb jutni az eredményes indításhoz.

A 38-as és a Harrier is függeszthető gépágyút vihetett magával. A Harrier a törzs alatt két oldalt (felhajtóerőt is termelt) a Jak-38 a szárnyak alatt. Földi célok ellen mindketten bőséges variációt függeszthettek, de a JAk-38 súlyban kevesebbet.

A Harrier kitűnő oktató variánssal rendelkezett, ezzel szemben a Jak-38U az egyik legelképesztőbb repülőgép volt, ami valaha repült.

A Jak-38 egyedülálló képessége az automata katapult rendszer, ami nem feltétlenül váltotta be a reményeket, sok téves automatikus kilövés történt.

(Megjegyzés: Egy érzékelő jelzi a rendszer számára, ha a gép kritikus helyzetbe kerül, amiből nem lehet kivenni és a katapultálás folyamatát autonóm módon, a pilóta akaratától függelenül a rendszer elindítja.)

Mindkét gépnek voltak/vannak hibái, de el kell mondani, a Jak-38 rosszabb, mint a Harrier. A Harrierből akkoriban a Royal Navy 111 db-t üzemeltetett, a szovjetek 231 Jakot. A szovjeteknél, ha egy Jak lepottyant, nem volt olyan nagy tragédia, mint az angoloknál.

A Jak-38 nem egy kiváló flottavédő vadász, sokkal inkább egyszerűen annyit bizonyít, hogy a szovjet/orosz koncepció üzemszerűen működik. Ebben az értelemben a repülőgép sikeres. Az 1980-as évek végére a szovjet vezetés elvesztette érdeklődését V/STOL technika iránt és elkezdett dolgozni a Kuznyecov osztályú hordozókon, ahová a MiG és Szuhoj hordozófedélzeti alkalmazásra átalakított, de helyből felszállni nem képes gépeit tervezte.