| Címkép: 1945. február 27-én a Marine Corps F4U Corsair gépe felszállás előtt egy Essex osztályú repülőgép-hordozó fedélzetén. | Forrás: Warfare history |
|
|
 |
A "Kalóz" |
| A Vought F4U Corsair (jelentése kalóz) csillagmotoros vadászrepülőgép volt, amely a második világháborúban és a koreai háborúban is szerepet kapott, mint haditengerészeti repülőgép. Méreteivel az egyik legnagyobb és ezzel együtt a leggyorsabb repülőgép-hordozóról üzemeltethető dugattyús motoros vadászgép volt a II. világháború alatt. A típust több gyár is gyártotta, így változott a jelölésük is; a Goodyear gépei az F2, F3G jelzést kapták, míg a Brewster gyártmányai az F3A jelzést kapták. A Corsair egyike azon egymotoros vadászrepülőgép típusoknak, amelyet a második világháború után is gyártottak még (a másik a Spitfire), gyártását 1952-ben állították le. |
| A Corsair fejlesztését 1938-ban kezdték meg Igor Sikorsky és Rex Beisel tervei alapján, első felszállására 1940. május 29-én került sor: ekkor érte el elsőként amerikai vadászgép a 640 km/óra sebességet vízszintes repülésben. |
| A gép első változatát egy 2000 lóerős Pratt & Whitney R–2800 Double Wasp csillagmotorral szerelték fel, ehhez pedig egy 4,06 méter átmérőjű, háromágú légcsavart alkalmaztak. Az alapváltozat eredetileg négy géppuskát hordozott: kettő-kettőt a törzsben és a felhajtható szárnyban, később tértek át a hat 12,7 mm-es géppuskára, amelyek a szárnyak külső részében kaptak helyet. A szárny szemből nézve W alakú volt, mert így a nagy motorteljesítményhez szükséges nagy átmérőjű légcsavar miatt sem kellett hosszú futószárat alkalmazni, ezzel jelentős tömegmegtakarítást lehetett elérni. |
| A sorozatos fejlesztések eredményeképpen az U–4-től négyágú légcsavar hajtotta a gépeket, majd a háború után gyártott altípusokba (U–6, U–7) már az R-2800 2800 LE-s változatait építették be. Az 1945-re átépített F2G „Super” Corsair-t Pratt & Whitney R-4360-nal szerelték fel, de a 10 db-os null-sorozatot leszámítva nem került sorozatgyártásra. |
| A második világháború alatt a gyártási igény túlnőtt a Vought kapacitásán, így a Brewster és a Goodyear üzemeiben is készültek altípusok, melyek eltérő, megkülönböztető típusjelöléseket kaptak. Ezek közül 16 változat egyértelműen megkülönböztethető. |
|
F4U–1 (FG–1, Corsair Mk I) |
| Ez volt az első sorozatban gyártott típusváltozat. A madárkalitkára hasonlító kabinteteje miatt a Bird Cage Corsair becenevet kapta a pilótáktól.
Eltérések az XF4U–1-től: |
| Hat darab .50 hüvelykes (12,7 mm) Browning AN/M2 géppuskát építettek be a két szárnyfél felhajtható részébe, az üzemanyagtartályok rovására.
Egy megnövelt 897 literes (237 gallonos) üzemanyagtartályt építettek be a pilótafülke elé, a törzsfegyverzet helyére. A pilótafülkét 32 hüvelykkel (810 mm) hátrébb helyezték.
A törzshosszt megnövelték 31 láb 11 hüvelykről 33 láb 4 hüvelykre (9,73 m-ről 10,16 m-re).
Nagyobb teljesítményű PW R–2800–8 Double Wasp motort építettek be.
150 fontnyi (68 kg) acélpáncél lemezt építettek be a pilótafülkébe és 1,5 hüvelyk (38 mm) vastag lövedékálló páncélüveg került az ívelt szélvédő mögé.
IFF válaszadót építettek be
A kabintető és fejtámla mögé ívelt átlátszó üveglemezeket építettek be mindkét oldalon a jobb hátratekintés érdekében.
A fékszárnyakat módosították a NACA szerinti réselt fékszárnyra.
Mivel a fékszárnyak húrhosszát csökkentették, a csűrőkét megnövelték.
A két félszárny belépő éleibe egy-egy 234 literes (62 gallonos), nem öntömítő segéd-üzemanyagtartályt építettek be, a géppuskákon kívüli részeken.
Az Amerikai tengerészgyalogságnak gyártott gépekből elhagyták a szárnyfelhajtó mechanizmust, típusjelölése így FG–1-re változott. A tengerészeti F4U–1-et a brit Flottalégierőnél (Fleet Air Arm, FAA) Corsair Mk I néven rendszeresítették. |
|
F4U–1A (FG–1A, Corsair Mk II) |
 |
| Ez a típusjelölés nem található meg a sorozatszámokban (Corsair Bureau Numbers) és nem is volt hivatalos. Ezt a típusjelölést a háború után találták ki az F4U–1 sorozat középső–végső termelési szakaszában készült példányokra, hogy megkülönböztessék őket a korai szériától. Az F4U–1 közép- és késői sorozataiba már magasabb és szélesebb kabintetőt és szélvédőt építettek be, egyszerűsített gyártástechnológia bevezetése eredményeként. A pilótafülkét megemelték 7 hüvelykkel (177,8 mm), a buborékformájú kabintető felső íve felé, így a pilótának jobb kilátása nyílt a hosszú orr felett. Elhagyták a kabintető mögötti, hátratekintést biztosító plexiüvegeket is. A farokfutószárat meghosszabbították, ami szintén javította a pilóta orr előtti látómezejét. Ez az alváltozat lett először alkalmas a repülőgéphordozó-fedélzeti üzemre a javított főfutószár-lengéscsillapítók és a szárnymechanizáció növelése után. A USMC-nek átadott példányokról hiányzott a fékezőhorog és a farokfutó kerekén kisebb átmérőjű, de tömör gumiabroncs lett szerelve. A legutolsó F4U–1A-kat az R–2800 egyik kísérleti, vízbefecskendezésű változatával (R–2800–8W) szerelték fel. A kielégítő eredmények után több 1A-t szereltek fel ezzel az új erőforrással. Az F4U–1-esek fő üzemanyag tartálya (öntömítő) a pilótakabin előtt lett beépítve 897 literes (237 gallon) hasznos térfogattal, valamint egy-egy páncélozatlan, öntömítés nélküli 235 literes tartályt függeszthettek a szárnyfelek alá. Az F4U–1A volt az első változat, amely ledobható póttatrályt is vihetett a törzsközépi felfüggesztő csomóponton. A póttartályokkal ennek a típusváltozatnak a hatótávolsága a 2400 km-t (1500 mérföld) is meghaladta. |
| Szárazföldi telepítésű változata felhajtható szárnyfelek nélkül épült a Goodyear gyártósorain mint FG–1A. Brit szolgálatba mint Corsair Mk II került, csökkentett terjedtségű szárnnyal (mindkét szárnyfélből 8 hüvelyket, 203,2 mm) a brit repülőgéphordozókra adaptálva. |
| A fenti, 1945. július 4-én készült képen Hunchar főhadnagy FG-1D (88441) gépe látható, a VMF-113 századból. Hunchar balesetbe keveredett Harke alhadnagy szintén VMF-113-as FG-1D (88339) gépével. Hunchar leszállás után kigurult, amikor hátulról eltalálta Harke gépe, aki Hunchar után túl gyorsan és túl közel szállt le. Mindkét repülőgép javíthatatlanul megsérült. Feltételezhető, hogy Hunchar feladata közben nem keveredett légiharcba, mert póttankjai a helyükön vannak. |
|
|
AU–1 Corsair |
| Az AU-1, a Corsair támadóváltozata, amelyet a koreai konfliktus során fejlesztettek ki a földi támogatás tanulságai alapján, 1952-ben vált elérhetővé. Az észak-koreai és kínai ellenség hamar megtudta, hogy ez a jellegzetes hajlított szárnyú repülőgép megjelenése 50-es kaliberű és 20 milliméteres töltényeket jelent, köztük bombákat, rakétákat és Napalmo, mghozzá pusztító pontossággal. Bár Koreában a legtöbb Corsair késői típusú modell volt, több ló- és tűzerővel, mint a II. világháborús változatok, a harcoló gépek egy része a legutóbbi háború veteránja volt. |
| A repülőgépet az Egyesült Államok haditengerészete eleinte nem kívánta alkalmazni, és az Amerikai Tengerészgyalogság vetette be őket először harci körülmények között 1943-ban Guadalcanalon, ahol meggyőző eredménnyel szerepeltek. A Tengerészgyalogság a háború további részében már csak a Corsairt alkalmazta vadászgépként (meg nem erősített amerikai statisztikák szerint 84 győzelemre esett 1 veszteség.) A japánok csak fütyülő halálnak hívták. |
| Összesen több mint 64 000 harci bevetést teljesítettek a világháború alatt, az amerikai haditengerészeti és tengerészgyalogsági pilóták összesen 2140 ellenséges repülőgépet lőttek le, lelövési arányuk 11:1-hez, mely során mindösszesen 189 Corsairt lőttek le ellenfeleik. A többi 1435 darab repülőgép üzemeltetési események és földi légvédelmi találatok miatt zuhant le, vagy vált véglegesen üzemképtelenné. |
| A második világháborút követően nagyrészt tartalékállományban voltak, az alakulatok egy részét feloszlatták. Jelentősebb harci alkalmazására Koreában került sor, ahol főleg alacsonytámadóként vetette be őket a Tengerészgyalogság, főként a háború első felében. |
| Legutoljára harcban 1969-ben vetették be a Corsaireket, a Honduras és Salvador között kirobbant futballháborúban. |
|
A brit Corsair-ek |
| A brit Királyi Haditengerészet ekkor főleg kétszemélyes vadászgépekkel volt ellátva, így sietve rendelt az új típusból, amelyet azonban az amerikai és a brit repülőgép-hordozók különbözőségei miatt kicsit át kellett alakítani. Harci alkalmazásukra először 1944-ben került sor, mikor is a Tirpitz csatahajó elleni támadásban vettek részt. A Királyi Haditengerészet és az új-zélandi légierő 2000 darabot kapott belőlük. |
| A JS727, EZ8722 reg.számú Mk-III érdekes balesetet szenvedett 1945.02.08.-án az RNAS Hummingbird repterén,Wiltshire-ben, leszállás közben. A szárnyvég földbe akadt, ugyanis a pilóta a lefelé hajló szárnyrészre koncentrált, kissé bedöntötte a gépet, majd alacsonyan átesett. A gép rettenetesen összetört, a pilóta nagy szrencsével megúszta |
|
A francia Corsair-ek |
| Az ötvenes években a francia haditengerészet is alkalmazta a típust: 94 darabot gyártottak U–7 jelzéssel, és be is vetették őket az indokínai háborúban. 79 darabot 1952-ben, 15 darabot 1953-ban vettek át, az amerikai kongresszus Kölcsönös védelmi támogatásról szóló törvénye értelmében (Mutual Defense Assistance Act). |
|
1950 |
| A Corsair volt az egyetlen második világháborús vadászgép, amelyet a háború befejezése után is gyártottak. A Corsair gyártása az 1950-es években is folytatódott, mivel az F4U-k továbbra is a haditengerészet és tengerészgyalogság szolgálatában maradtak. A haditengerészet éjszakai vadász szerepkörben is használta a Corsairt. |
 |
|
|
| F4U törzsszerkezet a szárnynál |
|
|
|
|
 |
|
|
| F4U törzsszerkezet a szárnynál |
|
|
|
|
 |
|
|
| F4U törzsszerkezet a szárnynál |
|
|
|
|
 |
|
|
| F4U törzsszerkezet a szárnynál |
|
|
|
|
|
|
Változatok: |
F3A–1 (Corsair Mk III, ami egy Brewster által gyártott F4U-1 (F3A-1 és F3A-1D)
F4U–1B
F4U–1C
F4U–1D (Corsair Mk IV)
FG–1D (Goodyear által gyártott)
F3A–1D (Brewster)
F4U–1P
XF4U–2
F4U–2
XF4U–3
XF4U–4
F4U–4
F4U–4B
F4U–4C
F4U–4E és F4U–4N
F4U–4K
F4U–4P
XF4U–5
F4U–5
F4U–5N
F4U–5NL
F4U–5P
F4U–6/AU–1
F4U–7
Goodyear gyártmányok
FG–1, FG–1A és FG-1D
FG–1E és FG–1K
FG–3
FG–4
Super Corsair
F2–G1 és F2–G2 |
| Források: Warfare history | Wikipedia | Super Hobbi |
|
F4U Corsair cikkek |
|
|
