| Címkép: F4U Corsair felszállás előtt| Forrás: NetSearch |
|
|
| Corsair vadászok szerepe a viláháborúban és Koreában |
|
 |
F4U Corsair ászpilóták és gépeik |
|
Corsair a harcokban |
| Az Amerikai Tengerészgyalogság vetette be őket először harci körülmények között 1943-ban Guadalcanalon, ahol meggyőző eredménnyel szerepeltek, így a háború további részében már csak a Corsairt alkalmaztak vadászgépként (meg nem erősített statisztikák szerint 84 győzelemre esett 1 veszteség). A japánok csak fütyülő halálnak hívták. |
| Több mint 64 000 harci bevetést teljesítettek a világháború alatt. A haditengerészet és tengerészgyalogság pilótái összesen 2140 ellenséges repülőgépet lőttek le, lelövési arány 11:1-hez, összesen 189 Corsairt lőttek le ellenfeleik. A többi 1435 darab repülőgép balesetek és földi légvédelmi találatok miatt zuhant le, vagy vált véglegesen üzemképtelenné. |
| A második világháborút követően nagyrészt tartalékállományban voltak, az alakulatok egy részét feloszlatták. Jelentősebb harci alkalmazására Koreában került sor, ahol főleg alacsonytámadóként vetette be őket a Tengerészgyalogság, főként a háború első felében. |
|
39 japán gép lelövése |
| 1942 április 7-én Russel bázisa felé tartó japán gépeket fedezett fel a bázis radarja. 76 vadászgépet, köztük P-38-asokat és P-39-eseket, valamint a tengerészgyalogság F4F-jeit és F4U gépeit küldték ellenük. 39 japán gépet lőttek le akkor. Ezek közül 13-at a hadsereg pilótáinak tulajdonítottak – a többit a tengerészgyalogság és a haditengerészet vadászgépei kapták. |
|
Ken Walsh: Első Corsair Ász |
| A Russell-szigetek feletti légi őrjáraton egy Corsair-őrjáratot éppen felváltott egy P-38-as őrjárat, amikor nagyszámú japán vadászgép támadta meg őket. 20 japán repülőgépet lőttek le. Hármat a VMF-124-es Ken Walsh hadnagy nevéhez fűztek, aki az első Corsair ász lett, és később a Medal of Honor kitüntetést kapta. Walsh nemrég állt szolghálatba, de már 1938 óta repült megfigyelőgépekkel, felderítőkkel és vadászgépekkel a tengerészgyalogságnál, és valószínűleg az egyik legtapasztaltabb pilóta volt a században. Walsh és a többi VMF-124 lemaradt egy hatalmas légi csatáról április 7-én, mert a század pihenni indult Ausztráliába. |
| Májusban a VMF-124 ismét akcióba lendült, és 13-án Ken Walsh lett az első Corsair ász, amikor ismét lelőtt három Zeke-t, így összesen hat győzelme lett. Ezek a győzelmek bebizonyították, hogy a korábban rettegett Zero már nem volt jobb az amerikai haditengerészeti vadászgépeknél. Augusztus közepére Walsh 10 japán gépet lőtt le. Augusztus 15-én Walsh további három japán gépet lőtt le, mielőtt Corsairjét egy japán gép lelőtte, pedig a tengerészgyalogosok túlerőben voltak. Walsh többször is bevágott a japán gépek közé, mielőtt eltalálták. A VMF-124 pilótái 10 győzelmet arattak aznap. |
| Augusztus 30-án Walsh újabb hősies akciót hajtott végre, amely az augusztus 15-i eseményekkel együtt a Medal of Honor kitüntetést eredményezte. Walsh a haditengerészet Liberatorait kísérte a Kahili repülőtere ellen, amikor a repülőgépe hajtóműhibát jelzett, és kénytelen volt leszállni Vella Lavellában. Ott átugrott egy másik Corsairbe és felszállt, hogy utolérje az alakulatot. Körülbelül 50 Zeke támadta a Liberatorokat, és mikor Walsh beérte őket, négy japánt lelőtt. Ekkor az ő Corsairjét is lelőtték. Walsh gépe a tengerbe zuhant, de kimentették, és hamarosan hazament. Visszatért a Csendes-óceánra a Fülöp-szigetekre egy újabb Corsair körútra a VMF-222-vel. Összesen 21 megerősített győzelemmel fejezte be a háborút, az utolsó egy kamikaze volt, akit az okinavai csata során lőtt le. |
|
A "Swashbucklers" század |
| Az F4U Corsair osztagok közül a leghíresebb, nagyrészt egyik parancsnoka hírnevének köszönhetően, a VMF-214 volt. Az osztag az első körút során F4F Wildcats-szel volt felszerelve. Pihenés és Corsairekkel való felszerelés után a VMF-214 1943 júniusában visszatért a harcba. Augusztus 6-án az akkor még The Swashbucklers néven ismert század első ászát produkálta, amikor Al Jensen pilóta lelőtt egy japán Jake vadászgépet és két Zeke-t. A két győzelemmel együtt, melyeket a Wildcat gépen szerzett, ezzel öt győzelme lett. |
| Augusztus 28-án Jensen megkapta a haditengerészeti keresztet, amikor megtámadta a japán Kahili repülőteret. Hivatalosan 15 földön semmisült repülőgépet írtak neki, de a másnap készült légifelvételek 24 megsemmisült repülőgépet mutattak a terepen. Szeptember elején az osztag személyzete Ausztráliába vonult pihenni, majd távozásukkor a századot feloszlatták, és a századszámot egy új, helyben alakuló egység kapta. |
| A "Swashbucklers" századból lett később a még híresebb "Black Sheep" azaz a "Fekete Bárány" század. |
|
Gregory „Pappy” Boyington őrnagy és a "Fekete bárány" század története |
| Gregory Boyington őrnagy "pokolkeltő" hírében állt és állandóan elégedetlen volt. Nem jött ki a feletteseivel, százada pedig változó hátterű pilótákból állt, akik vagy akik csereként érkeztek a századba, vagy nem harcoló egységektől érkeztek. |
| Boyington a USMC pilótája volt, aki otthagyta a szolgálatát, hogy Kínában harcoljon az Amerikai Önkéntes Csoporttal, nyilvánvalóan azért, hogy pénzt keressen hatalmas adóssághalmazának törlesztésére. Bár hat japán gép lelövését tulajdonították neki, köztük párat a földön, szóváltásba keveredett Claire Chennault tábornokkal, és elhagyta a századát, amiért büntetést kapott. Ezzel valószínűleg véget is ért volna pályafutása, de 1942 közepén kevés tapasztalt harci pilóta volt, és a tengerészgyalogosok őrnagyi rangban visszavették. |
| Boyington 1943 elején Guadalcanalra ment, és átvette a VMF-122 parancsnokságát, amely még Wildcat gépekkel volt felszerelve. Folyamatosan összekülömbözött egy felettesével, akivel még háború előtti múltja is volt, és szeptember közepén már adminisztratív beosztásban találta magás. Itt osztotta be az újonnan érkező cserepilótákat a harci osztagokhoz. |
| A Salamon-szeigeteken hiány volt a harci egységekből, és állítólag Boyington egy új osztag megalakítását javasolta olyan pilótákból, akik már rendelkeztek tapasztalattal, de jelenleg nem túl népszerűek a harci egységeknél. Valóban ő javasolta, hogy hozzanak létre egy saját századot, talán azért, hogy kiszabaduljon az adminisztrációból. A Marine Air Wing One egyetértett a tervvel, és Boyingtont egy új század, a VMF-214-es parancsnoksága alá helyezték. |
| Huszonhat pilótát vontak össze, köztük nyolcat, akik a VMF 122-ben voltak Boyingtonnal, aztán néhány más pilótát Corsair osztagoktól, hármat a Kanadai Királyi Légierőtől, négyen pedig a Corsair oktatók voltak az Egyesült Államokban. Voltak, akik Wildcat gépeket repültek. Összességében elmondható, hogy a hamarosan híressé váló század emberei elég tapasztalt csapatot alkottak. Az eredeti VMF-214-es pilótákat visszaküldték az Egyesült Államokba, és az új egység úgy döntött, hogy lemond a régi "Swashbucklers" névről, és egy újat választ, amely szerintük jobban tükrözi korábbi státuszukat. Az új név a "Black Sheep" azaz a "Fekete Bárány" lett |
| A "Black Sheep" szeptemberben költözött a Russell-szigeteken lévő harci bázisra, és 14-én teljesítette első harci küldetését. A következő néhány hónapban a történelem egyik leglenyűgözőbb harci rekordját gyűjtötték be a katonai repülésben. A 84 nap harc során a VMF-214 emberei több mint 200 japán repülőgépet tettek tönkre a földön vagy lőttek le a levegőben, valamint több tucat uszályt és más földi célpontot semmisítettek meg. 94 légigyőzelmük nyert megerősítést. Ez máig rekord. |
| Mindig Boyington őrnagy vezette a falkát. Ám 1944. január 3-án lelőtték Rabaul felett. Addig 22 győzelmet könyveltek el neki. Győzelmei száma összesen 28-ra nőtt. Boyingtont lelövése után elfogták, és a háború hátralevő részét hadifogolyként töltötte. A háború után kitüntetésben részesült. Nem sokkal parancsnokuk elvesztése után a VMF-214-et ismét szétverték, pedig a század elnyerte az Elnöki egység címet. A "Black Sheep" századnév a háború későbbi szakaszában újra előkerült (nyilván nem véletlenül) egy Corsair századnál, amely a USS Franklin hordozóról repült. |
| Gregory „Pappy” Boyington őrnagy, a "Black Sheep" század parancsnoka F4U Corsair vadászgépének kabinja előtt. Boyington a csendes-óceáni háború egyik kiváló ásza lett a Corsairrel. (Nagyítható) |
|
|
A "Jolly Rogers" század |
| Az első amerikai haditengerészeti Corsair század, mely harcot látott, a VF-17 "Jolly Rogers" volt. A VF 17-et 1943 elején szervezték a Bunker Hill hordozóra , mely az egyik első Essex-osztályú „gyorshordozó” volt. |
| A Corsair eleinte nem volt népszerű repülőgép a haditengerészetnél, és sok pilóta nem akart vele repülni. John Blackburn, a VF-17 parancsnoka sem volt kivétel, de úgy döntött, hogy a repülőgépnek van néhány kiváló tulajdonsága. Miután egy ideig repült vele, meg volt róla győződve, hogy ez egy remek vadászgép. Az osztag a virginiai Norfolkban és Észak-Karolina partvidékein gyakorlatozott, azután csatlakozott Bunker Hill hordozóhoz. |
| A Corsair problémái nyilvánvalóak voltak Blackburn és osztagának pilótái számára, de Blackburn úgy döntött, hogy az F4U gépeket nem cserélji le a felajánlott új Grumman F6F Hellcat-re. A Bunker Hill szeptemberben indult a Csendes-óceán felé. A VF-17 emberei arra számítottak, hogy a Csendes-óceánon harcolnak, de a terv megváltozott, miután a Bunker Hill elhagyta San Diegót. Blackburn parancsot kapott, hogy vigye vissza a repülőgépeit és az embereit San Diegóba. Ahelyett, hogy részt vettek volna az Essex-osztályú hajók első küldetésén, Espiritu Santoba küldték őket szárazföldi szolgálatra. Addigra a VF-17 emberei bebizonyították, hogy az F4U-val képesek egy hordozóról üzemelni, de volt egy másik probléma is. A haditengerészet addig egyetlen hordozón működő Corsair századaként egyedi ellátási problémával kellett szembenézniük. Az osztag repülőgépeinek karbantartása gondot okozott, és egyetlen század számára nehéz volt normál ellátási csatornákon keresztül beszerezni a cserealkatrészeket. A probléma enyhítésére a haditengerészet úgy döntött, hogy a századot a Salamon-szigeteken alkalmazza, ahol a tengerészgyalogosoknak már volt több F4U százada, tartalék alkatrészekkel együtt. |
| A VF-17 "Jolly Rogers" október végén érkezett Guadalcanalra, majd észak felé indult új bázisára, New Georgia-ra. A következő néhány hónapban a VF-17 emberei lenyűgöző rekordot döntöttek, mivel 13 pilóta ért el ász státuszt. November elején az osztag visszarepült a Bunker Hillre, hogy Rabaul elleni támadásokhoz csatlakozzanak. |
| A Rabaul elleni hadműveletek álltak a VF 17 küldetéseinek középpontjában. Az ötödik légierő több mint egy éve harcolt a japán fellegvár ellen, többnyire zaklató küldetéseken, de a szövetségesek Salamon-szigeteki győzelmével az amerikaiak szabadon összpontosíthattak az erősen védett rabauli célpontra. A VF-17 vadászgépei 60,5 japán repülőgépet lőttek le csak januárban, amikor a Rabaul elleni csata a csúcson volt. |
|
Közeli légi támogatás és Bloody Ridge-i csata |
| A Salamon-szigetek hadjárat során az F4U századok elsősorban kísérő vadászrepülőként, illetve a japán parti létesítmények és repülőterek elleni támadásokban vett részt, gyakori támadásokkal a japán tengerparti hajózás ellen. Ahogy a japán légvédelem veszített erejéből, a Corsair századokat kiképezték közeli légi támogató feladatokra. Ezt a feladatkört a Guadalcanalért vívott csata során alakították ki F4F-ek és P-39-esek részvételével. |
| Az F4F pilóták a hadjárat elején teljesítettek néhány küldetést, de a közeli légi támogatás csak a Bloody Ridge-i csatában bizonyult döntőnek. 1942. szeptember 13-án a tengerészgyalogosok kérést nyújtottak be a Bell P-400-asokat üzemeltető 67. vadászszázad parancsnokához, hogy másnap hajnalban küldetést hajtsanak végre. Nem sokkal éjfél a japán földi haderő támadást indított Bloody Ridge néven ismert terület ellen (később Edson's Ridge az 1. Raider zászlóalj legendás parancsnoka után). |
| Hajnalban három P-400-as támadott. Két támadó kör során földi légelhárító tűz talált el két gépet, és visszatértek Henderson Fieldre, de a harmadik pilóta bement harmadszor is. Addig lőtt, amíg el nem fogyott a lőszere. A japánokra gyakorolt hatás pusztító volt. Sokan meghaltak vagy megsebesültek, a túlélők pedig visszavonultak a dzsungelbe. Még aznap Vandegrift tábornok, a szigetet védő tengerészgyalogság parancsnoka meglátogatta a három repülőt, és elmondta, hogy támadásuk eldöntötte a guadalcanali csata kimenetelét. |
| Mindezek ellenére a P-400-asok nem túl jó gépek voltak erre a feladatra. Kicsit később már az F4U is komolyan bekapcsolódott a küzdelmekbe, zuhanóbombázó küldetéseket kezdtek végrehajtani, mert bebizonyosodott, hogy a Corsair 4000 font bombaterhelést is elbír. Az F4U támadógépként is nagyon fontosabbá vált. |
| A haditengerészet megkezdte a Corsair felszerelését új, nagy sebességű, irányítatlan rakétákkal. A szárnyak alá pilonokat szereltek, így nyolc rakétát szállíthattak a hat .50-es tűzerejét kiegészítve. A Corsaireket napalm- és rombolóbombák szállítására is alkalmassá tették. |
| Az okinavai partraszálláskor a Corsairoktől is szoros légi támogatást vártak, de a kamikaze támadások intenzitása miatt Richmond Kelly Turner admirális arra utasította a Corsair századokat, hogy harci légijárőr feladatokat repüljenek, hogy megvédjék a flottát a kamikáze gépekkel szemben. |
|
F4U Corsair a Fülöp-szigeteken |
| A Corsairok komoly szerepet játszottak a Fülöp-szigeteki hadjáratban. Két tengerészgyalogos vadászcsoport, a MAG-12 és a MAG-14, hogy Leyte és Samar part menti bázisokról indulva felvegyék a harcot. A MAG-12 Corsair gépeit arra készítették fel, hogy a hadsereg 5. légierejének 308. bombázószárnyával dolgozzanak a Fülöp-szigetek felszabadításáért vívott csatában. |
| Az első Corsair gépek december elején érkeztek Taclobanba, és azonnal harcba álltak a hadsereg irányítása alatt. A gépek a hadsereg P-38-asaival és P-40-eseivel repültek elfogó- és földi támadó küldetésekben. Azért harcoltak, hogy megakadályozzák a japánokat Leyte körüli erőik megerősítésében. A pilótáknak nemcsak az ellenséges gépekkel kellett megküzdeniük, hanem a baráti tűzzel is. RM Robinson hadnagy Corsair pilótát lelőtte egy amerikai PT hajó, majd az a hajó mentette ki a tengerből, amelyik lelőtte! |
| Az ellenséges légelháriítás miatt kilenc pilóta és 34 repülőgép veszett el. Ám a MAG-12 Corsair gépei több mint 40 japán repülőgépet lőttek le, és hét rombolót, kilenc teherszállítót és három csapatszállítót süllyesztettek el, illetve 11 másik japán hajót megrongáltak kevesebb mint egy hónap alatt. A MAG-14 1945. január elején kezdte meg működését Samarból. Mire megérkeztek, a Leyte-hadjárat lezárult, és a Fülöp-szigeteki háború új szakaszba lépett. A MAG-14 Corsair vadászai csatlakoztak a MAG-12-höz a Fülöp-szigetek déli részén lévő célpontok elleni csapások során. |
| A MAG-14 pilótája Ken Walsh és a századával olyan technikákat dolgoztott ki, amelyek segítségével nagyon alacsony magasságból támadhatják meg a hajókat. 1945. február 23-án a Corsair gépek egyik őrjárata elsüllyesztett egy tengeralattjárót, amelyet Cebu mellett észleltek a felszínen. A négy gépnek nem sikerült elsüllyesztenie a két tengeralattjárót, és miután kifogytak a lőszerből, visszatértek bázisukra, hogy újra felfegyverkezzenek. A négy Corsair ezután zuhanóbombázó taktikával az egyik tengeralattjárót a tengerfenékre küldte. |
| 1945 februárjában a Corsair gépek erőteljesen részt vettek a hadsereg szárazföldi egységeinek támogatásában. A távol-keleti légierő parancsnoka, George C. Kenney tábornok kevésbé lelkesedett a közeli légi támogatás iránt, mert attól tartott, hogy a szárazföldi csapatok a légitámogatásra hagyatkozva elveszítik a harchoz szükséges agresszivitást. A közeli légitámogatási küldetések nagy részét mindanaói és észak-luzoni szövetséges gerillaegységek támogatására hajtották végre. |
|
Harc a Kamikazék ellen |
| A Corsairt eredetileg a flotta védelmére tervezték, és a legjobb teljesítménye az okinavai csata idején volt, amikor az F4U-k biztosították az első védelmi vonalat a rengeteg japán kamikaze ellen, melyek Kyushu és Formosa repülőtereiről szálltak fel. A gyors és kiváló emelkedési teljesítménnyel rendelkező Corsair alkalmas volt arra, hogy elfogja a japán alakulatokat, mielőtt azok elérték volna a flottát. Népszerű mítosz, hogy a Corsair F2G változatát a kamikaze támadásokra válaszul tervezték, de ez nem igaz. Az F2G már fejlesztés alatt állt, mielőtt a japánok bevezették a kamikaze támadásokat. Kevés F2G-t gyártottak, és a háború vége közeledtével a rendelést törölték. |
| A Corsair első találkozása a kamikazékkal nem sikerült túl jól, mivel egy kilenc Zéróból álló alakulatnak sikerült áttörnie a Leyte-i flotta feletti védernyőt, és megtámadta a kísérőszállítókat és a USS St. Lo elsüllyesztették. A támadásokra válaszul a haditengerészet új taktikát dolgozott ki a kamikazék elleni védekezésre úgy, hogy elfogta és lelőtte őket a flottától lehető legtávolabbra. John S. Thach parancsnok előállt a „nagy kék takarónak” nevezett, a flotta körül éjjel-nappal vadászjárőr feladatot teljesítő egységek tervével. A Corsair és Hellcat vadászok a fő flottától távol őrjáratozott, illetve légicsapásokat hajtott végre a japán repülőterek ellen. |
| Thach taktikájának köszönhetően az intenzív kamikaze próbálkozások Okinawánál sokkal kevesebb kárt okoztak, mint amennyit okozhattak volna. Bár csaknem 1500 kamikaze indult Kyushuból és Formosából, valójában csak a töredéke érte el a flottát. Sikerült súlyos károkat okozniuk a rombolókban és más, a flottától távol őrködő hajókban, de a nagy hajók vagy hordozók egyike sem süllyedt el. Néhány találat azért volt. |
| A Corsair hatékonyságát szemlélteti az 1945. április 22-i csata, amikor a VMF-323 Corsair pilótái alkonyatkor megtámadták az Okinawától északra lévő hajókra összpontosító 80 kamikázét. A VMF-323 pilótái 23 támadót lőttek le néhány perc alatt. A század három pilótája, köztük a parancsnok, George Axtell őrnagy, öt vagy több repülőgépet lőtt le. A csatát a felhők alatt vívták, alacsonyan, körös-körül esővel. Harci körútjuk során Axtellnek és embereinek 124,5 lelőtt japán repülőgépet tulajdonítottak, többségükben kamikázét. |
| A csaták során a mintegy 3000 japán repülőgépből 506-ot tengerészgyalogosoknak tulajdonítottak. Nagyjából a fele kamikaze volt. A kamikaze gépek kevesebb mint 10 százaléka hajtott végre sikeres támadást. |
|
R.R. Klingman hadnagy |
| R.R. Klingman hadnagy nevéhez fűződik egy japán repülőgép megsemmisítése úgy, hogy propellerével levágta a farkát. Klingman nagy magasságban egy kétmotoros japán bombázót próbált elfogni Okinawa közelében, amikor a fegyverei a rendkívüli hideg miatt eljegesedtek, és nem tudott lőni. Klingman nem akarta hagyni, hogy az ellenséges gép megszökjön, ezért a bombázó mögé manőverezett, és propellerével széttépte a gép farkát. A bombázó irányíthatatlanul a földbe pörgött. Noha Klingman pár centit elveszített a propelleréből, sikerült biztonságosan leszállnia, és a haditengerészeti kereszttel jutalmazták akcióját. Nem ez volt az első alkalom, hogy a Corsair közvetlen érintkezés útján rongált meg, vagy levert az égből egy ellenséges gépet. A Corsair által leszedett első japán repülőgép is egy légi ütközés eredménye volt. |
|
A győzelem-veszteség arány 11 : 1 (második világháború) |
| 11 az 1-hez. Ez a második világháborúban az amerikai üzemeltetőkre vonatkozik, és állítólag máig a legjobb arány, de ez egy kicsit félrevezető. Sokszor az F4U Corsairt a háború egyik legkiválóbb szövetséges vadászgépeként említik, ám rekordja valójában kérdéses lehet. Az amerikai tengerészgyalogság és haditengerészet Corsair pilótái 2140 japán repülőgépet lőttek le, 11:1 győzelem-veszteség arányban, ami a legalacsonyabb veszteségarány a csendes-óceáni háború bármely vadászgépe közül. De a statisztikák félrevezetőek. A Corsair légiharc szerepe elsősorban a Salamon-szigetek és Rabaul elleni hadjáratokban volt fontos. Amint a háború északabbra mozdult, a Corsair századok kevesebb lehetőséget kaptak légiharcra, és kisebb mértékben voltak kitéve a japán repülőgépek támadásainak. |
| A legtöbb Corsair ászpilóta Guadalcanal inváziója után 1942 augusztusától 1944 januárjáig gyarapította győzelmeit, amikor biztosították az eget Rabaul felett. Ezt követően a gépek elsősorban földi támadásokban vettek részt, kivéve 1944 decemberében Leyte-ért vívott csata néhány hetét. A Corsair tengerészgyalogos osztagok sokat harcoltak kamikazékkal, de az öngyilkos pilóták nem voltak kiképezve légiharcra. |
|
Korea |
| A koreai szárazföldi tengerészgyalogosok gyorsan elfogadták a Corsairt. Az AU-1, a Corsair támadóváltozata, amelyet a koreai konfliktusra fejlesztettek ki a földi támogatás tanulságai alapján, 1952-ben vált elérhetővé. A tengerészgyalogosok légicsapásokat kértek pozíciójuktól számított 50 yardon belül, tudván, hogy az F4U pilóták sebészi pontossággal dolgoznak. A téliesített változat (F4U-5NL) jól teljesített télen, az éjszakai F4U-5N pedig sötétedés után verte az ellenséges csapatokat és konvojokat. A koreai vizeken tartózkodó USS Essex és a USS Bon Homme Richard fedélzetéről számos Corsair indult bevetésre. |
| A koreai háború első 10 hónapjában a haditengerészet és a tengerészgyalogság által végrehajtott összes közeli támogató küldetés 82 százalékát a Corsairek teljesítették. |
| A 323-as század 1952-ben 1160 eredményes bevetést teljesített egy hónap alatt. Kilencvenegy berepülést hajtottak végre és több mint 120 tonna lövedéket zúdítottak az ellenségre egyetlen nap alatt. Mindezt a Corsairs 100 százalékos műszaki rendelkezésre állása mellett. A feljegyzések azt mutatják, hogy a Corsair akár 5000 fontot is elvitt a célpontjáig, mellyel képes volt hosszabb ideig a cél környékén maradni. A gyalogsági csapatokat hosszú ideig képes volt lefedni, ami a hatalmas mennyiségű üzemanyagot fogyasztó sugárhajtású gépek számára lehetetlen volt. |
|
Jessie G. Folmar, százados |
| Jessie G. Folmar 1952 szeptemberében lelőtt egy MIG-15-öst. Feladata során öt sugárhajtású géppel került szembe, de kimanőverezte őket. Az egyik MiG-15-öst eltalálta, a gép lángba borult, ám ekkor az ő gépét is találat érte. Folmar kénytelen volt ugrani, majd később egy mentőosztag kihozta az ellenséges területről. |
|
Korea, Guy Bordelon hadnagy |
| A haditengerészet éjszakai vadász szerepkörben is használta a Corsairt. Guy Bordelon hadnagy igen sikeres lett az éjjeli harcokban és ász státuszt szerzett öt ellenséges repülőgép lelővésével, így ő lett a koreai háború egyetlen haditengerészeti ásza, valamint a háború egyetlen ásza, aki nappali vadászként is ász lett. Valószínűleg ő volt a történelem utolsó propelleres ásza. |
|
Franciaország |
| Az ötvenes években a francia haditengerészet is alkalmazta a típust: 94 darabot gyártottak U–7 jelzéssel, és be is vetették őket az indokínai háborúban. 79 darabot 1952-ben, 15 darabot 1953-ban vettek át, az amerikai kongresszus Kölcsönös védelmi támogatásról szóló törvénye értelmében (Mutual Defense Assistance Act). |
| Francia szolgálatban a két Independence osztályú volt amerikai hordozón települtek, a La Fayette-en, ami a régi USS Langley (CVL 27) volt, és a Bois Belleau-n, ami a korábbi USS Belleau Wood (CVL 24) volt. Az Arromanches (a brit Colossus osztály egyik hajója) három százada alkalmazta őket, a 12.F, 14.F és 15.F. |
| 1954-ben átvettek legalább 25 darab AU–1-et (F4U–6) is a USMC-től, amiket a koreai háborúban vetettek be. Elsőként a 14.F századot szerelték át 1953 januárjában a tunéziai Karouba repülőtéren. Indokínából 1954 szeptemberében kezdték el kivonni. A Dixmude (a korábbi HMS Biter, ami egy Avenger osztályú kísérő-hordozó) fedélzetén novemberben Franciaországba vitték őket. A szuezi válság idején a Musketeer hadműveletben a 14.F és a 15.F századok vettek részt 1956 október–novemberben, sárga-fekete sávokat festettek fel a gépek szárnyfeleire és törzs hátsó részeire. Az Arromanches hordozón csak a szárnyfeleket festették le. 1957-ben részt vettek az algériai háborúban is. Itt a szárazföldi Telergma repülőtérről, és a Bois Belleau hordozó fedélzetéről is működtek. |
|
Anglia |
| A brit Királyi Haditengerészet ekkor főleg kétszemélyes vadászgépekkel volt ellátva, így sietve rendelt az új típusból, amelyet azonban az amerikai és a brit repülőgép-hordozók különbözőségei miatt kicsit át kellett alakítani. Az első F4U-kat 1943 novemberében kapták meg. A Királyi Haditengerészet pilótáit az Egyesült Államokba küldték, hogy kiképezzék a repülőgépekre, majd a flottához küldték őket. |
| A Corsair brit szolgálatban 1944 áprilisában hajtotta végre első harci küldetéseit, a Királyi Haditengerészet akcióját támogatta a Torndheimtől északra fekvő Faettenfjordban horgonyzó német Tirpitz csatahajó ellen. |
| Néhány nappal a Tirpitz elleni támadás után, a Királyi Haditengerészet Corsairjei megkezdték működésüket az Indiai-óceánon. 13 századot szereltek fel Corsairekkel, összesen 225 repülőgépet. |
| Brit hordozókról üzemelve a Csendes-óceánon is harcoltak, annak délnyugati részét ellenőrizték. Egyik sikeres akciójuk során Robert Hampton Gray hadnagy, a Királyi Haditengerészet kanadai hadnagya 1945. augusztus 9-én Honshu mellett megtámadott és elsüllyesztett egy japán rombolót. |
|
Új-Zéland |
| Új-Zéland több mint 400 Corsairt kapott, és az első század 1944 májusában kezdte meg működését Espiritu Santo-n. Rabaul felszabadításával a háború észak felé haladt. A Kiwi Corsair osztagokat elsősorban szárazföldi alacsonytámadó és támogató feladatokban használták az elfoglalt területeken még harcoló, de elszigetelt japán állások ellen. |
|
Az utolsó harci bevetés - El Salvador és Honduras |
| A Corsair utolsó harci bevetése 1969-ben volt, az El Salvador és Honduras között kirobbant "futballháború" során. Mindkét országnál hadrendben állt a típus. |
| Források: Warfare history network | Wikipedia |
|
|
