F-8 Crusader

F-8 Crusader

Címkép: F-8 Crusader a törzsoldali pilonokkal | Forrás: Warthunder

F-8 Crusader

„Az utolsó kereszteslovag”

Chance–Vought

Az utolsó amerikai vadászgép, melynek elsődleges fegyverzete a gépágyú volt...

Valóban, a Vought F–8 Crusader eldődleges fegyverzete 4 darab 20 mm-es Colt Mk 12 gépágyú volt. Természetesen rendszeresítésre kerültek rá a légiharc-rakéták, de akkor még csak másodlagos fegyverzetként. Az F-4 Phantom pilóták nagyon is irigyelték ezért a Crusader pilótákat.

"Magasabbra és gyorsabban" jelszóval az F-8 volt a haditengerészet válasza a légierő F-100 Super Sabre gépére. Szinte hallani, amint a Vought vezető mérnöke, Russell Clark és a tervezőcsapat többi tagja 1955. március 25-én, amikor John Konrad tesztpilóta első repülésére vitte az XF8-U prototípust, azt mondja: „Ó, igen!”. A következő évben a haditengerészet tesztpilótája, RW „Duke” Windsor 1015 mph-t ért el, ami országos sebességrekord volt, és ezzel elvette a háború utáni Thompson Trophyt az F-100-tól.

A Vought F–8 (eredetileg F8U) Crusader egy szuperszonikus, egyhajtóműves, haditengerészeti vadászrepülőgép, melyet az 1950-es években fejlesztettek ki az Egyesült Államokban. Jellegzetessége, hogy nyilazott vállszárnyát fel- és leszálláskor az alacsonyabb leszállósebesség elérése érdekében kis mértékben fel lehet hajtani. A vietnámi háború első felében meghatározó szerepet töltött be, később váltótípusa, az F–4 Phantom II vette át tőle szerepét. Felderítő változata az RF–8 volt. Alkalmazta a Francia Haditengerészet és a Fülöp-szigeteki Légierő is. 1962-ben a Védelmi Minisztérium szabványosította a katonai repülőgépek típusjeleit, ennek során az F8U új jelölése F-8 lett, az F8U-1 pedig F-8A.

A konstrukció legújszerűbb része a változtatható állásszögű szárny: 7°-os szöggel lehetett kifordítani a törzsből a szárnyat fel- és leszállásnál. Így a nagyobb állásszög miatt nőtt a felhajtóerő, de a törzs továbbra is vízszintes maradt. Ezzel egyidejűleg a 25°-al leeresztett orrsegédszárny és a 30°-ra kitéríthető ívelőlapok is jelentősen növelték a felhajtóerőt. Tervezéskor felhasználták a korszerű aerodinamikai újításokat: a területszabálynak megfelelő törzskialakítást, a teljesen elfordítható vezérsíkokat, a felhajtható szárnyvég profiljának előretolását a függőleges tengely körüli stabilitás javítása céljából és a titán széles körű alkalmazását a sárkánynál. A hajtómű a Pratt & Whitney J57 utánégős gázturbina lett, a fegyverzet pedig a haditengerészet specifikációjának megfelelően négy 20 mm-es gépágyúból, egy kiereszthető kazettából, mely 32 darab Mighty Mouse FFAR nem irányított rakétát tartalmazott és két AIM-9 Sidewinder légiharc rakéta felerősítésére szolgáló konzolból állt. A törzs mindkét oldalára Y-konzolt szereltek az AIM-9 Sidewinder rakéták számára. A szárny alatti két függesztési ponton 2000 kg tömegű fegyverzetet vihetett. Az F-8E 8800 kg teljes fegyverzettel repülhetett.

Az első 1000 mérföld/órás sebességnél gyorsabban repülni képes vadászgépet repülőgép-hordozó fedélzeti leszálláshoz le kellett lassítani. Ez bármilyen furcsán is hangzik, de leleményességet igényelt, és ennek a problémának a megoldása az egyik oka annak, hogy a National Aeronautic Association a Collier Trophy-t adományozta Voughtnak. A Vought csapata a fentebb említett "változtatható beesési szögű szárnyat” alkalmazta: hátul elhelyezett csuklókkal állította be a szárny szögét a törzshöz képest. (nem nyilazási szög!) A szárny támadási szögének növelése a törzs állásszögének megőrzése mellett, jó kilátást biztosított a pilótának, illetve növelte a felhajtóerőt, amelyre a fel- és leszállási rezsimek által megkívánt lassabb sebességnél volt szükség. Ez természetesen lassította is a gépet. A fékező hatás ellenére is viszonylag nagy sebességgel landolt a Crusader, ezért a hordozó fedélzetére való landolás nagy ügyességet igényelt.

Az XF8U-1 prototípusok vizsgálatára 1956 vége felé került sor, ezek során kevés hibát észleltek. A fegyverzet fejlesztése a haditengerészet China Lake-i légifegyver telepén (Naval Air Weapons Station China Lake) történt. és az egyik innen startoló Crusader megdöntötte az amerikai sebességi rekordot 1956. augusztusában. "Duke" Windsor parancsnok új sebességi rekordot állított fel 1634,173 km/h-val 1956. augusztus 21-én. Az egyik első F8U-1-et felderítő repülőgéppé alakították át, az lett az első F8U-1P, majd RF-8A, melyet az ágyúk és rakéták helyett fényképezőgépekkel szereltek fel. A gépeket Magnavox AN/APQ-84 vagy AN/APQ-94 tűzvezetési radarral szerelték fel. A harmadik felderítőváltozat az RF-8G volt.

Az első haditengerészeti század, mely Crusaderrel repült, a VF-32 volt, mely először a haditengerészet Cecil Field-i (Florida) légibázisán állomásozott 1957-ben, majd az év végén áttelepült a Földközi-tengerre az USS Saratoga repülőgép-hordozóra. A csendes-óceáni flotta az első Crusadereket a haditengerészet Moffett Field-i támpaszpontján kapta meg, Észak-Kaliforniában és a VF-154 pilótái repülték. 1957-ben San Diegóban kapta meg a VMF-122 a tengerészgyalogság első Crusadereit. A Crusader lett a repülőgép-hordozók nappali vadászgépe. A Crusader volt az első olyan repülőgép a koreai háború utáni időkben, mely viszonylag hosszabb ideig állt szolgálatban. A Crusader felderítő változata vadászgépekkel együtt szolgált, hogy fényképezéssel segítse tevékenységüket. 1962-ben a kubai rakétaválság idején RF-8 felderítőgépek hajtották végre veszélyesen alacsony magasságban berepüléseiket Kuba fölött. A Kubába tartó szovjet hajók felett is repültek, így készültek a híres, bizonyítékul szolgáló felvételek is a hajók fedélzetén szállított szovjet rakétákról.

A Vought 1219 gépet gyártott le, és az utolsó Crusadert a haditengerészetnek 1964. szeptember 3-án szállította le. A haditengerészet az utolsó aktív F-8 vadászgépeit 1976-ban, csaknem 20 éves szolgálat után vonta ki. A felderítő változat 1982-ig szolgálatban maradt. A haditengerészet tartalékában '87-ig szolgáltak, majd 1987. március 29-én kerültek múzeumokba.

VIETNÁM

Amikor a háború kitört Észak Vietnám felett, a haditengerészet Crusaderei kerültek először szembe az észak-vietnámi MiG-17-esekkel 1965. április 3-án. Bár a MiG-ek egy Crusader lelövését jelentették, az összes repülőgép sértetlenül hazatért. Akkoriban a Crusader bizonyult a legjobb amerikai vadászgépnek a MiG-ek elleni közelharcban. Az 1965 és 1968 között lezajlott légiharcok bebizonyították, hogy a hagyományos fegyverekkel vívott légiharc ideje nem áldozott le, és a Crusaderek ilyen tevékenysége kulcsszerepet játszott a siker kivívásában. Az F-8-asok négy légi győzelmet arattak gépágyúval, a többit AIM-9 Sidewinder rakétákkal. A 20 mm-es Colt Mk 12 gépágyúk utántöltő mechanizmusa hajlamos volt beszorulni a nagy gyorsulással járó közelharc manőverek közben. 1966 júniusa és júliusa között 12 összecsapás folyamán Észak-Vietnám felett a Crusaderek 4 MiG-17-est semmisítettek meg két saját gép elvesztése árán. A Crusaderek sorait a vietnámi háborúban elszenvedett sok bevetés közbeni veszteség és a fokozott üzem miatti elhasználódás némileg megritkította.

Amerikai adatok szerint a Crusader volt a legeredményesebb amerikai gép a háború alatt: 19 győzelem 3 veszteséggel szemben. Ebből 16 MiG-17, három pedig MiG-21 volt. Észak-Vietnám viszont 11 F-8-as megsemmisítését jelentette. Az egész háború alatt mintegy 170 F-8 semmisült meg, ebből 57 harc közben, a többi balesetben. A haditengerészet és a tengerészgyalogság Crusaderei rengeteg bombát dobtak le. Különösen a Bullpup rakéták indítása volt veszélyes, mivel a fegyver pontos vezérléséhez a repülőgépnek közel egyenesen kellett repülnie az indítástól az AGM-12 célba éréséig. A veszteségek jelentős része az alacsonytámadások során történt a PAVN légvédelmi gépágyútűztől.

SCHAFFERT HARCA 1967. december 14

A Crusader képességeinek és korlátainak kiváló példája Richard “Brown Bear” Schaffert haditengerészeti korvettkapitány 1967. december 14-én végrehajtott bevetése F-8C Crusader AK103 oldalszámú és S/N 146961 gépével, amely az egyik leghosszabb dokumentált manőverező légiharc volt. A VF-111 "Sundowner" század pilótája a CV-34 USS Oriskany fedélzetéről felszállva Charles Nelson A-4E Skyhawkját kísérte légvédelmi állások elleni bevetésre, amikor négy MiG-17 támadt rájuk. Schaffert elsőnek két MiG-17-est látott meg. Figyelmeztette Nelsont, aki szintén észrevette a vietnámi gépeket, de szem elől tévesztette Schaffert Crusaderjét. Schaffert 5500 méterről leborítva követni kezdte a MiG-eket. Nem volt olyan rossz az arány, egy a kettő ellen típusú légiharc alakult ki, amit Schaffert jól ismert.

Kihasználva a teljes utánégetéssel leadott nagy tolóerőt és a gép kiváló manőverezőképességét, több függőleges, 8 G-s manőverrel került a támadók mögé (a MiG-17 vízszintesen fordulékonyabb, azonban emelkedése rosszabb). Schaffert azt tette, amit az F-8-as pilóták tudtak a legjobban – függőlegesen harcolt. Schaffert nagy G-s fordulókat végzett, hogy ellensúlyozza a MiG-ek kiváló fordulási sugarát. Ki-be rúgva az utánégetőt, elkezdte a 7600 méter magasságig tartó „yo-yo” manőverek sorozatát. Végül befogta az egyiket. A jó pozícó ellenére az AIM-9-esek alacsony megbízhatósága miatt nem sikerült lelőnie a MiG-et. Egy rakéta a közelségi gyújtó hibájából nem működött el, a másik pedig képtelen volt követni a célt, a maradék két rakéta már a felszálláskor is hibát jelzett. A harcba ekkor bekapcsolódó MiG-21-esek négy K-13 rakétája sem találta el a Crusadert, ami jól mutatja a korabeli célkövető rakéták alacsony hatékonyságát. Schaffert átkapcsolt gépágyúra, és egy 5 G-s orsó manőverbe rántva a Crusadert, a MiG mögé került. 250 méterről nyitott tüzet a MiG-17-esre, azonban a fegyvereket működtető pneumatika a sok 5 G feletti túlterheléstől szétszakadt. A hat észak-vietnámi ellenében így használható fegyver nélkül maradt Schaffert helyzete válságossá vált, a rátapadó Mig-17 géppár tüzét egy függőleges manőverrel kivédte, majd egy jo-jo manőver után alacsonyra ereszkedett, és nagy sebességel visszaindult a USS Oriskany-ra. Leszálláskor majdnem a teljes üzemanyagkészlete elfogyott, csak a vésztartalékból lötyögött egy kevés. A légiharc tapasztalatait máig tanítják az USAF és USN pilótái számára, mint a védekező manőverek jó példáját.